Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 23°C Még több cikk.

Soproni HÖOK-ülés: felsőoktatási kerekasztal-részvétel feltételekkel

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) akkor vesz részt a jövőben a felsőoktatási kerekasztal munkájában, ha annak fennállásáig nem változik a tárgyalt kérdésekben a jogszabályi környezet, kivéve a külön megegyezést. Erről a szervezet soproni közgyűlésén döntöttek szombaton.
Nagy Dávid, a HÖOK elnöke a közgyűlés után az MTI-vel közölte: feltételként szabják, hogy a tárgyalások világos, mindenki által elfogadott ügyrend szerint folyjanak; a plenáris üléseket – ha a résztvevők konszenzussal máshogy nem döntenek – legalább 5 munkanappal előbb hívják össze, hogy elegendő idő legyen a felkészülésre, a kormány, és ha szükséges, bármely más résztvevő, biztosítsa az érdemi munkához szükséges anyagokat, beleértve a hiteles statisztikákat és hatástanulmányokat is, ha pedig ezek nem elérhetők, gondoskodjon a beszerzésükről.

A hallgatói szervezet elvárása, hogy a közvélemény hiteles és gyors tájékoztatása érdekében a kormány a plenáris és munkacsoport-ülések tartalmilag pontos emlékeztetőit minél hamarabb, de legkésőbb 5 munkanapon belül hozza nyilvánosságra.

Rögzítették, hogy a közös megegyezéssel születő döntésekre a felsőoktatási kerekasztal minden résztvevője magára nézve kötelezőként és végrehajtandóként tekint, a döntésekben meghatározott ütemezés szerint eljárva.

A tanácskozáson elfogadott nyilatkozat megállapítja, hogy mély válságban van a magyar felsőoktatás, az egyetemeket és főiskolákat súlyos problémák terhelik, amelyeket a kormány elkapkodott és átgondolatlan intézkedései csak tovább erősítettek. Az elmúlt hetek zűrzavaros időszakát követően a felsőoktatási kerekasztal életre hívása azonban végre a megnyugtató megoldás reményével kecsegtetett.

Kiemelik: mindenki közös érdeke, hogy – a szükséges kompromisszumok meghozásával – a felsőoktatás problémáit tárgyalások útján rendezzék. Elfogadhatatlannak tartják azonban, hogy a napirenden szereplő kérdések kapcsán az egyeztetési folyamat közben jogszabályi változások történjenek. Egy ilyen lépés – kiváltképp, ha az magát az alaptörvényt érinti – nemcsak inkorrekt, hanem megkérdőjelezi a kerekasztal mandátumát és kompetenciáját is - rögzítették.

Hangsúlyozták: a HÖOK tevékenységét továbbra is pártpolitikailag semlegesen végzi. Nem zárkózik el viszont a politikai pártokkal való egyeztetéstől, de ezt csakis oktatási és ifjúsági szakmai kérdésekben teszi.

Nagy Dávid kiemelte: a HÖOK nem tud elfogadni olyan felsőoktatási átalakítást, amely a tandíj általános bevezetésével jár, és a szociálisan hátrányos helyzetben lévő hallgatók továbbtanulását akadályozza, vagy kiemelkedő tehetségű állampolgárokat szorít ki a felsőoktatásból, illetve amely hátrányosan érinti a már felsőoktatásban tanulók jogait és kötelességeit. Megerősítették, hogy a HÖOK elutasítja a "kényszeren alapuló röghöz kötést". A hallgatói szerződés vitatott társadalmi megítélése - ahogy azt többször jelezték - a téma tényadatokon alapuló, körültekintő vizsgálatát teszi szükségessé.

A témában folytatott érdemi tárgyalások mielőbbi megkezdése érdekében arra kérik a kormányzatot, bocsássa mielőbb rendelkezésre a statisztikákat az országot elhagyó diplomások számáról és arányáról, szakterületenkénti bontásban, az országot elhagyó, érettségivel, szakmunkás végzettséggel rendelkezőkre vonatkozó adatokat, valamint az országban dolgozó nem magyar állampolgárságú diplomások számát. Kíváncsiak a külföldön dolgozó magyar állampolgárok által megtermelt, Magyarországra visszaérkező jövedelem volumenére is.

Az esetleges megmozdulásokról szólva Nagy Dávid arról tájékoztatott: a HÖOK demonstrációit kizárólag az oktatás és az ifjúság ügyében, a magyar felsőoktatás felemelkedése érdekében szervezi. Alapvetésként rögzítették, hogy a HÖOK rendezvényei során mindig tiszteletben tartja mások jogait, szem előtt tartja a felsőoktatás évszázados szellemiségét, és nem csatlakozik pártpolitikai rendezvényekhez.

Előzmények
Megkezdte soproni ülését a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). Mint arról korábban beszámoltunk, a tanácskozás egyik fő napirendi pontja a hallgatói szerződések kérdése lesz.

A fórumon arról is döntenek, hogy a HÖOK milyen formában vegyen részt a további tárgyalásokon.

Az ülést Nagy Dávid, a HÖOK elnöke nyitotta meg, majd Faragó Sándor a vendéglátó Nyugat-magyarországi Egyetem rektora köszöntötte a résztvevőket, aki elismerőleg szólt a hallgató szervezet munkájáról, s véleményét is megosztotta a résztvevőkkel.

Fotók: Magasi Dávid

Ezt követően a felügyelő bizottság bejelentette, hogy az ülést szabályszerűen hívták össze és 331 mandátumot ellenőriztek. A levezető elnöki teendőkkel Gáspár Gergelyt, az NYME Hallgatói Önkormányzatának elnökét bízták meg. Ezt követően a téma fontosságára tekintettel zárt ülést rendeltek el. Beszámolót délutánra igértek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

23 órát töltött a hó fogságában a Kisalföld Volán sofőrje - fotók

A bajba jutott autóbusz az Iván és Újkér közötti útszakaszon közlekedett, de a nagy havazás se továbbhaladni, se megfordulni nem tudott. Tovább olvasom