Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Megsütötték az ökröt az NYME-n - galéria

Pénteken lezajlott a várva várt egyetemi ökörsütés, melyen mind hallgatók, tanárok, véndiákok, de családok is szép számban képviseltették magukat.


Az előkészületek már hajnalban megkezdődtek, az étek kora délelőtt pirult a nyárson, s szakszerű kezek között pár óra elteltével omlósra sült az esemény nevét adó marha.

A rendezvény több ízben is bizonyította a résztvevők emberségességét. A szervezők a lehetőségeikhez mérten, létrehozták a támogatói jegyet, melynek teljes bevételével egy sérült kisgyermek felépüléséhez járulnak hozzá. A rendezvényen részt vehettek mozgáskorlátozott vendégek is, számukra a résztvevők folyamatos segítséget nyújtottak, utat engedtek nekik, még ha többet is ittak, figyelmesek voltak.

Ökröt sütöttek az egyetemisták Sopronban. Fotók: Sütő László Balázs.


Nem utolsó sorban, olyan emberi empátiának és jó szándéknak lehettem tanúja, melyet sok vendéglátós megirigyelhetne. A „grillmester" az odatévedő hajléktalant ahelyett, hogy elküldte volna, étellel kínálta, mondván, hogy 1-2 adag nem számít már, és legalább ezzel segítheti az amúgy is nehéz sorsú embertársa életét.

A délután különféle táncbemutatókkal indult, melyben az ifjú tehetségek megmutathatták, sok esetben első alkalommal, hogy mit tudnak. Mindeközben különböző ügyességi és sörivó versenyek nagyban folytak. Mindenki találhatott kedvére való versenyszámot, legyen szó akár csocsóról, célba lövésről, labdarúgásról vagy bokszról. Az eredményes versenyzőket helyben leiható kuponokkal jutalmazták.

Résztvevők közt volt még több kerékpárral a Bringázz Sopron is, mely kerékpározásra próbálja ösztönözni a lakosságot különféle programokkal, túrákkal.

Fél hétkor a FaRockBand lépett színpadra. Az eredetileg faiparos hallgatókból alapult együttes immáron a soproni zenei élet meghatározó szereplőjévé vált, jelentős számú fellépést tudhatnak a hátuk mögött. Fellépéseik során jó hangulat garantált. Ez itt sem történhetett máshogy, a színpad előtt csoportosuló tömeg ujjongva hallgatta a dallamokat, és táncra perdültek. Maguk a zenészek is felszabadultan játszhattak, elvégre nekik is vége a szorgalmi időszaknak, megint lassan lezárul egy félév.

A következő fellépő a sokak által várt BELGA volt. Érezhetően erre az előadóra rengetegen váltottak jegyet, szinte levegőt venni alig lehetett, oly mértékben megtelt az Ady Endre utcai kollégium udvarán felállított koncertsátor. A ’98-as évekre visszanyúló együttes a tőle várható szókimondó, és provokatív stílusában borzolta a kedélyeket, a közönség legnagyobb örömére. A BELGA kedvelők nem csalódtak, apait-anyait beleadtak a srácok, folyt az izzadság, és egy hatalmas koncertet hallgathattunk.

A BELGA okozta hipnózis után közel tizenegy órakor megszólalt a skótduda és a harmonika is. A Paddy and the Rats uralta a reflektorfényt, a színpadot és a közönség teljes figyelmét. Egy fergeteges ír kocsma-punk zenekart hallhattunk, olyan előadási stílussal, melyet sok hazai előadó megirigyelhet, pedig ők is kis hazánkból származnak, a Soprontól távoli, de ismert Miskolc városából. A műsor közben a kordont alig lehetett a helyén tartani, a tomboló közönség mind közelebb akart jutni, meg akarta érinteni kedvencét. Le a kalappal eszméletlen hangulatot varázsoltak városunkban is.

Eljött az éjfél és a szintén egyetemistákból alakult Passion Project lett a soron következő. Mint mindig a kitartó közönség, nagy élvezettel hallgatta a számaikat.

Ahogy várható volt a szórakozás hajnalig tartott. Sikerült egy hatalmas bulit megrendezni, aki eljött, mindenki jól érezhette magát, finom ételek, italok és nem utolsó sorban jobbnál jobb programok várták a résztvevőket.

Olvasóink írták

  • 12. kuller 2011. május 08. 03:14
    „valóban nem volt rossz de mondjuk én személyesen belgától több sláger számot vártam paddyn pedig rohamsisak és acélbetétes is kevés lett volna de hát ízlések és pofonok :D:D a hangulat tökéletes volt az ökör az ökör, egészében tetszett a dolog!”
  • 11. coolzsu 2011. május 07. 22:52
    „egy át nem aludt éjszaka nem a világ vége???? látszik, hogy kinek van kisgyermeke, kinek nincs.... ahol már a kisgyerek sem tud aludni, ott egy egész hétvégének lőttek! a gyerkőcnél is, a szülőknél is.... (((( én elátkoztam őket, de piszkosul.... és érdekelne, hogy ki adott erre az egész embertelenségre engedélyt! már ha kértek egyáltalán.... ((( az ökörsütéskor az egész Frankenburg úton állt a füst, fojtogatóan, úgyhogy ennyit a szakszerűségről!... nappal a füst miatt nem volt nyugalom, éjszaka az agyatlan hangzavar miatt.... ilyen még nem volt, egyetlen évben sem! pedig az egyetem és a valétálás szokása már igencsak régi”
  • 10. Primax 2011. május 07. 20:42
    „"...lezajlott a várva várt egyetemi ökörsütés..."
    Szegény ökör is hogy várhatta...:(”
  • 9. qkrisz 2011. május 07. 19:41
    „A Passion Project nem volt ott? Nem illet volna legalább egy-két képet feltenni róluk?! Nem érdemeltek volna meg egy két sorosnál hosszabb ismertetőt? Ráadásul az a két sor sem fedi a valóságot!?! Innen gratula a cikk írójának, illetve a szerkesztőjének! Gyalázat!”
  • 8. bogabo 2011. május 07. 19:03
    „azért egy nem aludt éjszaka még nem a világ vége, én nem fognám 100%-ban erre.”
  • 7. RONIN 2011. május 07. 18:16
    „éjjel nem aludtam semmit emiatt.
    ma összetörtem a munkaadóm autóját a fáradtság miatt.
    kirúgtak a mai nappal.
    köszönöm!”
  • 6. bond3 2011. május 07. 14:29
    „bogabo: természetesen, és ezzel egyet is értek. Szerintem mindezen hibák betudhatók a korai publikálásnak is, hiszen a cikk nem sokkal 7 előtt már kint volt, az esemény pedig közel kettőig ha nem tovább tartott.”
  • 5. bogabo 2011. május 07. 14:25
    „bond3: értem én, adjuk meg a lehetőséget, de akkor miután megírta, nézze át egy újságíró, és mondja el neki a hibáit, majd a kijavítottat közöljék le.
    szerintem Te is érted, amit én mondok”
  • 4. bond3 2011. május 07. 14:22
    „bogabo : valahol el kell kezdeni. Valószínűleg nem ez lesz a pulitzer díjas remekműve.”
  • 3. bogabo 2011. május 07. 14:13
    „az első két kommentet olvasva elfogultan akartam fellépni a cikk írója, és a galéria mellett, de ez tényleg még egy rakás ****t sem ér. szóismétlések, helyesírási hibák, vesszőhibák tömkelege, rossz vesszőhasználat, amitől más értelme lesz a mondatnak.... miért engedik a fotóst cikket írni ?”
  • 2. coolzsu 2011. május 07. 13:59
    „utólagosan is hálás köszönet a szervezőknek, a városban élő kisgyermekes családok nevében az átvirrasztott éjszakáért!!!!! remélem végig csuklotta a bulit az a nyomorult, aki miatt egy város nem tudott tegnap éjszaka aludni egy percet sem!!!! az egész lakótelep talpon volt, a belváros visszhangzott.... abnormális bar...ok gyülekezete!!!! nem igaz, hogy egy egyhetes volt fesztiválból egy hangott se hallani, ezektől meg nem lehetett nyugodni a városban....”
  • 1. bikinivonal 2011. május 07. 07:52
    „Hihetetlen, hogy egy ilyen helyesírási hibákkal teletűzdelt cikket lehoz a Kisalföld!! A stilisztikáról nem is beszélve; egy általános iskolás beszámolója az osztálykirándulásról lebilincselő sztori ehhez az olcsó maszlaghoz képest!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A GYSEV közbeszerzést írt ki tervezésre, fejlesztési tanácsadásra

A (GYSEV) Zrt. nyílt közbeszerzést írt ki tervezési és egyéb fejlesztési tanácsadási feladat… Tovább olvasom