Kisalföld logö

2017. 03. 31. péntek - Árpád 5°C | 18°C Még több cikk.

Véget ért a Soproni Tavaszi Napok - fotók

Öt teltházas előadással és több, mint 3500 látogatóval zárt Sopron egyik legnagyobb kulturális fesztiválja.

Zorán, Gryllus Vilmos, Bödőcs Tibor, Kern András és Vári Éva – ők voltak a Soproni Tavaszi Napok legnépszerűbb fellépői, előadásaikat, koncertjeiket telt ház előtt tartották. A fesztivál három helyszínen: a Liszt-központban, a Soproni Petőfi Színházban és a Festőteremben kínált programokat, utóbbi Csurák Erzsébet selyemfestő iparművész alkotásainak adott otthont, közel egy hónapon át.

Soproni Tavaszi Napok - 2015


Újdonságként szervezték meg a fesztivál keretében a Sopronikon című programot, ahol a városhoz kötődő sikertörténetekről hallhatott a közönség.

A hagyományteremtő szándékkal létrehívott rendezvény első vendégei a VOLT fesztivál két főszervezője, Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán, valamint Szikszai László bútortervező voltak. Nem csak a sikerükig vezető útról, hanem a Sopronhoz fűződő viszonyukról, vízióikról is hallhatott a közönség a közvetlen hangvételű beszélgetésen, melyet Bakos Piroska vezetett.

A városi tehetségeket felkaroló, már hagyományosnak számító programok sem hiányoztak az idei Soproni Tavaszi Napok kínálatából: 38. alkalommal rendezték meg az Így írok én… című, 10-14 év közötti fiataloknak szóló irodalmi pályázatot, amire soproni, Sopron környéki és győri iskolákból is neveztek fiatalok, összesen 49 diák 105 alkotása érkezett a zsűrihez.

Március 19-én pedig a Horváth József Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tartotta meg hangversenyét a Liszt-központban. A zeneiskola legkiválóbb növendékei a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekarral közösen léphettek színpadra.

Szombaton, lelki egészségnappal ért véget a kulturális fesztivál programsorozata. Az „Egy nap a lelki egészségért" című rendezvényen neves pszichológusok, többek között Dr. Zacher Gábor, Tari Annamária és Dr. Almási Kitti tartott előadásokat.

A Soproni Tavaszi Napokat 1983 óta minden évben megrendezi a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. azzal a céllal, hogy a tavaszi szezonban koncentráltan kínáljon színházi, zenei és képzőművészeti programokat a városban. Hasonló méretű kulturális fesztivál a Soproni Ünnepi Hetek, ami idén június 19-én, a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház ünnepélyes újranyitásával veszi kezdetét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aszfaltos útért küzdenek Harkán - fotó

Az érintett lakók szerint úgy vették meg a telkeket a harkai lakóparkban, hogy a háza előtti utcákat… Tovább olvasom