Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Újrahasznosítják a háztartási gépeket

A tervezett rendeletmódosítás tovább pontosítja, hogy a kereskedők mikor és hogyan vegyék át az elektronikus hulladékot. Sopronban a lakosság ingyenesen helyezheti el ezeket akár a boltokban, akár a Harkai úti hulladéklerakóban.
Az elmúlt év augusztusától a jogszabályok szerint a műszaki kiskereskedők vásárlás esetén kötelesek visszafogadni az elektronikus hulladékot. Mint azt Fekete Zoltán, a soproni Idea műszaki áruház vezetője elmondta, a boltoknak természetesen az az érdekük, hogy átvegyék a háztartási berendezéseket.

– Az így begyűjtött hulladékot tároljuk, majd tőlünk az átrakóhelyre kerül, innen pedig a feldolgozóba – folytatta a vezető. – Azt tapasztaljuk, hogy az emberek mindinkább környezettudatosabbak, azaz nem az árok szélén, elhagyott területen szabadulnak meg a felesleges eszközöktől. Szükség is lesz a kemény szabályozásra, hiszen a berendezések használati életciklusa felgyorsult. Míg korábban egy porszívó tizenöt évig is kifogástalanul működött, ma már jó, ha öt évet kibír. Ez pedig azt vetíti előre, hogy rövid időn belül meg fog sokszorozódni a használhatatlanná váló gépek aránya.

Fekete Zoltán hozzátette: egy negyvenezer forintos hifiberendezésből 360 forint a hulladékgazdálkodási díj. Ezt azonban nem építhetik be az eladási árba, mondjuk úgy: a díjat a kereskedők lenyelik.

Persze az elhasznált eszközöket nem kell a boltokba elvinni, ingyenesen elhelyezhetők Sopronban a Harkai úti hulladéktelepen. Kosztka László igazgató elmondta, minderre ez év elejétől van lehetőség. – Jelentős változást az hoz majd, amikortól létrejönnek a hulladékgyűjtő szigetek – egészíti ki az igazgató. – Az elektromos hulladékot nem lehet akárhol elhelyezni, csak az engedéllyel rendelkező telepeken. A szigetek pedig már ezek lesznek. S nem utolsósorban a közületek – iskolák, önkormányzati hivatalok – felé bizonylatot állítunk ki, amelyen bizonyítjuk, az adott terméket valóban elhelyezték nálunk.
A nyugat-európai országokban olyannyira jól működik a rendszer, hogy Svédországban az elmúlt évben négy tonna aranyat nyertek vissza a számítógépekből, szórakoztató berendezésekből.

Ez lesz majd a jövő útja hazánkban is. Már öt elektromos és elektronikai hulladékok hasznosítását koordináló közhasznú társaság is létrejött, a hatodik megalakítása folyamatban van. Az egyetlen vidéki társaság székhelye megyénkben, Győrben van. A vezetője, Orbán Csaba kifejtette: a hulladékgazdálkodási díj a gyártóhoz vagy külföldi termékek esetén a forgalmazóhoz kerül, hiszen az ő kötelességük az ártalmatlanítás elvégeztetése.

– A munkánk nagy részét a elektromos szemét gyűjtésének összehangolása, az elszállítás megszervezése teszi ki – tette hozzá az igazgató. – A közeli jövőben folytatjuk a településjáró kampányunkat. A Szigetközben már kedvezőek a tapasztalataink. A munkához meg kell nyernünk a polgármestereket, hiszen az ő hozzáállásukon sok múlik. Terveink szerint először a nagy forgalmú utak mellett lévő településeket járjuk körbe. Itt előre bejelentett időpontban megjelennek munkatársaink, akik az utcára kitett elektromos hulladékot összeszedik, s ugyanez vonatkozik az illegális szemétlerakókra is. A végső célunk az, hogy mindenhova jussunk el, és a környezetre ártalmas hulladék a feldolgozóba kerüljön, ezáltal is csökkentve a környezetszennyezést, ugyanis a használhatatlanná vált gépek rengeteg újrahasznosítható anyagot tartalmaznak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erdőt takarítottak

Pezsgősüveg, sörösdoboz, cigarettacsikk – mindezekkel már a találkozó helyszínén, az uszodához közeli Printz-pihenőnél találkoztak az erdőtakarításra érkező soproniak. Első látásra fel sem tűnik, hogy mennyi szemét lapul a bokrok, fák tövében, de ha alaposabban körülnéz az ember, máris van miért lehajolni. Esőkabátban, zacskókkal két csoportban indult el szemetet gyűjteni 15-20 soproni. Tovább olvasom