Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Történelmi úszás: első emberként hódította meg a Fertő tavat hosszában

Mányoki Attila 9 óra előtt indult el a fertőrákosi mólóról és 18 órakor érkezett meg Neusiedl am See-be szombaton. Durván 30 kilométert tett meg.

"Szombaton Mányoki Attila úszófenomén átúszta hosszában a Fertő tavat!" - kezdte a kisalfold.hu-nak Boninsegna Ferenc, a Fertő tó átúszás szervezője

"A levegő hőmérséklete 18, víz hőmérséklete 17-18 Celsius-fok volt. Előbbit elfogadhatónak, míg utóbbit úszásra gyakorlatilag alkalmatlannak mondhatjuk. Ráadásul erős szél fújt, így Attilának szinte végig szembe hullámzással kellett számolnia.

A Fertő tó meghódítója, Mányoki Attila jobbról.
A Fertő tó meghódítója, Mányoki Attila jobbról.


A táv összesen körülbelül 30 kilométer volt. Elképesztő teljesítmény a táv leküzdése is, de ennek az úszásnak értékét csak növeli az erős széljárás és a hűvös idő is" - folytatta Boninsegna Ferenc.

"Attila 9 óra előtt indult el a fertőrákosi mólóról és 18 órakor érkezett meg Neusiedl am See-be, azaz Nezsiderbe szombaton. Pontos érkezési időt azért nem tudok mondani, mert mikor megláttuk Attilát, nekünk megállt az idő!" - osztotta meg érzéseit a Fertő tó átúszás szervezője. 

"Ezúton is szívből gratulálunk Mányoki Attilának az elképesztő teljesítményéért! Köszönjük, hogy úszásának színhelyéül a Fertő tavat választotta, s egyúttal a Fertő tó `úszó nagykövetévé´ nevezzük ki" - tette hozzá Boninsegna Ferenc.

Olvasóink írták

  • 15. okostojas007 2010. június 29. 08:53
    „56 - ban többszázan átúszták ,
    de azok nem dicsekedhettek vele ....”
  • 14. tornacipő 2010. június 29. 08:15
    „arrabonem - ha nem ismered hany istók történetét legalább ne írj butaságokat, szép kis szegénységi bizonyítványt állítottál ki magadról, igaz eddig is tudtam hogy egy idióta vagy”
  • 13. DPeti 2010. június 28. 22:09
    „akinemfél !
    Gyere el a Tisza-tóra hétvégén Attilával szinkron úszni,meglátjuk ki fog először célba érni.40 kilométer,jó idő lesz,30 fok meleg,ideális viszonyok várhatóak,esélyed is lesz...Viccet félre téve ,tudod miről írtál ?Orkán szembe szél,17 fokos víz! Úsztál Te már ilyenben 30(!) kilométert? Biztos nem .Na akkor ironizálj,ha már megtetted valaha!

    arrabonem !
    Szépek a legendák.Azért jók,mert senki nem tudja,mi az igaz belőlük.De ez az úszás igaz,megtörtént. Mindenféle rosszindulat,irónia ellenére.Nem tudom megérteni,miért okoz lelki válságot egy magyar embernek ,ha egy másik magyar ember extrém teljesítményre képes. Megvan benne az a lelki plusz,hogy meg akarja és meg is csinálja az ,azt amit elhatároz.”
  • 12. okostojas007 2010. június 28. 19:25
    „56. -ban többszázan megtették ugyanezt ...
    csak akkor ez nem egy hőstettnek számított.....”
  • 11. Mankapunka 2010. június 28. 12:36
    „arrabonem

    ahaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa”
  • 10. bobo 2010. június 27. 23:56
    „Ha "szinte végig szembe hullámzással kellett számolnia", miért nem a túloldalról indult?

    Egyébként elismerésem.”
  • 9. arrabonem 2010. június 27. 22:43
    „6. Mankapunka
    Istók tök jó fej volt.
    "Beszélni nem tudott, nem is lehetett megtanítani, csupán állati hangokat adott ki magából. Füvet, nyers halat és békát evett, úgy úszott a vízben mint egy hal, s ujjai közt úszóhártyák voltak."
    1749-ben kapták el, előtte meg később megint a Fertő tóban úszkált.
    Lehet, hogy neki kicsit hamarabb megvolt - hosszában, keresztben, átlóban, csigavonalban, stb.”
  • 8. akinemfél 2010. június 27. 22:31
    „Kétpercenként úszott száz métert. Tehát egy hossz az uszodában megvan neki egy perc alatt. Ez valoban rendkívuli teljesítmény. Egy kozepes úszo már ebédre végzett volna vele :)))”
  • 7. paris18 2010. június 27. 22:05
    „igen most már észrevettem én is.ránéztem egy régi térképre csak nem néztem meg rendesen de jól írtad”
  • 6. Mankapunka 2010. június 27. 22:00
    „Istók mit tud???”
  • 5. arrabonem 2010. június 27. 21:18
    „És Hanyistók?”
  • 4. dpista 2010. június 27. 20:23
    „paris18! Nem, ez Nezsider. :-) Purbach am Neusiedler See vagy csak simán Purbach a Feketeváros.”
  • 3. paris18 2010. június 27. 17:39
    „HHiller belőled csak a féltékenység és az irigység beszél.Te még egy fürdőkádba is belefulladnál

    Neusiedler See ennek a magyar neve Feketeváros”
  • 2. dpista 2010. június 27. 16:21
    „"Neusiedelsee" Na! Azért már nézzünk utána! Neusiedl am See vagy magyarosan Nezsider. Neusiedler See = Fertő-tó”
  • 1. HHiller 2010. június 27. 16:16
    „moderálva”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tűzugrás a Kékfrankosok éjszakáján Sopronban - sok-sok fotóval

Szombaton pontban éjfélkor tartották a tűzugrást Sopronban. Tekintsék meg a bátor párokat!… Tovább olvasom