Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Szerelmi balhé után baleset Harkán - fotó

A férfi összeveszett barátnőjével, majd „kölcsönvette" a lány által használt autót, amellyel pár métert követően Harkán balesetet szenvedett.
Közlekedési balesethez riasztották Harkára a soproni járőröket október 13-án éjszaka. A rendőri vizsgálat megállapította, hogy aznap este egy zártkörű rendezvényen együtt szórakozott a 23 éves gyanúsított barátnőjével. A fiatalok szóváltását követően a soproni férfi a lány által használt autóba ült és elhajtott. Járművet akkor vezetett először, vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Nem jutott messzire. Harka belterületén kisodródott és villanyoszlopnak csapódva állt meg. Ezt követően az autóból kiszállt, majd a gépkocsit hátrahagyva, gyalogosan folytatta útját. A járőrök Sopronban vonták ellenőrzés alá a 23 éves helyi férfit, akit a Soproni Rendőrkapitányságra állítottak elő.

S. Gellért ellen jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség és vizsgálja azt is, hogy a járművezető az eseményt megelőzően fogyasztott-e alkoholt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vízmű: engedély az elsők között

A soproni vízmű minden tekintetben megfelel a törvényi előírásoknak - kommentálta a hírt Rádonyi… Tovább olvasom