Kisalföld logö

2018. 04. 27. péntek - Zita 8°C | 20°C Még több cikk.

Példamutató a hősök és a történelmi értékek tisztelete Lövőn - fotók

Példamutató minden település számára az, ahogyan Lövő község tiszteli a hőseit és történelmi értékeit.
75 éve, hogy 1943-ban a 2. magyar hadsereg ellen megindította támadását a Vörös Hadsereg. A keleti fronton százezernél is több magyar katona vesztette életét, sebesült meg, vagy került fogságba. A Don-kanyar hőseire is emlékezett Lövő szentmisével és emlékműátadással.

Lövő község I. világháborús felújított emlékművének átadási ünnepségét a Don-kanyar hőseinek és áldozatainak emléknapján tartotta.

Az esemény a Nagyboldogasszony templomban bemutatott szentmisével kezdődött a Don-kanyarban hősi halált halt áldozatokért, a hazatértekért és az itthonmaradott családokért, a nemzetért és megmaradásunkért.

A szentmisén részt vett Firtl Mátyás, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, a Magyar Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke is, amelyet követően Lövő település felújított I. világháborús emlékművének átadási ünnepségét tartotta a település közössége.

Az ünnepséget a Don-kanyarban életüket áldozó magyar honvédok hősiességének méltatását Feketéné Grúber Szabina történelemtanár ünnepi beszédben tette meg, amelyet követően verssel és énekkel tették emelkedetté a helyi közösség fiataljai az eseményt.
 
Példamutató a hősök és a történelmi értékek tisztelete


A felújított emlékművet Gyürü Ferenc plébános áldotta meg. Az első világháború hőseinek tiszteletére emelt monumentumon a világháborús emlékművek szimbolikus motívumai jelennek meg. A talapzaton a haldokló, elerőtlenedő katonát Krisztus búcsúztatja. Krisztus alakja a feltámadás és az örök élet reményére utal. Az obeliszk tetején egy felröpülni készülő turulmadarat látunk. Az obeliszk, mint építmény a dicsőséget és erőt, a turul pedig a magyarságot jelképezi.Hollósi Gábor polgármester elmondta: Lövő Község Önkormányzata az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság döntése alapján kormányzati támogatással másfél millió forintból újíthatta fel a történelmi emlékművet hőseinek tiszteletére, a közösség erősítésére és örömére.

A felújított emlékműnél Firtl Mátyás, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke és Barcza Attila, Sopron önkormányzata képviselője és tanácsnoka helyezte el a tisztelet koszorúját, azt megelőzően, hogy Hollósi Gábor polgármester, és Lövő település civil szervezetei is koszorúztak.

Az eseményt követően Firtl Mátyás, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke elmondta:

Példamutató minden település számára az, ahogyan Lövő község tiszteli a hőseit és történelmi értékeit, amiként fontosnak tartotta az I. világháború hősei emlékművének felújítását és annak méltó avatóünnepségét.

Külön elismerésre méltó és jelzésértékű, hogy az ünnepséget a Doni megemlékezés évfordulójának megemlékezésének időpontjára tették, rangját egyházi részvétellel is megerősítve.

Lövő község vezetése így rangos közösségi eseménnyé tette az emléknapot.

Firtl Mátyás nem csak  az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnökeként, de személyes indíttatásból is fontosnak tartotta résztvenni a megemlékezésen, miután édesapja is megjárta a Don-kanyar poklát.
75 éve, hogy 1943-ban a 2. magyar hadsereg ellen megindította támadását a Vörös Hadsereg a keleti fronton, amelynek következtében százezernél is több magyar katona vesztette életét, sebesült meg, vagy került fogságba. A doni áttörés a II. világháborúban a magyar honvédség leggyászosabb napjává vált, amikor 1943 január 12-én katonáink több ezer kilométerre hazájuktól, a legzordabb orosz télben vívták lehetetlen küldetésük véres harcát a Don-kanyarban. A 2. magyar hadsereg katonáinak gyér fegyverzettel és felszereléssel kellett a túlerővel szembeszállni a mínusz negyven fokos gyötrő télben. A reménytelen harcot vívó honvédek, 
akik között sokan tervekkel, álmokkal teli fiatalok, s családapák voltak sohasem térhettek haza, és akik hazatértek, azok is megbélyegezettekké váltak. A Don-kanyar tragikus küzdelmeiben a 2. magyar hadsereg összesen 207 500 katonája vett részt, akiknek alig negyven százaléka tért vissza a magyar hazába.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy "mesterséges" családi délután Sopronban - fotók

Egy
Fotók a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban rendezett eseményről. Tovább olvasom