Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Repednek a falak a Petőfi téren

Sopronban a Petőfi téri épületek megsínylik a mélygarázs építését: újabb repedések keletkeztek a színház épületén.
Úgy tűnik, a Petőfi téri épületek megsínylik a mélygarázs építését: a napokban újabb repedések keletkeztek a színház épületén, a Liszt-központ tér felé eső alagsori helyiségeiben, sőt, az egyik közeli vendéglátóegység járólapjai is megsérültek.

A színház csarnokában is észlelték

– A Petőfi Színház földszinti fogadócsarnokának két oldalfalán egy-egy jól látható repedés jött létre. Ezek összefüggésbe hozhatók a mélygarázs építésével – tájékoztatott Harka Zoltán, a Pro Kultúra Sopron Kht. igazgatóhelyettese.

– A Liszt- központ tér felé eső helyiségei közül – többek között – a kaszinó pincéjében a szünetmentes áramforrás szobájában, az öltözőkben, a közlekedőnél, a lépcső alatti takarítószertárban, valamint a földszinti menedzserirodában tapasztaltunk repedéseket. Fokozza a bosszúságot, hogy némely helyiség alig egy hónapja kapott tisztasági festést. Legszembetűnőbbek a lépcső melletti falak sérülései, mert itt a falak nemcsak megrepedtek az illesztésnél, hanem el is törtek.

Hasonló jelenségekről beszélt a tér egyik vendéglátóegységének tulajdonosa, Lakatos Béláné, aki elmondta: nemrég készültek el a beltér kialakításával, de máris öt járólapjuk megrepedt, s az ajtó melletti fal is megsérült.

A nyomástól megemelkedett az agyag

– Mindenekelőtt szeretném megnyugtatni a soproniakat, aggodalomra semmi ok. Ahol a repedések keletkeztek, azok nem tartó-, hanem pusztán választóelemek – mondta Ács Imre, a Petőfi téri mélygarázs projektmenedzsere. – A repedések valószínűleg abból keletkeztek, hogy 5–9 méter mélységben, az épületek alá húszfokos dőlésszögben – a munkateret elhatároló fal rögzítése céljából – egyenként tizenhét méteres ideiglenes horgonyt helyeztünk el. A horgonyok fixálására bepréselt habarcs okozta túlnyomás emelhette meg egy-két milliméterrel a tér mélyen fekvő, agyagos területét, ami elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy az épületekben ilyen jelenségek bekövetkezhessenek.

Állandó kapcsolatban vagyunk a kivitelezés statikus szakemberével, aki az épületek előzetes felmérését is végezte. Az említett, legfrissebb repedésekkel kapcsolatos jelzések után is véleményt kértünk tőle.
Az időközben a város főmérnökéhez, Kerekes Attilához is eljuttatott anyag többek között hangsúlyozza: a kivitelezés során folyamatos szintezéssel vizsgálják az épületmozgásokat. A Liszt-központ térre néző oldalánál mindössze milliméteres, azaz elhanyagolható mozgást észleltek. A tapasztalt repedések ugyanakkor tartószerkezeti károsodásra nem utalnak, azaz kijelenthető: semmiféle élet- vagy balesetveszéllyel nem kell számolni a Petőfi téren.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyugdíjazták a parancsnokot, adót csökkentettek

A soproni közgyűlésről pénteki számunkban részben már beszámoltunk. Az eddig közölteken túl a képviselők Kovács János tűzoltóparancsnok nyugdíjazásáról is döntöttek. Minden frakció elbúcsúzott a városi parancsnoktól, aki december 15-ig marad a tűzoltóság vezetője. Előreláthatólag február 25-ig Böröcz István végzi a helyettesi teendőket. Tovább olvasom