Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Vadászbaleset után is töretlen a barátságuk

Egyelőre betegállományban van az Ivánban történt vadászbaleset sérültje, Haller János, akit társa lőtt vállba. Állapota szépen javul, de lehet, hogy még egy műtét vár rá.
Négy hónap telt el az iváni vadászbaleset óta. A sérült, Haller János egészségi állapota folyamatosan javul.

– Az eset minden pillanatára emlékszem, csupán a műtét utáni rövid idő maradt ki – idézte fel Haller János a nyár közepén történteket. – Egy hetet voltam kórházban. Ezt követően a vállamat a győri kórházban tették rendbe. Az ottani plasztikai sebészek, dr. Jakabos Péter főorvos vezetésével, igazán jó munkát végeztek. Jelenleg a soproni Erzsébet-kórházba járok gyógytornára, a szakembereknek köszönhetően hétről hétre javul a kezem állapota. Ha a teljesen felemelt kart tekintjük száz százaléknak, akkor most úgy félúton járhatok. Az orvosaim azt mondták, egy műtétre még szükség lehet. Bízom benne, olyannyira helyre jövök, hogy erre már nem kerül sor. Sajnos, a dobhártyámat is műteni kellett, ezért a bal fülemre nehezen hallok.

Mint ismeretes, idén nyáron Fodor András és Haller János közös vadászatra indultak az iváni erdőbe. Már tartottak visszafelé, amikor egy vaddisznót pillantottak meg. Fodor András célzott, és egy szerencsétlenség folytán társa vállát érte a golyó.

– Andrással a baleset után is jóban vagyunk, nem igazak azok a pletykák, hogy összevesztünk volna – folytatta Haller János, aki civilben étterem-tulajdonos. – Jó ideje barátok vagyunk és azok is maradunk. A vadászat veszélyes üzem, nagyon oda kell figyelni. Mi még abból a generációból származunk, akiknek végig kellett járni a ranglétrát.

A vadászat nem az esztelen öldöklésről szól számunkra, hanem a természet szeretetéről. Annak viszont kifejezetten örülök, hogy az alkohol fogyasztását szigorúan ellenőrzik.
Haller János

Mi nem ittunk semmiféle szeszes italt. Visszatérve a jelenbe, mostanság sokat sétálok az erdőben. Csak úgy bolyongok. Puskát viszont még nem fogtam. De ez nem jelenti azt, hogy nem fogok többet vadászni! Az egészségem a legfontosabb, épüljek fel és a többi csak eztán következhet.

Olvasóink írták

  • 1. Garrett 2007. december 02. 00:06
    „A pszichéje is eléggé sérült lehet, ha vadászatot a természetszeretettel kapcsolatba hozza...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Monti-csárdással győztek a lányok Dolní Moravicében

Sopron-Dolní Moravice - A magyar csapat sikerével zárult a csehországi turisztikai… Tovább olvasom