Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Nagy László Sopronból szervezi Sebestyén Márta munkáit

Sopron - Talán az egyik leghíresebb magyar, Sebestyén Márta előadóművész menedzsere a Sopronban élő Nagy László, aki vegyészmérnökből vált a Kossuth-díjas, Prima Primissima-díjas énekesnő segítőjévé.
Nagy László szívesen mesél az újságíróknak a Páneurópai Piknik eseményeiről, de nagyon óvatosan fogalmaz, ha munkájáról faggatják. „A művészről kell írni, én csak a zongoracipelő vagyok" – hárítja el a felkéréseket az „Angol beteg"-nek Oscar-díjat és a Deep Forestnek Grammy-díjat szerzett Sebestyén Márta menedzsere. – Bár már lassan három éve szervezem a fellépéseket, utazásokat, felvételeket, néha magam is rácsodálkozom a tényre, hogy Sebestyén Márta közvetlen munkatársa is vagyok – mondja, hozzátéve, óriási felelősségként éli meg, hogy az érzékeny, igazi művészlélekkel megáldott, itthon a legnagyobb állami díjakkal kitüntetett és külföldön is elismert Sebestyén Márta karrierjét segíti. – Én egy nemzeti kinccsel dolgozom. De egy ekkora sztár esetében már egyetlen apró hiba is drámai lehet – fűzi hozzá.

Együtt Sanghajban: Sebestyén Márta és a menedzselésbe is beletanult Nagy László.
Együtt Sanghajban: Sebestyén Márta és a menedzselésbe is beletanult Nagy László.


A Sopronban élő, vegyészmérnöki diplomával rendelkező Nagy László 2004-ben találkozott először személyesen egy lionsos jótékonysági koncerten a művésznővel, akinek hangját, munkásságát évtizedek óta ismerte már. – Igazából nem akartam elmenni az esti fogadásra, ahol aztán reggel négyig beszélgettünk. Hamar kiderült, hogy hasonlóan gondolkodunk a világról, annak nagy kérdéseiről. Gondolkoztam azon, hogy be kellene vonni a piknik 15. évfordulós megünneplésébe is, különösen, amikor kiderült, hogy a határáttörés napján, augusztus 19-én van a születésnapja.

Koncertet ugyan Szentmargitbányán csak egy évvel később tudott adni, de családjával abban az évben Sopronban nyaralt. A vakációt megszerveztem, azóta is emlegetik a soproni élményeket.
Sebestyén Márta aztán egyre többször kérte ki egy-egy ügyben Nagy László tanácsát. Gyorsan kiderült, hogy soproni ismerőse civil foglalkozása miatt gyakorlatias, jó szervező és mindig szívesen segít. Kapcsolatuk nemcsak barátivá, egyre inkább szakmaivá is alakult. Olyannyira, hogy egy év ismeretség után már Márta ügyeit intézte „baráti alapon", majd később hivatalosan is a menedzserévé vált, céget alapított, s ő lesz a világsztár kiadója is (idén október 2-án kerül bemutatásra a Művészetek Palotájában az első közös kiadású CD).

Olyanok vagyunk, mint a mesebeli szépség és a szörnyeteg. Ő egy jobb világba való, szenzitív ember, én meg a „szörnyeteg", aki alkudozik, tárgyal, szerződik, figyel és figyelmeztet, elintéz, megszervez, ha kell, perrel fenyeget.

Mindez lépésről lépésre történt, szinte véletlenül, nem tudatosan. Így hozta az élet. Nekem is bele kellett és kell tanulnom ebbe a szakmába, ennek még az elején tartok, de ma már mindent én intézek a fellépésektől kezdve a lemezkiadáson át a szponzorokig – meséli Nagy László, aki a nagy feladat és a „világhír" mellett nem szakad el Soprontól. – Ma már minden elintézhető az interneten, pillanatok alatt kapcsolatban lehetek a világ bármely koncerttermével vagy ügynökével. Persze gyakran találkozunk is, és sokat utazom, de hát ilyen egy menedzser élete. Vállaltam, a legjobb tudásom szerint csinálom is – zárta Sebestyén Márta menedzsere a beszélgetést. Természetesen azt megígértettük vele, hogy mielőbb szervez egy soproni fellépést is...

Olvasóink írták

  • 1. trixi 2008. május 27. 08:14
    „Nem meglepő. Ő már volt minden.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dévai gyerekeké a Lions-bál bevétele

Sopron - Mintegy 1,2 millió forint segítő szándékú felajánlást gyűjtött össze a soproni Lions klub a… Tovább olvasom