Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 22°C | 32°C Még több cikk.

Szorosabb kapcsolat a természetjárókkal

Dr. Kárpáti László, a Fertő–Hanság Nemzeti Park igazgatója személyében új elnököt választott az Országos Erdészeti Egyesület soproni csoportja. A helyi egyesület nagyobb társadalmi aktivitásra vállalkozik a jövőben.

– A hazai erdészek fővárosa Sopron, hiszen itt található a felsőfokú erdészképzés egyetlen magyarországi bázisa. Ezért is tölt be rangos szerepet a több mint másfél évszázadra visszatekintő Országos Erdészeti Egyesület helyi csoportja – fogalmazott dr. Kárpáti László, nemrégiben megválasztott elnök. – Jellemzésül: országosan 4300-an tagjai az egyesületnek, ugyanakkor a Sopronban és környékén élő erdészek száma meghaladja az ezret. A soproni csoport nyitott, s nem kötődik pusztán a szakmához: bárki tagja lehet az egyesületnek, aki a céljainkat támogatja. (Jelentkezni a titkár, a Taeg erdészetvezető-helyettese e-mailjén lehet, a koveskuti.zoltan@taegrt.hu címen.)

Dr. Kárpáti László: „Az egyesület a gyerekeket akciókkal nevelné a természet szeretetére.
Dr. Kárpáti László: ˝Az egyesület a gyerekeket akciókkal nevelné a természet szeretetére.˝ Fotó: M. D.

Dr. Kárpáti László kiemelte: a soproni csoport új elnöksége (amelynek tagja még Köveskúti Zoltán, dr. Varga Szabolcs, Csapó József, Kozák Gábor) munka és szakterület megoszlása szerint képviseli az oktatásban és a kutatásban dolgozókat, az állami és magánerdészeteket, valamint azokat a kollégákat is, akik a természetvédelem, a vízügy vagy más szakmai szférában tevékenykednek. A megújult vezetőség tervei szerint az eddiginél is szorosabb kapcsolatra törekszenek a természetjáró, erdei sportokat űző és turistaegyesületekkel, valamint más civil szervezetekkel.

Az osztrák társszerveket is megkeresik, hogy tapasztalatcserékkel gazdagítsák egymás munkájának hatékonyságát. Az erdő- és vízgazdálkodás, valamint a természetvédelem időszerű kérdéseinek áttekintésére szakmai napokat rendez majd a soproni csoport. Az egyesület a gyerekeket, fiatalokat különféle akciókkal nevelné az erdők és a természet szeretetére. A soproni egyesület szándéka, hogy kötetben örökítsék meg a helyi szervezet történetét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áprilistól újabb vágányzár

Április 1-től folytatódik a Sopron–Szombathely–Szentgotthárd vasútvonal modernizációja.… Tovább olvasom