Kisalföld logö

2017. 11. 25. szombat - Katalin 4°C | 14°C Még több cikk.

Megbízott kórházigazgató:

Dr. Baranyai Tibor megbízott igazgatóként lépte át újra a soproni Erzsébet-kórház kapuját.
Dr. Baranyai Tibor
Dr. Baranyai Tibor 1995-ben önként mondott le igazgatói megbízatásáról, mert az akkori előírások nem tették lehetővé, hogy első számú vezetőként és osztályvezető főorvosként is dolgozzon.

– Hogyan fogadták önt egykori és mostani munkatársai?
– Az volt az érzésem, hogy vártak és őszintén szeretnék, ha a kórház jelenlegi nehéz helyzetében tudnék segíteni. Lehet, hogy 1995-ben úgy tűnt, menekülök valami elől, de egyszer s mindenkorra tisztázzuk, hogy én akkor az igazgatás helyett a szakmát választottam. Ma is úgy látom, helyes döntés volt, mint ahogy az is, hogy most ismét átveszem az irányítást.

– Vannak bárkivel szemben is előítéletei?
– Nyugodtan mondhatom, hogy nincsenek. Az elkövetkezendő időszakban számomra egyetlen vezérlőelv létezik – a megbízatásom ideje alatt és akkor is, ha véglegesen elnyerem az főigazgatói posztot –, mégpedig az, hogy csak a magas szintű szakmai elvek alapján ítélem meg munkatársaimat. Aki ezeknek a követelményeknek nem felel meg, azzal hosszabb távon nem tudunk együtt dolgozni.

Letargia, elkeseredés

– Az elmúlt néhány nap elegendő volt a tájékozódásra? Milyen szakmai, morális állapotban vette át az intézményt?
– Természetesen még számos részlet nem világos előttem, de az például tény, hogy húszszázalékos volt a fekvőbeteg-elvándorlás. Ennek oka van. Míg ápolói oldalon viszonylag jó a helyzet, addig az orvosin tragikus. Akad olyan osztályunk, ahol a főorvoson kívül egy vagy két orvos dolgozik, öt-nyolc helyett. Ez jelzi, hogy valami baj történt. És az is, hogy egy ilyen modern kórházban egyetlen pályázó akad, mondjuk a belgyógyászat vezetésére. Mély benyomást tett rám az orvosi karon belül tapasztalt nagyfokú letargia, egyfajta csömör és elkeseredés is. Ezen gyorsan változtatni kell. Lehet, hogy a helytelen humánpolitika miatt alakultak ki ilyen helyzetek. Az mindenesetre lehetetlen, hogy egy osztályvezető főorvos naponta összeszűkült gyomorral lépje át a kórház küszöbét, mert ez a betegellátás rovására megy.

– Sikerült már pontos képet kapnia az adósság mértékéről?
– Pontos számokat még nem tudok mondani, hiszen naponta változik a helyzet, de tény, hogy jelentős az intézmény adósságállománya. A végleges adatokat a nyilvánosság elé tárjuk, mert mi nyílt lapokkal akarunk játszani.

– Mi lesz a mentőállomással, hiszen a legújabb verziók szerint a kórház területén épül fel.
– Remélem, igen, de nem az eredeti helyszínen – a volt laboratórium helyén –, hanem valószínűleg távolabb a lakóházaktól, egy olyan részen, ahol biztosítani lehet a közvetlen utcai összeköttetést. És a kórházon belül oldjuk meg – költségtakarékosan – a sürgősségi betegellátást is.

– Az eddig elmondottakból kiderül, hogy alapvetően szeretne változtatni a kórház morális helyzetén, az orvosok közötti kapcsolatrendszeren.
– Igen, ugyanis tarthatatlan állapot, hogy például a háziorvosok és a kórház orvosai beszélő viszonyban sincsenek egymással. Fontos, hogy javulás legyen a járóbeteg-ellátásban is, hiszen nem megengedhető, hogy órákat várakozzanak a betegek. A jövőben az intézmény egész működési rendszerét át kell gondolni, annál is inkább, mert 2004 után már nem az lesz a kérdés, hogy tőlünk Kapuvárra, Csornára megy-e a beteg, hanem az, hogy Kismartonba, Bécsújhelyre, esetleg Bécsbe.

Kapcsolódó cikk >>
Lemondott a kórházigazgató

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csollány Szilveszter: Tata az én Big Brotherem

– Már eleget voltam „bezárva”, ezért nem megyek a sztárokkal a Big Brother-házba… Tovább olvasom