Kisalföld logö

2017. 06. 22. csütörtök - Paulina 19°C | 32°C Még több cikk.

Sopron megnyerte a cséri hulladékprojektet

Információnk szerint Sopron, illetve a környező települések alkotta társulás megnyerte az úgynevezett cséri hulladékprojekt uniós támogatását. 4,4 milliárd forint uniós pénzről van szó.

Közel egy évtized után pozitív fordulatot vett a Sopron, valamint a környező települések alkotta hulladékkonzorcium élete. A nyugatmagyar.hu információi szerint a közelmúltban a társulás pályázata nyert, ezzel mintegy négymilliárd forint uniós pénzt érkezhet a térségbe.

Úgy tudjuk, a hivatalos bejelentés májusban lesz, a közbeszerzési pályázat lefolytatása után, a tényleges kivitelezés idén augusztusban kezdődhet el. Cséren a lerakó, valamint a hulladékudvarok, szigetek legkésőbb 2012-re készül el. A teljes beruházás bekerülési értéke 6 milliárd 230 millió forint.

- Azt már önkormányzatunk régóta tudja, hogy támogatták a pályázatot, hivatalos értesítés azonban még nem érkezett. Amint ezt megkapjuk, természetesen azonnal tájékoztatjuk a sajtót és a nyilvánosságot - reagált megkeresésünkre Kuslics Balázs, az önkormányzat sajtófőnöke.

Rövid múltidézés:

A soproni Harkai úti hulladéklerakó működése engedélye – többszöri meghosszabbítás után – 2009. július 15-én lejárt. Sopron és további negyvennégy település ezért, még 2005-ben, egy társulást hozott létre, a szilárd hulladék kezelésének, válogatásának és lerakásának megoldására. Ennek keretében épül meg Cséren a lerakó, Sopronban a válogatóüzem, két helyen átrakók, valamint minden településen lesznek hulladékszigetek. A fejlesztés nagy részét támogatja az Európai Unió, valamint a magyar állam.

Az úgynevezett cséri hulladékprojekt szinte mindig is a politika középpontjában állt. A 2002-2006-ig hatalmon lévő szocialista városvezetés az elmúlt években azt hangoztatta, hogy kész tervekkel adták át a projektet. A mostani Fidesz-KDNP pedig azzal érvelt, hogy azért van csúszás, mert az akkori, ugyancsak MSZP-s kormány az önerőt 10 százalékról 30-ra emelte fel. A megnövelt saját erőt viszont több falu nem tudta, vagy nem akarta kifizetni. Ezért a társulásból több falu kilépett. Ráadásként a szerződéseket újra meg kellett kötni a részt vevő önkormányzatokkal. És lássuk be, több mint negyven falu és város vezetéssel nem volt egyszerű egyezségre jutni.

Ajkára is vitték

2009. nyarától hat hónapon át havi húszmillió forintért Sopronból Ajkára szállították el a szemetet. Ez azzal ért véget, ami után 2009. év végén mintegy 100 millió forintból elkészült a Harkai úton az új lerakó.

Lesz rekultiváció is

Sopronban és 13 településen lévő, de már bezárt hulladéktelep rekultivációjára is adtak be pályázatot. A mintegy 2,6 milliárd forintos projekt száz százalékára jár a támogatás.

Olvasóink írták

  • 5. hehe08 2011. május 06. 08:30
    „miből-miből.... hát abból a 7 milliárd forintból csak tettek félre......”
  • 4. csípőspaprika 2011. május 05. 23:08
    „Végre egy jó hír!
    Én nagyon örülök.”
  • 3. koczanz 2011. május 05. 22:52
    „Szívből örülök, hogy végre sikerült!”
  • 2. ujidok 2011. május 05. 20:40
    „Engem az érdekelne, hogy Sopron város miből teremti majd elő a szükséges önrészt?
    Valaki ezt megtudja írni?”
  • 1. bobo 2011. május 05. 15:44
    „"tájékoztatjuk a sajtót és a nyilvánosságot"

    látom, tudnak disztingválni :-)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biztonságos kerékpározás a cél az egész Fertő-tájon, Alpokalján

Kerékpáros Konzorciumi Találkozót rendeznek csütörtökön délután Fertőszentmiklóson, melyen az… Tovább olvasom