Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Törőcsik szerencsés balesete

Törőcsik Mari színésznő és férje, Maár Gyula lettek „sors szabta előadásban” annak a balesetnek a főszereplői, amely a 84-es főút kőszegi leágazásánál történt.
Törőcsik Mari gyakorta utazik Sopron környékén.
Mint azt Bibók István rendőr őrnagytól, a Soproni Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetőjétől megtudtuk, tegnap reggel kilenc óra előtt néhány perccel a művész házaspár személygépkocsija, egy Chrysler, Kőszeg irányából érkezett a 84-es főúthoz, hogy Fertőszentmiklós irányába továbbhajtsanak. A Chryslernek itt elsőbbséget kellett volna adnia a főúton közlekedőknek, de ezt sajnos nem tették meg. Így beléjük rohant az Újkér irányából szabályosan érkező Skoda Octavia. Mivel az ütközés már meglehetősen kis sebességnél történt, szerencsére súlyosabban senki sem sérült meg.

Szemtanúk szerint Törőcsik Mari művésznő a baleset helyszínén lélekjelenlétét megőrizve, talpraesetten és udvariasan intézkedett, nagyon sajnálta a történteket és saját telefonján kért segítséget az egyik autómentőtől, mivel Chryslerjük jobb ajtaja nem zárult be. A művésznőért és férjéért egyébként a kivonuló mentősök és a rendőrök is aggódtak.

A Nemzeti Színház sajtóirodáján megtudtuk, hogy Törőcsik Mari legközelebb szeptember 21-én lép fel a „Revans" című táncműben: mint Ludas Matyi édesanyja prózai szerepet játszik. Ezt a darabot egyébként már tavasszal is nagy sikerrel játszották több alkalommal is. A hosszabb távú tervekben szerepel, hogy decemberben Béres Attila rendező rábízza a Szomory Dezső: „Györgyike, drága gyermek" című darab egyik szerepét is. Februárban pedig a Csiky Gergely „Buborékok" című művéből készült előadásban lesz Jordán Tamás mellett a játékmester.

Törőcsik Mari és férje egyébként gyakorta utaznak Sopron környékén, hiszen kedvelt tartózkodási helyük a Kőszeg melletti velemi nyaralójuk. Tegnap reggel is onnan utaztak Budapest irányába, amikor a végül is szerencsés kimenetelűnek mondható baleset megtörtént. Bibók István rendőr őrnagytól megtudtuk, hogy az ügyben szabálysértési eljárást indítanak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar diákok osztrák iskolákban

Sopronból több mint nyolcvan diák kel útra nap mint nap Burgenland általános és középiskoláiba. A… Tovább olvasom