Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

Véletlenül szántottak?

Sopron - Nem szándékos, hanem véletlen természetkárosítás történt – jelentette ki annak a kft.-nek az egyik ügyvezetője, amelynek traktorosa Sopron határában felszántotta a védett területet. Ettől függetlenül a Soproni Rendőrkapitányság folytatja a nyomozást.

Helytállónak bizonyult a Kisalföld információja, ugyanis bebizonyosodott, hogy a megdöbbentő természetkárosítás hátterében egy Sopronhoz közeli településen működő osztrák (és magyar) tulajdonban lévő kft. áll.

Lapunk csütörtöki számában tájékoztattuk olvasóinkat arról, „Példa nélküli pusztítás" címmel, hogy Sopron határában, túl a Táncsicsmajoron, az Ikva patak szomszédságában, felszántottak egy 15,5 hektárnyi védetté nyilvánított értékes láprétet, amelyből 10 hektár állami terület. 

A kft. magyar ügyvezetője, aki személyiségi jogokra hivatkozva  – a nyomozás lezárásáig – nem járult hozzá neve közléséhez, kijelentette: szó sincs szándékos károkozásról, sajnálatos véletlen történt.
– Pontos részleteket még én sem tudok, mert a soproni és a városkörnyéki földek ügyeivel osztrák üzlettársam foglalkozik, de annyit elmondhatok, hogy minden bizonnyal félreértés történt.

Arról ugyanis nem tudtunk, hogy 2006-ban védetté nyilvánították ezt a területet, ugyanis a földhasználati szerződésünk korábbi keltezésű.
Ezért – úgy gondolom – jóhiszeműen jártunk el, amikor felszántattuk bérelt földjeinket.  Tisztázásra vár az is, hogy miképp törhettük fel az állami tulajdonban lévő tíz hektárt. Csak azt tudom elképzelni, hogy rossz információt, utasítást kapott a traktoros, vagy ő értett rosszul valamit. A többségi tulajdonos  üzlettársammal személyesen még nem, csak telefonon tudtam beszélni. Mindenesetre tény, felszántattuk az említett védett területet.

Amikor számomra is ismertté vált, hogy mi történt, azonnal jelentkeztem  a Fertő–Hanság és Őrség Nemzeti Park igazgatójánál (és a többi hatóságnál is), elismerve felelősségünket és felajánlottam, hogy közreműködünk helyreállításában.

Dr. Kárpáti László, a nemzeti park igazgatója megerősítette, valóban beszélt az ügyvezetővel, de többet a rendőrségi nyomozás befejezéséig nem kívánt mondani, megvárja az eljárás tényszerű megállapításait.
A Soproni Rendőrkapitányságon megtudtuk, függetlenül attól, hogy megvan a feltételezett tettes, az elrendelt nyomozást befejezik, annak érdekében, hogy minden részletet tisztázhassanak, hiszen a kár a szakemberek szerint eléri az ötvenmillió forintot.

Olvasóink írták

  • 16. yello 2008. március 25. 13:08
    „nahiszen egy tanmese az óperencián innen...tudtam, hogy lesz itt bűnbakter...a végén Rózsi nénin verik el a port, akinek megizenték - mobil híján szájrúl-szájra - hogy a Józsibá ekkor és ekkor itt és itt szántson fel 5 hektárt...ja, Rózsi néni 15öt értett az 5 helyett - mert hogy a hallása kissé megkopott, így adta tovább az urának...nesze neked Józsi bá, az asszonnyal együtt most ríhattok a megbízó ügyvezetőnek, hogy az kérem szépen nem úgy vót...mer az ügyvezető természetesen makulátlan, jóhiszemű volt és lesz is.”
  • 15. klo 2008. március 24. 15:06
    „Amugy nem kaszálnak hanem szántottak... :D”
  • 14. klo 2008. március 24. 15:05
    „Természetvédelem nem a város kezében van hanem a Nemzezi park és a Zöld Hivatal- éban! Lehet attól még fújni a hülyeséget...”
  • 13. Csikasz 2008. március 24. 01:51
    „Az ügy eltusolása, a birság el mis-másolása rávilágíthat arra, hogy mennyi a városi "hon"-atyáink érdekeltsége az érintett területet illetően. Simon úrék most bizonyíthatnak, ámbár én félek, hogy a város érdeke megint csorbát szenved, a város vezetői meg ismét "kaszálnak".”
  • 12. Csikasz 2008. március 24. 01:51
    „Az ügy eltusolása, a birság el mis-másolása rávilágíthat arra, hogy mennyi a városi "hon"-atyáink érdekeltsége az érintett területet illetően. Simon úrék most bizonyíthatnak, ámbár én félek, hogy a város érdeke megint csorbát szenved, a város vezetői meg ismét "kaszálnak".”
  • 11. hohoho 2008. március 23. 22:56
    „Kedves János!
    Hallottál már valakit ilyen nagy összegre megbüntetni a Zöld hivataltól?”
  • 10. Lévai János 2008. március 23. 11:36
    „Aki elhiszi,hogy itt véletlen tévedésről van szó,az egyszerűen naiv,vagy ostoba.Tiz hektárt úgy felszántani,hogy annak a tulajdonjogát pontosan ne ismerné valaki több mint érdekes.A kihelyezett táblákról nem is beszélve! Azokról egy analfabéta is pontosan tájékozódhat,ha és amennyiben akar!
    Természetvédelmi tájaink,területeink tudatos rombolásáról van szó,profitszerzéstől hajtva!
    Ami a bünbakot illeti,nos az természetesen a traktoros!
    Uraim elég a mások hülyének nézéséből!A munkáltató felel a beosztottak munkájáért!
    A jogszabályok nem ismerete nem mentesit a felelősségrevonás alól!
    Gondolom Ausztriában sem.
    A "kedves sógorok" már megint azt gondolják itt mindent szabad.Szennyezni a Rábát,felszántani védett területeket,erdőket irtani és még sorolhatnánk.
    Svédországban,Norvégiában úgy épitik a járdákat,utakat,hogy kikerülik a fákat!
    Nagyon messze vagyunk mi még ettől a gondolkodástól!
    Talán ezért is tartunk ott,ahol tartunk.
    Bizzunk,hogy a büntetés nem lesz sógorság,komaság kérdése!”
  • 9. brrr 2008. március 22. 23:06
    „Hasraütésszerűen kicsit eltúloztam bevallom de sokszor télleg egy terület besorolásánál elég felszínes érvek döntöttek ! Hangsúlyozom nem erről a területnek a besorolásáról beszélek.”
  • 8. brrr 2008. március 22. 22:48
    „Kedves Don Kartács!

    Látom elvben szépen tudod de tudod hány száz ember nem tudja hogy a saját területe Natura 2000 védett lett ! Természetvédelem hasra ütésszerüen válogatta össze ezeket a területeket rohamtempóba szinte ! Láttam hogyan ment ! Még mindig nem értek egyet a tettel és sajnálom a területett csak közlöm hogy ilyen is van nem egy ! Azt persze nem tudhatom itt mi a valóság...”
  • 7. Egy soproni 2008. március 22. 20:58
    „Én nemcsak a kiszabott bírságról szeretnék tudni hanem arról is, hogy mikor fizetik be!! Az mind szép és jó, hogy az élet minden területén tartanak ellenőrzéseket és bírságokjat szabnak ki ha szabálytalanságra bukkannak, de vajon azt mind, határidáre be is fizetik? Mindig nemcsak arról kellene regélni, hogy ennyit meg annyit kiszabnak hanem végre 1x már arról is, hogy azt valaki be is fizeti maradéktalanul!!”
  • 6. kiss éva 2008. március 22. 20:36
    „szeretnék tájékoztatást kapni a kiszabott birságról, ami remélem nem véletlenszerü lesz”
  • 5. Egy soproni 2008. március 22. 19:28
    „Véletlenűl szántotta fel valaki? Akkor véletlenűl meg kell büntetni úgy, hogy belefeketedjen!”
  • 4. LAZA 2008. március 22. 19:15
    „A megoldás kézenfekvő lenne és nem véletlenül hanem készakarva.
    Kiszabni mondjuk úgy 50millás birságot aztán ha nem fizetnek
    jőhetnek a kamatok.
    Aztán ráterhelni a területre mindahogyan a szegény csóringerekkel szoktak elbánni.
    Őszintén mondom,hogy még a károkozók nevére sem lennék kiváncsi!”
  • 3. Don Kartács 2008. március 22. 12:03
    „Az informálás nem maradhatott el, mert ha védetté nyilvánítás történik akkor - ha jól tudom - a telekkönyvbe bejegyzésre kerül és mindenkit kiértesítenek, aki a telekkönyv szerint érintett a föld használatában. És azt senki se próbálja a cég részéről bemagyarázni, hogy 2006 óta senki nem tudott róla! Ha az elmúlt 2 évben netán támogatást igényeltek a talajfejlesztéshez, vagy egyéb pályázaton indultak, netán más ok miatt, de kérhettek ki telekkönyvi másolatot és azon ott van a széljegyzet.

    Könnyű ilyenkor mosakodni, de, hogy COKI szavaival éljek : "véletlenül" senki nem áll neki ekkora földterületet felszántani és senki nem annyira aberrált, hogy egy utasítást ekkora mértékben félrehalljon.”
  • 2. COKI 2008. március 22. 11:06
    „Hát persze a labancok "véletlenül" felakasztották a tábornokainkat "véletlenül" 450 évig kiraboltak minket,"véletlenül" két osztrák egymásra nyit két bevásárlóközpontot nehogy eszünkbe jusson életben maradni, "véletlenül" habzik a Rába ,"véletlenül" lezárják az utakat az egyesült europa legnagyobb dicsőségére és "véletlenül" feketén dolgozunk náluk nehogy éhen dögöljünk... Júdásainkat jól megfizetik oszt ennyi coki a birka magyarnak!”
  • 1. Tabornok 2008. március 22. 09:30
    „Lehet, hogy a soproni illetékesek elfelejtették informálni a Kft.-t arról, hogy védetté nyilvánították a gondozásukra bízott területet?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Döntés előtt a soproni kettős gyilkosság ügye

Sopron–Győr - Tényleges életfogytiglant kér az ügyész a soproni kettős gyilkossággal vádolt S.… Tovább olvasom