Kisalföld logö

2018. 08. 16. csütörtök - Ábrahám 17°C | 28°C Még több cikk.

Zúgolódós ligaértekezlet az SC Sopron indulása miatt

A Magyar Labdarúgó Szövetség megyei igazgatósága a megyei első osztályú csapatoknak tartott idény előtti értekezletén a héten jelentette be, hogy a mezőny a következő idényre az SC Sopron csapatával bővül.
A piros-fehérek korábban csak a harmadosztályba kaptak besorolást, ám a sporttörvény adta lehetőséggel élve méltányossági kérvénnyel fordultak az MLSZ-hez, hiszen az eddig utánpótlás-nevelő egyesület minden előírásnak és feltételnek megfelel a magasabb osztályban való szerepléshez. Az SC Sopron két nappal ezelőtt kapta meg a zöld utat. A helyzetet megkönnyítette, hogy a megyei első osztály páratlan létszámmal indult volna, az SSC-vel vált tizenhatossá.

A ligaértekezlet résztvevői közül azonban többen kifogásolták az eljárást, miszerint az SC Sopron a korábban megjelöltnél két osztállyal feljebb indulhat s minderről csak alig néhány nappal a bajnoki rajt előtt született döntés, illetve akkor kaptak ők is tájékoztatást. Információink szerint több csapat képviselője is az SC Sopron elleni mérkőzésük bojkottálását fontolgatja, de valószínű, erre azért nem kerül majd sor.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szentföld fotós szemmel

Szentföld fotós szemmel
A falunap keretében nyitották meg a ,,Szentföld - magyar Szentföld" című fotókiállítást… Tovább olvasom