Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Sopronban sem emelkedik a távhő ára

Egyelőre Sopronban sem terveik, hogy emelnének a távhő árán. A jövő, Győrhöz képest itt is bizonytalan.


A pénteken véget érő, kétnapos gázszünet ellenére a soproni távfűtéses - mintegy hatezer darab - lakásokban mindenhol volt melegvíz. A Sopron Holding Zrt. ezt úgy oldotta meg, hogy már egy hete beüzemelte az olajjal működő kazánjait. A helyzeten az is segített, hogy az elmúlt napokban viszonylag jó idő volt, így tömegesen nem kérték, hogy kapcsolják be a náluk a távfűtést.

A távfűtési szezon hivatalosan október 15-től indul, de aki kéri annak már most is biztosítani tudják a szolgáltatást. Mint arról portálunkon beszámoltunk a hónap első napjától Győrben nem emelkedik a szolgáltatás ára.

Mint azt Komornoki Lászlótól, a holding vezérigazgatójától megtudtuk, Sopronban sem kell drágulásra számítani. Az országos moratórium a városra is vonatkozik.

A holding úgy segíti a családokat, hogy a mérőóra díját előre „meghitelezi
A holding úgy segíti a családokat, hogy a mérőóra díját előre „meghitelezi". Fotó: Magasi


Tegyük hozzá, mindez a mostani helyzetet tükrözi, a tél folyamán már lehet emelkedésre számítani. A szolgáltatók is nyereségre törekszenek, s az alapanyagot - a gázt - a piacról szerzik be. Így ennek az ára a távhőre is kihathat.

- Tavaly ötszáz, idén pedig háromszáz család kérte a mérőóra felszerelését - tájékoztatott Komornoki László. - A holding az érintetteket úgy segíti, hogy meghitelezi a berendezés árát, s azt a későbbiekben részletekben kell visszafizetni.

Mint megtudtuk, a kötelező karbantartást már elvégezték. A Lenkey utcai rendelőközpont fűtését eddig olajjal oldották meg. A nehéz szabályozhatóság miatt azonban idéntől áttértek a gázfűtésre.

Olvasóink írták

  • 15. Erneszto 2010. szeptember 27. 20:27
    „Sumákolás megy minden szinten ! Az lesz a meglepi !!!”
  • 14. rozinéni 2010. szeptember 26. 18:13
    „egysoproni:) teljesen igazad van, de mindenki nem lekhat távfűtőtt lakásban, tudod én épitkeztem keményen megfizettem a kölcsönömet, és ha valami elromlik azt nekem kell javitatni, ja és ne felejtsd el azt a kályhát tényleg meg kell rakni, sőt jo esetben nyáron előre kell gondodkodni a téli tüzelőről ha az ember nem akar hidegben fát vágni és a vele járó munkáról nem is beszélve”
  • 13. KERTÉSZ 2010. szeptember 26. 15:52
    „Komornoki megszólalásával az a legnagyobb baj,hogy ott ahol áttértek a közvetlen mérésre és a külőső cég leolvasta az adatokat,néma csöndben van ,mikor és hogyan fizetik vissza azoknak akik többet fizettek a leolvasott értéknél.Nekik az a legfontosabb hogyan lehet átverni a lakosokat,ehhez a Holding nagyon ért.A saját tevékenység felturbózása,az átvertek lesajnálása.”
  • 12. egysoproni_ 2010. szeptember 26. 14:55
    „8. rozinéni!
    A távhő árát az önkormányzat szabja meg míg a fa és a szén árát nem! Magyarországon a FIDESZES VEZETÉSŰ SOPRON városában a legmagasabb a távhő díja! Azon túl mi ha akarjuk ha nem úgy fűtenek ahogy akarnak míg egy kályhát nem raksz meg annyira ha nins oylan hideg. Amíg egy 55 nm-es lakás fűtési és melegvíz költsége télen 50 ezer Ft addig ennyi pénzből más 100 nm-t fűt!!”
  • 11. egysoproni_ 2010. szeptember 26. 14:52
    „9. mitirjak!
    Azért van különbség mert valóüszinűnek tartom, hogy csak a végösszeget nézed és nema tételeket. A végösszegben a melgvíz is benne van ami nálad, lehet, hogy csak 4 m3 havonta míg a szomszédodnak meg 9 m3...
    Vagy... ha egyedi mérés van akkor egyikőtök többet fűt mint a másik..”
  • 10. skandi 2010. szeptember 26. 13:12
    „Arról elfelejtik tájékoztatni a Zembereket, hogy az üzemi fogyasztóknál ( egy ismerősöm cége már megkapta az értesítőt ) 40-50%-kal emelik a távhőt. Csak azért, hogy a szavazásig ne kelljen a lakosságihoz nyúlni...”
  • 9. mitirjak 2010. szeptember 26. 10:15
    „"sup7ra"Az a bánat indokolja a nyári,és az össz alapdíjat,hogy azt a sok ingyenélőt valamiből fizetni kell!Mi meg nem tudunk semmit sem tenni ellene.Nem kell soká várni itt is meg lökik rövidesen!Én meg azt nem tudom megérteni,hogy egyforma m3 lakásokban,egy 10 e.panelban miért van 5-10000 ft. távhő díj különbség még a szomszéd lakásoknál is,a szintekről nem is beszélve?Ez évek óta így működik.!”
  • 8. rozinéni 2010. szeptember 25. 11:32
    „ez mind szép és jó, csak hát mi van azokkal akik nem távfűtőtt lakásban házban laknak? a gáz fa szén árát lehet emelni?”
  • 7. miracle 2010. szeptember 24. 22:22
    „Elvtársak, az önkori választásig nem emelhettek, majd utána.”
  • 6. eskorpio 2010. szeptember 24. 18:38
    „Egyelőre.”
  • 5. eskorpio 2010. szeptember 24. 18:36
    „Egyenlőre.”
  • 4. sup7ra 2010. szeptember 24. 17:16
    „Nálunk (Besenyő lakópark),amíg az E.ON-tól kaptuk olcsóbb is volt,mint máshol pl.Jerevánon.
    Én arra lennék kiváncsi,hogy mi a bánat indokolja,hogy nyáron rendelkezésre állási díjként speciel én nyáron is 10.000 pénzt fizetek.Mi kerül vajon ennyibe?Milyen szolgáltatást nyújtanak ezért?”
  • 3. Tódi 2010. szeptember 24. 12:06
    „Aha persze és máshogy hat ki a gáz ára Sopronra, meg Debrecenre, hogy itt annyival drágább a távhő??? A szolgáltató meg nyereségeskedjen máshogyan, vagy mennyen kaszinósnak, ha nyereséget akar, ne távhő szolgáltatónak!!!! Hová akarja még emelni ezt az összeget is???”
  • 2. petry 2010. szeptember 24. 09:57
    „Mivel a távhő árának megállapítása települési hatáskör - a távhőcégek önkormányzati tulajdonokban vannak -, ezért a moratórium nem vonatkozik rájuk, legfeljebb a kormány kérésének tehettek eleget az áremelés elhalasztásával.

    A helyesírást és a fogalmazás kritikán aluli szintjét már nem is említem.”
  • 1. VHK 2010. szeptember 24. 08:49
    „Még szép! Sopronban a legmagasabb az országban a távhő ára!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szó csak a tettel válik igazzá

A Széchenyi Társaság – mint 1988 óta minden évben – idén is megemlékezést tartott gróf… Tovább olvasom