Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Ötmilliárdos projekt: új kórházi tömb épül Sopronban

Sopron és térsége számára kiemelt jelentőségű beruházást jelent az Erzsébet oktató kórház ötmilliárd forintos beruházása, amelynek során új diagnosztikai tömb épül.

Lakossági fórumot tartottak az Erzsébet oktató kórház nagyszabású fejlesztésével kapcsolatban.

– Sopron következő időszakának legnagyobb arányú beruházása lesz a kórház aktív betegellátásának centralizációja – jelentette ki dr. Molnár Ágnesfőigazgató.

– A város és környékének százhúszezer lakosa betegellátásának színvonal-emelkedéséről van szó. Megszűnik a pavilonrendszer, összekötő folyosókat alakítunk ki a tömbök között. A teljes körű fejlesztés érinti a sürgősségi betegellátó osztályt, többek között megújítjuk a központi műtőblokkot, s az informatikai rendszer is korszerűsödik. Az új diagnosztikai épület létrehozása mellett a legkorszerűbb orvosi berendezéseket, eszközöket szerezhetjük be.

Ez utóbbira – az ötmilliárd forintos beruházás kiegészítéseképpen – további 1,3 milliárdot fordíthatunk. Mindezzel a gyógyturizmus alapjait is lerakhatjuk. A projekt 2014 októberében fejeződik be.

Látványterv a készülő új diagnosztikai tömbről. Jövő ősszel ott kap helyet a neurológiai és a gasztroenterológiai osztály is.
Látványterv a készülő új diagnosztikai tömbről. Jövő ősszel ott kap helyet a neurológiai és a gasztroenterológiai osztály is.


– Lebontjuk a volt intézményi gyógyszertár és a klinkertéglás régi neurológiai osztály épületét, valamint az ötszáz négyzetméteres pavilont, amely régen tüdőosztály volt. Ez utóbbi helyére, és a környező területre épül a három szinten hatezer-hétszáz hasznos négyzetméteres új tömb – részletezte Farkas Andrea, a Soproni Gyógyközpont fejlesztésekért felelős osztályvezetője.

– Egyebek mellett ott helyezzük el a neurológiai és a gasztroenterológiai osztályt, valamint az ultramodern diagnosztikai eszközöket, berendezéseket. Az épület összeköttetésben áll majd a sebészettel, a gyerekosztállyal, kardiológiával is.

Tima Zoltán építész hozzátette, négy éve kezdték el a tervezést, s a funkcionalitásra helyezték a hangsúlyt. Dr. Molnár Sándor, a neurológiai, dr. Patai Árpád, a gasztroenterológiai osztály vezetője a beruházás utáni új gyógyító lehetőségeket emelte ki.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyugdíjasegyetem a szélerőművekről

Dr. Jánoska Ferenc "Szél- erőművek – zöldenergia kontra természetvédelem" című előadásával folytatódik a nyugdíjas-egyetemi programsorozat kedden. Tovább olvasom