Kisalföld logö

2017. 11. 25. szombat - Katalin 4°C | 14°C Még több cikk.

Választás 2014: ugye, te is a pénzért csinálod?!

Két soproni, úgynevezett kispárt jelöltje értékelte a saját szemszögéből a vasárnapi szavazás eredményeit.

Brand Tara a Szociáldemokrata Párt jelöltjeként indult, és 127 szavazattal 0,27 százalékos eredményt ért el a soproni 4. számú választókerületben.

- Eredetileg a Zöldek Pártja színeiben indultam volna, de ezt nem engedélyezték, így esett a választás az SZDP-re - kezdte Brand Tara. - Most már függetlennek tekintem magam és nem állok meg, szeretném folytatni a helyi szinten is.

Nekünk, nekem egy hónapom volt arra, hogy felkészüljek április hatodikára. Ha ezt nézem, akkor nem is értem el rossz eredményt, hiszen voltak olyanok, akik éveken át azon dolgoztak, hogy elinduljanak a választáson. Úgy látom, hiába szidják a jobb-, vagy a bal oldalt, a végén mégis rájuk szavaznak.

Szavakban megvan a bírálat, de mást mutat a helyzet, amikor, amikor a választásról van szó. A közöny nem segít, ezért is szeretnék tovább dolgozni ezen a téren.

Brand Tara így folytatta: " vallom, először a szegényeken, hátrányos helyzetűeken kell segíteni, és ezt követően lehet előre lépni és haladni tovább".

- A barátaim, ismerőseim kérdezték tőlem, Tara, ugye te is csak a pénzért csinálod? - közölte. - A válaszom határozott nem volt! Budhista íróként vallom, hogy nem ez motivált. A kapott támogatást vissza fogom fizetni, ugyanakkor érdekesnek tartom, hogy vannak olyanok, akik főállásban, pénzért politizálnak, s őket nem kérik számon.

Szendi Krisztiánt, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja jelöltjét a kisalfold.hu menet közben érte utol hétfőn délután, éppen a budapesti nagygyűlésre tartott.

- Gratulálok a győztesnek - kezdte Szendi Krisztián- A mi eredményeinket nézve csalódott vagyok. Ugyanakkor jól eső érzéssel tölt el, hogy a Szociáldemokraták a több százmillió forintos támogatását a rászorultakra költötte. A mi kampányunk róluk szólt.

A jelölt kifejtette: májusban jön az Európa Parlamenti választás, majd ősszel az önkormányzati, így továbbra is aktív részese szeretne lenni a helyi politikának.

Szendi Krisztián 106 szavazattal 0,22 százalékos eredményt ért el.

A kisalfold.hu megkérdezte: az induláshoz minimálisan 500 érvényes ajánlás kellett, miközben vasárnap ennek az ötödét érték el; hova tűnt 396 szavazó?

A kampány, illetve a kitelepülés során azt tapasztaltuk, hogy az emberek aláírják az íveket. Sokszor akkor is, ha éppen nem tudták kiről van szó. Az pedig már már kérdés, hogy miként húzták be az ikszet a szavazófülkében.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az egyik soproni szavazókörben 11 szavazat döntött

Egy híján mind a 92 szavazókör információi ismertek hétfő délelőtt a megyei 4-es választókerületben:… Tovább olvasom