Kisalföld logö

2018. 08. 20. hétfő - István 18°C | 32°C Még több cikk.

VOLT Fesztivál 2017 - 160 ezren Sopronban, a Linkin Park mindent vitt - friss fotók

VOLT Fesztivál 2017 - 160 ezren Sopronban, a Linkin Park mindent vitt - friss fotók
Kedden 45 ezren látták az amerikai nu metál csapat, a Linkin Park koncertjét, és csaknem ennyien voltak a zárónapon is.

Vasárnap 23.00 - Csaknem 160 ezren vettek részt a 25. Telekom VOLT Fesztiválon június 26. és július 1. között  Sopronban, a Linkin Park keddi koncertjén telt ház volt a Lővér kempingben - tájékoztatott a VOLT Fesztivál sajtóirodája vasárnap  este.

A közlemény szerint kedden 45 ezren látták az amerikai nu metál csapat, a Linkin Park koncertjét, és csaknem ennyien voltak a zárónapon is, amikor mások mellett a Cult, az Imagine Dragons és a Knife Party szerepelt a nagyszínpad kínálatában.

A közlemény idézi Lobenwein Norbertet, a fesztivál egyik alapítóját, aki szerint a nyitónapon rendezett második Petőfi Zenei Díj gála a vártnál is nagyobb sikerrel és milliós nézettséggel zajlott. A Petőfi Rádió és a VOLT Produkció közös díját nyolc kategóriában adták át, az életműdíjat Demjén Ferenc kapta. A gálát  a Duna World, a Petőfi Rádió, a Petőfi TV és a petőfilive.hu élőben  közvetítette.

Hozzátette: mára a fesztivál a régió legjelentősebb turisztikai  eseménye lett, ahová Magyarország minden pontjáról és külföldről is érkeznek vendégek. A városban és környékén hónapok óta nem lehetett szállást találni.    

A Csillagok Városa projekt keretében idén öt világsztárnak adtak a szervezők közterületi széket, amelyek ezentúl Sopron utcáit díszítik. A Linkin Park mellett Martin Garrix, Ellie Goulding, az Imagine Dragons és a Pendulum csapata írta alá a székeket. Ugyancsak a város valamelyik utcáját díszíti majd az a Sopron  felirat is, amelyet a VOLT Art Group művészcsapat tagjai dekoráltak ki az elmúlt hat napban - idézi a közlemény Fülöp Zoltánt, a VOLT másik főszervezőjét.

Vasárnap, 7.33 - Megint leszakadt az ég

Még szelfiznek egy utolsót a kijáratnál, majd kicsit sárosan, kicsit álmosan, de ezernyi élménnyel gazdagabban elköszönnek a VOLT-tól a fesztiválozók. Szomorú, hogy egy évet kell várnunk a következő találkozásig...
 
Búcsú a VOLT-tól, indulnak a vonatok Sopronból. Fotók: Magasi Dávid.


Sokakkal együtt mi is hajnalban hagytuk el a Lővér kempinget, átázott cipőben és vizes kabátban - mert az utolsó napot sem úsztuk meg kiadós eső nélkül. De tízezrek nevében írhatjuk, hogy ilyen jól még soha nem éreztük magunkat egy nagy zuhé alatt. Az amerikai Imagine Dragons ugyanis fergeteges koncertet adott a legnagyobb égszakadás közepette. A Telekom Nagyszínpadról merni lehetett a vizet, a távolban villámok cikáztak, de a zenekar nem adta fel. Sőt, Dan Reynolds énekes többször lejött a közönséghez pacsizni, így aztán ő is bőrig ázott. Ám a szeme végig ragyogott... Nem győzte méltatni a küzdőtéren bulizókat, akik teli torokból ordították a Believer, vagy a Radioactive című slágereket. A Linkin Park mellett kétségkívül ez volt a hét másik nagy durranása, csoda egy koncertet adtak.
 
VOLT 2017 - Imagine Dragons a szakadó esőben
 
Fotók: Magasi Dávid


Lánybúcsú a VOLTon

A hétvégén lánybúcsúsokkal is találkoztunk a kempingbe menet, méghozzá a szombathelyi Bognár Esztert ünnepelték a barátnői. Ő az a menyasszony, akinek kezét a szerelmes tűzoltó, Déri András kérte meg tavaly tavasszal - hivatásához illően napkeltekor, a tetőablakon keresztül -, az eseményről az országos sajtó is tudósított. Találkozásunkkor Eszternek már megvolt az oklevele, barátnői írásba foglalták, hogy férjhez mehet, este csak a buli várt rá. Mint elmondta, az esküvőt szeptemberben tartják, ám mindenképp voltos lánybúcsút szeretett volna.

Szombat

Friss fotók a VOLTról:
VOLT 2017 - Pénteki életképek. Fotók: Magasi Dávid
VOLT 2017 - Pénteken még a nézők nyakában is gitároztak

Szombat

Ma véget ér a VOLT – túl gyorsan telik az idő –, egy utolsó hatalmas bulival búcsúzunk a jubileumi rendezvénytől. A fináléra sokan érkeznek még, és az egész hetet tekintve is csúcsdöntésre készülnek a szervezők: tavaly 148 ezren fesztiváloztak, idén várhatóan még többen látogatnak a VOLT-ra. 
A Telekom Nagyszínpadon ma is délután 4-kor indul a program, az Animal Cannibals után a brit The Cult érkezik, majd az amerikai Imagine Dragons jön, és az ausztrál Knife Party zenéjére tombolhatunk. A második nagyszínpadon 5 órától Majka és Curtis, Quimby és Halott Pénz a felhozatal.

A fesztiválozók ilyenkor még nem gondolnak a végére, élvezik a szuper koncerteket,  a szabadságot, szerelmek szövődnek és barátságok köttetnek. A lányok körében idén is népszerű a virágkoszorú, a ruhára akasztott fényfüzér, a fiúkon világító talpú cipőket látunk, de egyébként mindenki úgy öltözik, ahogy jól érzi magát, itt nem a divat a lényeg. Amúgy is készülni kell arra, hogy a buli hevében sör, bor, pálinka folyik a ruhánkra, de  mindenki gyorsan túllendül az ilyen baleseteken. 
Galéria kép


A városban több étterem VOLT-menüt kínál 
Sopron is VOLT lázban ég, a város számos vendéglátóhelyén és boltjában különféle kedvezményeket kapnak a fesztiválozók. Ezt ma még ki lehet használni, több étterem VOLT-menüt kínál, akciós áron ehetünk fagyit, de van, ahol ingyenes dartsszal és csocsóval lazíthatunk. Rengetegen élnek is a különféle lehetőségekkel, pezseg a Várkerület, a Fő tér. A városban járva közel 30 helyen pihenhetünk meg és szelfizhetünk kedvenc világsztárunk székében, Ef Zámbó István egyedi alkotásaiban.

Egyenruhában a VOLT-on
A rendőrség is fesztiválozik, bár egészen másként, mint a bulizók. Az egyenruhások és a civilben segítők egyaránt arra ügyelnek, hogy a VOLT-on biztonságban szórakozhasson több tízezer ember.
– Összességében pozitív tapasztalataink vannak. Esti akciónkon háromszázhetvenöt szondát használtunk el a fesztiválhoz közeli utcákban, s mindössze egy mutatott enyhe fokú ittasságot – mondta el a Kisalföldnek Kovács Miklós rendőr alezredes, a Soproni Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője. A szondát elszínező szlovák fiatalember egyébként barátaival Kassáról jött a VOLT-ra, de kiderült, hamis jegyet vett az interneten. Azért a közelben maradt, nem mondott le a buliról, sajnos az autóról sem. Harmincezer forintja bánja, ennyi a közigazgatási bírsága...

A közlekedési rendőrök egyébként egész héten ott vannak a fesztivál környékén, irányítanak, segítenek és ellenőriznek. Természetesen kaptak erősítést a készenléti rendőrségtől és a megye más kapitányságairól is, és erre szükség is van. Az egyénként is zsúfolt soproni utaknak most plusz több tízezer járművet kell elviselniük. 
Galéria kép


Parkolni nem egyszerű

– A parkolás okozott nehézségeket, de a szervezők ezt menet közben nagyrészt megoldották. Ezzel kapcsolatban el kell mondanom, hogy a tiltások, egyirányúsítások nem az autósok ellen vannak, hanem a biztonság érdekében. Nem dugulhat be egyetlen utca sem, mentőknek, tűzoltóknak minden körülmények között és gyorsan kell mozogniuk. Amin még lehetne változtatni: a Harkai úton a buszforduló és a fesztiválbejárat között a gyalogosoknak kellene kijelölni egy biztonságos szakaszt – részletezte tapasztalatait az alezredes. Kovács Miklósnak egyébként meglepetést is okoztak a bulizó fiatalok, méghozzá kellemes meglepetést: „Többször is előfordult, hogy maguktól odajöttek a fesztiválozók a rendőrautóhoz, kérve, hadd fújhassák meg a szondát, mert biztosak akarnak lenni benne, már volán mögé ülhetnek. Díjaztam ezt a felelősségteljes gondolkodást."

De nemcsak a közlekedésiek és a közrendvédelmisek, hanem a bűnügyesek számára is kihívás a VOLT, ahol, mint mindenhol, ahol tömeg van, előfordulnak olyanok is, akik ki akarják használni a többieket. Szabó Jenőtől, Sopron rendőrkapitányától megtudtuk, a civil ruhás nyomozók bárhol  felbukkanhatnak és beavatkozhatnak, bár a fesztivál belső rendjéért a VOLT saját vagyonvédelmisei felelnek. Úgy tudjuk, nagy balhé vagy kirívó eset nem történt az első öt napban – és ne is legyen! – néhány verekedőt kellett szétválasztani és kábítószerest kellett kiemelni. Összegzés majd csak a buli végén jön, addig is vigyázzon mindenki magára és a mellette állóra!
Firtl Mátyás is a VOLTon

Büszke lehet Sopron és minden soproni a méltán világhírű és egyben Európa legjobb fesztiváljaként elismert VOLT-ra, amely idén 25. jubileumát tartja - mondta Firtl Mátyás, Sopron és térsége országgyűlési 
képviselője, aki az előző évekhez hasonlóan a fesztivál egyik védnökeként látogatott a VOLT-ra.
Galéria kép


Firtl Mátyást Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán fogadta. A képviselő megköszönte a soproni fesztiváligazgatóknak, hogy Európa legjobb fesztiváljaként az elmúlt 25 év alatt, ciklusoktól függetlenül, 
következetes munkával és egyre növekedő néoszerűséggel világszínvonalú és világhírű fesztivállá tették a VOLT-ot, és ezzel világszerte ismertté Sopron nevét.

A VOLT fesztivál idei, néhány emblematikus helyszínét is megtekintették, többek között  a nagyon népszerű „Sopron „ installációt, amelyet ef Zámbó István éppen akkor fejezett be.


Péntek

18.25 - Édes csatát vívtak


 
Fotók: Magasi Dávid


15.00 - Ki kér desszertet? Tortacsata kezdődik egy óra múlva a Telekom Electronic Beats színpadnál.


13.37 - Ma délután 4 órától így néz ki a Telekom Nagyszínpad programja:  Ivan & The Parazol, Enter Shikari, Paramore és Pendulum Live. A második nagyszínpadon este 10.40-től a Tankcsapda zúz, előtte Kiscsillag és Rúzsa Magdi koncertek lesznek. A teljes mai program itt.

Most ragyogóan süt a nap Sopron felett, reméljük, ez így is marad. De ha nem, az sem gond, az esőben is csapatjuk tovább.

Péntek 8.30 - A csütörtöki nap képekben
 
VOLT fesztivál 2017 - Csütörtök is pörgés

Péntek - 3.10 - Két szolgálati közleménnyel kezdjük:  van sár a fesztivál területén, de még nem vészes a helyzet, nincs dagonyázás a színpadok előtt. A hőmérséklet lehűlt, most hajnalban már csak 15 fokot mutatott a hőmérő, elkelt a pulóver is.
 
 Martin Garrix buliját szerencsére megúsztuk szárazon, ment is a veretés ezerrel. A fiatal holland dj megjegyezte, hogy hiányzott már neki a magyar közönség. A tomboldát látva  meg tudjuk érteni, hogy miért...  Martin Garrix egyébként koncert előtt aláírta a saját csillagát, és köszöntötte is a fesztiválozókat:


Előtte a Years & Years együttesen jártunk, és a helyzet, hogy feliratkoztak a kedvenc bandáink listájára, eszméletlen jó koncertet adtak.  Most is az utolsó számot hallgatjuk: 
 

Olly Alexander énekest legszívesebben megölelgettük volna, annyira cuki - nem a csillámporos haja miatt írjuk - meg igazi energiabomba, és látszott, hogy nagyon élvezte az egészet, az elejétől a végéig szuper volt. 

Korábban Freddie zenéjére buliztunk a Sziget Teraszon, a győri énekes még egy Audioslave dalt is énekelt a nemrég elhunyt Chris Cornell emlékére, szuper koncert volt!

Csütörtök

14.55 -
Szakad az eső Sopronban, gumicsizma, esőkabát ajánlott azoknak, akik most indulnának a VOLT-ra.

14.03 -  Nem szegte kedvét a nagy eső a fesztiválozóknak, a Fertőszéplakról érkezett Roland például csirke jelmezben "csapatta" tovább, barátja, Zoltán pedig krokodil szettet öltött, egy nagy pacsi után nekünk is jó bulit kívántak.

Melinda és Zsanett Debrecenből jöttek, a nappali programokon is részt vesznek, legelőször a jógát próbálták ki, ami minden délben kezdődik a Diákhitel Kávézóban. Barátaik a VOLT előtti csapatversenyre is beneveztek, amin egy nagy "Debceren" táblát nyertek, a kempingben köré állították fel a sátraikat, így van egy saját Debrecen-placcuk.
Galéria kép

Erika Mosonmagyaróvárról jött a barátnőivel, akikkel általában reggel nyolcig elhúzzák a bulit, majd délutánig az apartmanban alszanak. Tavaly sem szegte kedvüket az eső, idén sem fogja, ha még meleg lesz, akkor Tómalomra is elmennek strandolni - mindezt éjszakai körképünkön tudtuk meg.
Ma délután 4 órától így néz ki a Telekom Nagyszínpad menüje: először a Supernem érkezik, majd a Rapülők 25 éves születésnapi koncertjére bulizhatunk. Utána Punnany Massif és végül a szemtelenül fiatal és sikeres, 21 éves holland lemezlovas, Martin Garrix zenéjére csápolhatunk. 
Ilyen az, amikor mi elmegyünk celebeket vadászni

Ahogy írtuk, a Vad Fruttik alatt leszakadt az ég, a vihar elől a VIP-be menekültünk.
 


Miközben a hajunkból csavartuk a vizet, úgy éreztük, eljött az idő, hogy megcsináljuk a saját celeb-körképünket, és  ne csak Palvin Barbiról meg Dzsudzsákról, és az állítólag köztük kibontakozó kapcsolatról szóljon minden. Ez a következőképp sikerült: jó tíz perce pásztáztuk a tömeget, és egy celebet sem fedeztünk fel, mikor a mellettünk álló napszemüveges, baseball sapkás lány megkérdezte, hogy átengedjen-e minket a kanapék túloldalára.

"Nem, csak nézelődünk" - válaszoltunk, és akkor sem esett le azonnal, hogy Tóth Gabinak. Akkor jöttünk rá, milyen jól álcázta magát,  amikor az énekesnő testvérét, Tóth Verát is megláttuk mellette. Vera elmondta, hogy ők még időben bemenekültek az eső elől, vigyázniuk kell arra, nehogy megfázzanak a mai koncertjük előtt. De nagyon élvezik a fesztivált, és barátaikkal együtt buliznak.

A TNT egykori énekesét, Dobrády Ákost is kiszúrtuk, de ott járt még Pély Barna is.

Intim Torna esőben

Teljesítményünkkel elégedetten rohantunk vissza az éppen akkor folytatódó Vad Fruttikra. Sajnos az időkorlát véges volt, ezért a tombolásunknak is hamar vége szakadt.

Nemsokára kezdődött a Wellhello, megnéztük, hogy Fluor Tomi és Diaz rendben elkezdi-e a nagyszínpadon - megnyugodtunk, ment a csápolás ezerrel -, majd átnéztünk a Tesco Discóba. Azt azért szeretjük annyira, mert mindig játszanak Arctic Monkeys számokat, szerencsére most is így volt. Egy rettentően fokhagymás lángos után először a Sopron színpad felé, majd az Intim Torna Illegál koncertjére vettük az irányt. Utóbbin újból jött egy zivatar, de ez a körülmény nem annyira zavart minket, sőt, még fokozta a hangulatot, hogy velünk együtt tombolt az ég.

Hajnali háromkor már nagyon távolinak tűnt Ellie Goulding esti koncertje. Az angol énekesnő keveset beszél a közönséghez, annál inkább átadja magát a zenéjének. Nem állítanánk, hogy ez volt a legjobb bulija, de élveztük, és eljátszotta szinte az összes nagy slágerét.
 
Fotók: Magasi Dávid



Csütörtök, 04.16 - Harmadik napja, hogy hajnalban érünk haza a VOLT-ról, de már nem is tervezzük, hogy visszaveszünk a tempóból. Ez történt szerdán, röviden: legnagyobb bánatunkra pont a Vad Fruttik koncertjére időzítette magát a vihar. Úgy ömlött az eső és fújt a szél, hogy a hangszerek pillanatok alatt beáztak, félbe kellett szakítani a bulit, és Likó Marci énekes mindenkit megkért, hogy hagyja el a küzdőteret, menjen fedett helyre. A közönség kitartott volna, de ahogy Marci hozzátette, sajnos nem tud a fogain szintetizátorozni... Hirtelen nem is emlékszünk, hogy meddig tartott a szünet, kb. csak 3-4 számra jöhetett vissza a Vad Fruttik, a koncert felét elmosta az eső. :(  Borzasztóan csalódottak voltunk  emiatt, mert jobban vártuk ezt a bulit, mint Ellie Gouldingot, vagy bárkit szerdáról. Amit hallottunk, abban viszont nem csalódtunk.
Fotók: Magasi Dávid

Az eső elől egyébként a VIP-be menekültünk, innen van egy - szerintünk - nagyon vicces sztorink, ezt délelőtt eláruljuk az olvasóknak, ahogy arról is beszámolunk, milyen volt a brit énekesnő koncertje. De tomboltunk Intim Tornán is a szakadó esőben.

Hamarosan jövünk a részletekkel. Reméljük, addig kisüt a nap, és felszárad az eső a VOLTon, a gumicsizmát sajnos most nem hoztuk el. :/

Szerda

14.19 -
  Telekom Nagyszínpadon délután 4 órakor kezdődik a program, először a Run Over Dogs zenél, majd érkezik az amerikai Of Mice and Men. Utánuk Ellie Goulding énekel, a világsztárt a hazai állócsillag, a Wellhello követi. Részletes program itt. 

S akkor kanyarodjunk vissza a Linkin Park keddi koncertjéhez. A zenekar most először járt Magyarországon, de hogy szívesen visszatérnének majd, afelől nincs kétségünk. "Ti vagytok a legjobbak" - mondta Chester a VOLT tomboló közönségének a koncert végén. Látszott rajta, hogy komolyan is gondolja.

Pedig az elején nem indult annyira ütősen a buli, azt is mondhatnánk, hogy lagymatag volt. Aztán, amikor Chester először lement a közönséghez pacsizni, sőt, hagyta, hogy megsimogassák - később pedig aranyosan puszit is adott a lányoknak - , onnantól valami történt. Vagy a rajongók adtak egy nagy löketet, vagy egyszerűen jobban érezte az energiát a zenekar, de a koncert második fele tényleg őrületesre sikeredett. (Egyébként az első felével sem az volt a baj, hogy az új számaikat játszották,csak akkor még hiányzott a lendület.)

Torkunk szakadtából üvöltöttük a legnagyobb slágereket, mint a Breaking The Habit, az In The End, vagy a Numb, amerre néztünk, őrjöngött a tömeg. 

Ez fentről így nézett ki:


A végén alig akart lemenni a színpadról a zenekar, Chester dobálta a puszikat, és legszívesebben mindenkit egyenként megölelt volna. 

Még jó, hogy a koncert után kezdődött a Brains bulija, és mi leugrálhattuk a megmaradt energiákat. 
 Kinek nincs még fotója Palvin Barbival?

A fesztiválon idén is sok hazai sztár szórakozik, és nemcsak a VIP-részlegben láthatjuk őket. Palvin Barbara világhírű modell és Dzsudzsák Balázs, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya például a hétfő esti díjátadó gála után is Sopronban maradtak. Épp a Linkin Park koncertjére tartottunk busszal, amikor a mögöttünk ülő lányok kiszúrták, hogy a két híresség a Várkerület egyik teraszán ül, és barátaik társaságában beszélgetnek. Végül kiderült, este együtt is buliztak a VOLT-on.

10.00 - Beindult a pörgés - Életképek a nulladik napról
 
VOLT fesztivál 2017 - Nulladik napi életképek Fotó: Magasi Dávid

8.50 - Mutattunk még egy rakás fotót a nulladik napról
 
VOLT fesztivál 2017 - Nulladik nap és a Linkin Park

Szerda 6.50 -  Linkin Park és a Subscribe koncert sok fotóval
 
VOLT fesztivál 2017 -  Linkin Park és a Subscribe koncert - Fotó: Réti Zsolt


Szerda, 4.10 -

Hajnali gyors a fesztiválról hazaérve:
arról az együttesről, amelyik ennyire szereti a közönségét, mint a Linkin Park, és konkrétan meghalnak a színpadon - főként a frontember Chester- , csakis jókat lehet írni. Fogunk is, hamarosan jön a részletes beszámoló! De azt addig is kijelenthetjük: a Linkin Park nagyon odatette magát, Sopronban hagyta a szívét, a fesztiválozók pedig jó sokáig töltekezhetnek a koncertből.
 
Fotók


Kedd 17.05 - Órák kérdése és jön a Linkin Park, a rajongók már a Nagyszínpad előtt
 
Fotók: Magasi



Kedd 14.10 - Most pedig következik egy király rózsaszín grafikon, amelyen megmutatjuk, mennyire sokan voltatok eddig a VOLT fesztiválokon.
 



Kedd - 13.51 -Először is jöjjön egy Linkin Park szám hangolódásként, mert már a VOLT területén is hangolnak rá:
 


Ahogy ígértük, tettünk egy kört a standok előtt, és összegyűjtöttük, mi mennyibe kerül.

Kezdjük az italokkal: a bor decije 450 forint, a drágább borokat 600 forintos deciáron lehet megvenni. Tibi atya pultjánál a kisfröccs 520, a nagyfröccs 970 forintért kapható, a hosszúlépésért 590 forintot fizetünk. A fél liter csapolt sör ára egységesen 520 forint, a dobozosé 640. A pálinka 4 centije 1050 és 1250 körül változik. Egy fél literes víz - nagy melegben fontos az is! - 390 forint, az üdítőkért 430 forintot kérnek, kaphatunk limonádét is, azok ára 500 forinttól 800-ig terjed. Párszor "megláttuk" a Fényt, ezt 1150 és 1200 forintokért tettük. Enni sem felejtettünk el, zsíroskenyér hajnalban ennyire jól még egyszer sem esett, mint a VOLT-on, a libazsíros, kiadós szeletért 500 forintot fizettünk. A sima lángos 600 forint, ha sajtosat szeretnénk, az 700, a sajtos-tejfölös 800. Hamburgert 1500-ért láttunk, gyrost 1200-ért, a pizzaszelet 750 forint. De a grill- és halételektől elkezdve a mindenféle tésztákig is választhatunk a kínálatból, határ a csillagos ég. 

S ha már az égbolt: közelebb is kerültünk hozzá, mert felültünk az óriáskerékre. A felnőtt jegy 1900 forint, a gyerekeket 1500 forintért engedik fel. Mintegy öt percig forgott velünk a kerék, megcsodáltuk fentről a kivilágított fesztivált, és a város fényeit is láttuk. Bár kísérletezgetős hangulatunkban voltunk, azért a bungee jumpingot nem mertük bevállalni, az ugrástól az is eltántorított minket, hogy 12 ezer forintba kerül.

Kedd 9.30 - Mínusz 1 - Söröspohár a szájban, lufi a kézben - Életképek a fesztiválról
 
VOLT fesztivál 2017 - Mínusz 1 - Söröspohár a szájban, lufi a kézben

A sártorállítás művészetéről pedig itt nézheted meg videós összeállításunkat >>

Kedd 8.50 - A Petőfi Zenei Díjátadó ceremónia képekben
 
VOLT fesztivál 2017 - Petőfi Zenei Díjátadó - Fotó: MTI



Kedd, 3.46 - Gyors hajnali helyzetjelentés a VOLT Fesztivál mínusz egyedik napjáról. Bár eredetileg úgy terveztük, ma még nem maradunk kint sokáig, mert munka is vár ránk, tartalékolni kell az energiát a folytatásra, és egyébként is, ez még csak a bemelegítés... Ehhez képest úgy kellett ráparancsolni magunkra, hogy most már aztán ideje lenne hazaindulni, és lassan világosodik, ahogy írjuk ezeket a sorokat. Merthogy fergetegesen jól sikerült a nyitány...  A Petőfi Zenei Díj-átadó gála szervezői idén is kitettek magukért, sem a tartalomra, sem a látványra nem lehet panasz - legfeljebb annyi, hogy az egész show fél órát csúszott a kezdéssel, és az elején nagyon nem stimmelt valami a hangosítással. Szűcs Krisztián és Mező Misi új zenekara, a NAZA fellépése volt az első produkció, amit már igazán élveztünk is, és nem azt hallottuk, ahogy öt sorral mögöttünk dalolásznak a fesztiválozók. Innentől azonban minden egyes perc szuper volt. (A díjazottak listáját lásd keretes írásunkban.) 

A gála előtt egyébként NeccParty dübörgött, és ahogy Bon Jovi It's My Life című dalára haladtam a Telekom Nagyszínpad felé, az idei első koncertre, éreztem, hogy minden bennem lévő feszültség kienged, újra itt a fesztivállapot, élő zenét hallgathatok minden mennyiségben, hat napon át... Na meg persze hajnalban a dj-k bulijain tombolhatunk. Mint ahogy tettük most is. Közben ital- és étel körképet készítettünk  - soha nem esett még ilyen jól zsíroskenyér, mint most -, és felszálltunk az óriáskerékre is. Részletek egy kis alvás után. :)

Figyelem!  Ma érkezik a Linkin Park, erre a napra minden jegy elkelt. A szervezők kérik, mindenki érkezzen időben a koncertre, hogy gördülékeny és problémamentes legyen a bejutás!
Díjakat kaptak: 

A Halott Pénz három kategóriában is elnyerte a második alkalommal átadott Petőfi Zenei Díjat hétfőn este Sopronban.

A Petőfi Zenei Díjakat nyolc kategóriában adták át. Az év dala a Wellhello #Sohavégetnemérős című száma lett, az év együttese a Halott Pénz lett, díjukat Dzsudzsák Balázs, a magyar labdarúgó válogatott csapatkapitánya adta át.

Az év női előadója Lábas Viki (Margaret Island), az év férfi előadója Marsalkó Dávid (Halott Pénz), akik Palvin Barbara divatmodelltől és Miskovits Márton műsorvezetőtől vették át díjaikat.

Az év videoklipjéért járó elismerést a Halott Pénz kapta az Élnünk kellett volna című dalért, az év felfedezettje a Soulwave lett. Az év dj-jének Lotfi Begit választották, az év koncertjéért a Petőfi Zenei Díjat a Quimby kapta.

A kategóriadíjak után kiosztott Életműdíjat Demjén Ferenc kapta, aki a VOLT Fesztivál főszervezőitől, Fülöp Zoltántól és Lobenwein Norberttől vette át az elismerést. 

Hétfő

Fatboy Slim visszatért Sopronba.
Mielőtt ma este koncertet ad, betért egy romkocsmába, erről videó is készült:
 


Csak dobd fel és igazítsd meg! - beköltöztek a fesztiválozók

Tettünk egy kört a kempingben ma, ahol sorra állították fel sátraikat a fesztiválozók, miközben a hangszórókból szólt a bulizene. Kinek egyszerűbben, kinek bonyolultabban ment a hadművelet, a leggyorsabban azok boldogultak, akik a „csak fel kell dobni és megigazítani" elven működő sátraikat hozták el. Mint például a Komáromból és Tatabányáról érkezett fiúk – Kun Csaba, Orbán Martin, és Hegedűs Bence –, akik azonban elmondták, annyira nem kell őket irigyelni, mert az összecsomagolás közel sem lesz ilyen könnyű... Na de szerencsére messze még a vége!
VOLT Fesztivál -  Beköltöztek a sátrazók, kezdődik a #buli Sopronban

˝Másfél óra alatt bejutottunk, ez most nagyon gyorsan ment!" – mondta mosolyogva a hetedik VOLT Fesztiváljára érkező Fleischhacker Fanni. A fiatal lány Budapestről indult Sopronba a legelső vonattal. „Imádom ezt a fesztivált, olyan, mintha hazaérkeznék, úgy vagyunk itt, mint egy nagy család. A nővérem is jött, ő azonban dolgozik majd – tette hozzá Fanni, aki leginkább a Linkin Park koncertjét várja.

Barátnője, Olajos Enikő először jár a VOLT-on, neki nincs kifejezett kedvence, annyi koncertre megy, amennyire csak tud. 

Mikor a lányokról fotót készítettünk, egy fiatal srác a legnagyobb természetességgel odaállt a közéjük, lett is nagy nevetés... Mint kiderült, ő Mikus Viktor Ceglédről, aki viccesen megjegyezte: azt várja, hogy „túlélje" az egész heti őrületet, egyébként a Pendulumra kíváncsi.
 
Galéria kép


Átadják a Petőfi Zenei Díjakat

Mire a fesztiválozók kipihenik a sátorállítás fáradalmait, kezdődik a nagyszabású gála. A Petőfi Rádió és a VOLT Produkció közös díját nyolc kategóriában ítélik oda; azt már korábban bejelentették, hogy az életműdíjat Demjén Ferenc kapja. Az elismeréseket Az év dala, Az év együttese, Az év női előadója, Az év férfi előadója, Az év videoklipje, Az év  felfedezettje, Az év dj-je és Az év koncertje kategóriában adják át. A Petőfi Zenei Díjra a legtöbb, négy-négy jelölést a Halott Pénz és a Quimby kapta.

A két és félórás showműsorban fellép a motoros show-val kísért  Tankcsapda, a Vad Fruttik, a Brains, a NAZA, a Hősöket, Denizt és  Sub Bass Monstert egyesítő Rap Allstars formáció, a VOLT idei  himnuszát mutatja be a Punnany Massif Horváth Charlie-val és  Pásztor Annával. Szerepel a műsorban Alle Farben berlini dj sztár,  a Mindenki című Oscar-díjas rövidfilmből ismert Bakáts téri  Ének-Zenei Általános Iskola kórusa a Halott Pénzzel közös  produkcióban, Benji, A Dal 2017 akusztikus versenyének győztese, a  gála végén pedig a brit Fatboy Slim ad koncertet.   

A Petőfi Zenei Díj gálát a Duna World, a Petőfi Rádió, a Petőfi  TV és a petőfilive.hu élőben közvetíti.
 

10.00 - A GYSEV stand a VOLT Fesztiválon - Így tudsz vonatjegyet venni >>

Vasárnap

Gördülékenyebb bejutást ígérnek

Kilencven százalékos  felkészültséggel várja a fesztiválozókat VOLT, ahol hétfőn már szinte valamennyi helyszínen beindul az élet. A kapuk délelőtt 10 órakor nyílnak meg a kempingezők előtt, a fesztivál területére pedig 14 órától lehet belépni. A hat nap alatt több mint százötvenezer vendégre számítanak a szervezők.

A gördülékenyebb bejutás érdekében megnövelték a főbejárat kapacitását, sőt, idén egy második bejárat is üzemel. (A 2.nagyszínpad, az OTP Junior-Petőfi Rádió színpad mögötti részen.) 

A VOLT interaktív térképe ide kattintva érhető el >>

A nagyszínpad előtti küzdőtér is nagyobb lett, mintegy 45 ezren bulizhatnak majd egyszerre a területen - tudtuk meg Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán főszervezőktől a vasárnapi sajtóbejáráson.

Részletes program >>
Enter Shikari és Of Mice & Men interjúk
    
Az Enter Shikari már hazajár Magyarországra, játszottak a VOLTon, a Szigeten, és több klubkoncertet is adtak. Pénteken újra visszatérnek Sopronba, ennek kapcsán értük el egy gyors interjúra a brit zenekar énekesét. Roughton "Rou" Reynoldsot éppen felébresztette a hívásunk, ennek ellenére nagyon barátságosan válaszolgatott, még azt is megtudtuk, a zenész zöldséget termeszt a kertjében.... Cikk itt >>

Először jön Magyarországra az Of Mice & Men, az amerikai metalcore zenekar szerdán lép fel a soproni VOLT-on. Az együttes dobosa, Valentino Arteaga interjút adott a kisalfold.hu-nak. A végtelenül közvetlen zenésszel telefonon beszélgettünk, mesélt arról, hogyan élték meg a korábbi frontember - Austin Carlile - távozását, elárulta, miért szeret fesztiválozni, és megtudtuk, őt is az ujja köré csavarta a fidget spinner. Cikk itt >>

A polgármester is jön a Linkin Parkra és a díjátadó gálára

Fodor Tamás polgármester is megtekintette a készülődést a Lővér kempingben, ahol az újságíróknak elmondta: a fesztivál legalább annyira fontos Sopronnak, mint a szervezőknek. "Az ország minden tájáról és külföldről is érkező fesztiválozók bejönnek a városba, ami gazdasági szempontból is jó. A vendégeket széles programkínálat várja, szeretnénk, ha később is visszatérnének - fogalmazott Fodor Tamás. Kérdésünkre elárulta, gyermekeivel ő is ott lesz a jubileumi VOLT legnagyobb dobásán, a Linkin Park keddi koncertjén, és kilátogat a hétfő esti Petőfi Zenei Díj-átadó gálára is.
Volt Fesztivál 2017 Sopron - bejárás
A látványos gála gyakorlatilag egy minifesztivált ígér, benne izgalmas, csak erre az alkalomra összeálló zenei formációkkal. Az est zárásaként kétórás Fatboy Slim koncert következik.

Mintegy ötezer sátorhely a fesztiválon

Míg az első VOLTra öt zenekart hívtak, addig ma már közel 300 fellépőt számlál a fesztivál. Keddre minden napijegy elkelt, és ugyanilyen nagy érdeklődés mutatkozik szombatra is, így valószínűleg többször kitehetik majd a "megtelt" táblát.

A VOLT tizenkét hektáros területén hat színpad összesen  mintegy kétezer négyzetméternyi felületén szól majd a zene. A legnagyobb színpad a Telekom Nagyszínpad, amely ezer  négyzetméter alapterületű, magassága mint egy ötemeletes házé, súlya pedig  száz tonna. A fesztiválozóknak mintegy hatszáz mobil mellékhelyiséget és több mint százötven tusolót állítottak fel. Idén  egyébként két bolt is nyit a VOLTon, egy Aldi és egy Rossmann is.

További hasznos információk ide kattintva >>

A fesztivál területén mintegy ötezer sátorhely áll rendelkezésre. Sopronban a szálláshelyek megteltek, még a szervezők is Mörbisch (Fertőmeggyes) egy panziójában foglaltak a stábtagoknak.
 Változik a forgalmi rend

A VOLT Fesztiválhoz kapcsolódóan ideiglenes forgalomtechnikai változtatásokat vezetnek be. Így a Harkai út Borisfalvi utca - Kőszegi út (buszforduló) közötti szakasza a kemping irányába egyirányúvá válik. Az Egeredi út a Lővér körút irányába szintén egyirányúvá válik. A környező utcákban a behajtást korlátozzák, a korábbi években megszokott módon.

Mentesítő járatok a VOLT Fesztiválra Budapestről és Győrből

Mentesítő járatokat indít a VOLT Fesztiválra hétfőn és kedden a GYSEV Zrt és a MÁV-START Zrt. A két vasúttársaság a megnövekedett utazási igények és az InterCity vonatok korlátozott kapacitása miatt döntött úgy, hogy mentesítő járatokat indít.

A vonatok Budapestről június 26-án, hétfőn, és június 27-én, kedden 9 óra 25 perckor indulnak. Fontos információ, hogy a mentesítő vonatok nem Budapest Keleti, hanem Budapest Déli pályaudvarról indulnak Sopronba.

Június 26-án és 27-én Győrből is mentesítő járatok indulnak a hűség városába: a vonatok indulási ideje mindkét nap 9 óra 51 és 11 óra 30 perc.

A vasúttársaság kéri, hogy a fesztiválra utazók lehetőség szerint minél nagyobb számban vegyék igénybe a VOLT mentesítő vonatokat!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tánccal a foci-vb-re

Szaranszk az egyik helyszíne lesz az oroszországi futball-világbajnokságnak: a Sopron Balett és a… Tovább olvasom