Kisalföld logö

2016. 09. 28. szerda - Vencel 10°C | 22°C

Soproni lőtéri gyilkosság: csak egy gyilkos lehetett

A ballisztikai vizsgálat szerint csak egy személy lehetett a tavasszal történt soproni lőtéri kettős gyilkosság elkövetője. Az ügyben a szakértők tovább egyeztetnek.
Mint azt a Kisalföld 2012. június 26-i számában „A lőtéri gyilkosság az ügyvéd szemével" címmel megírta, lezajlottak a ballisztikai szakértői vizsgálatok. Ennek eredményeképpen a szakértők továbbra is úgy vélik, hogy a soproni lőtéri gyilkosság gyanúsítottjai, V. Roland, T. Attila és M. Tamás közül csak az egyik fiatal adhatott le halálos lövéseket – részletezte a Kisalföld érdeklődésére dr. Koszorú István, V. Roland ügyvédje.

– A tettes kilétét lőcsatorna-elemzéssel derítették ki. Szakmai módszerekkel rekonstruálták a golyók röppályáját, így tiszta képet nyertek a nyomozók arról, a lövéseket honnan adták le és a golyók hol értek célba. Az áldozatok testében hat lövedéket találtak. A ballisztikai elemzések egyértelműen jelezték, hogy a hatból egyetlen golyó nem volt halálos. A lövészeti bizonyítási kísérletnél az is nyilvánvalóvá vált, hogy az is vétlen, azaz gellert kapott lövedék volt. Ezt olyan pisztolyból adták le, amellyel csak egyszer tüzeltek. Ez a pisztoly pedig V. Roland kezében volt – részletezte dr. Koszorú István ügyvéd. Kifejtette még: az ügy következő fejleménye az orvos szakértő és a ballisztikai szakértő együttes véleményének kialakítása lesz, ami azt hivatott egyértelműen eldönteni, hogy a kilőtt lövedékek közül melyek okozták az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kerékpáros oktatás kisiskolásoknak

Az LMP Sopron, lelkes kerékpáros csapattal több hétvégén átnyúló ingyenes oktató programokat szervez… Tovább olvasom