Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Legyünk körültekintőek! Volt érvényes cédulája, de megbüntették

Büntetést fizetett soproni olvasónk, bár volt érvényes parkolójegye, igaz, nem a szélvédőn.

A parkolások során az elmúlt hetekben rájárt a rúd a várandós Kiss Bernadettre, aki belenyugvóan részletezte az eseményeket. Hangsúlyozta: okulásul osztja meg történeteit, nem pedig azért, hogy rossz színben tüntesse fel a parkolási társaságot.

Első esete az Ötvös utcához fűződik. Százkilencven forintot fizetett 12.15-kor, a jegy 12.51-ig volt érvényes. Viszonylag hamar végzett a vásárlással, s mikor visszaért autójához, meglepődve látta, hogy 12.28-kor büntetésről szóló „Mikulás-csomagot" helyeztek el az ablaktörlő alá.

Nem vette észre ugyanis, hogy amikor becsapta a kocsi ajtaját, a szélvédő alá helyezett parkolójegy lerepült az autó belsejébe. Még az érvényes parkolási idő lejárta előtt eljutott a holding ügyfélszolgálatára. Hiába lobogtatta jegyét, reklamálását teljesen figyelmen kívül hagyták, méltányosságról pedig szó sem lehetett. Azt mondták, az a jegy nem látható helyen volt, jogos a büntetés.

Be kellett fizetnie a 4095 forintos pótdíjat. „Mindenkinek ajánlom, mielőtt otthagyja az autóját, vessen egy pillantást a szélvédőre, hogy nem repült-e le a parkolójegy a kocsi bezárásakor" – tanácsolja a járművezetőknek.

Mindig győződjünk meg arról, hogy amikor becsukjuk a kocsi ajtaját, le ne repüljön a szélvédő alól a parkolójegy! Fotó: Magasi
Mindig győződjünk meg arról, hogy amikor becsukjuk a kocsi ajtaját, le ne repüljön a szélvédő alól a parkolójegy! Fotó: Magasi


Egy alkalommal vonattal utazott. Az állomáson aznap délután 3-kor 1200 forintért vett parkolási lehetőséget, amely másnap délig volt érvényes. Azt hitte, addigra visszaér, de csak egy későbbi vonattal indulhatott vissza. Eszébe jutott a soproni állomás parkolójában hagyott autó, s a mobiltelefonos parkolási mód mint megoldás. Laptopján tájékozódott, mit lehet tenni.

Felhívta a holding részlegét az érintett parkolóautomata mobilparkolási számáért, hogy meghosszabbítsa az érvényességi időt. Amit kapott, arra nem igazolták vissza az ügylet sikerességét.

A mobilszolgáltatójánál aztán kiderült, mivel osztrák felségjelzésű az autó, a megadott rendszám után vesszőt s egy nagy A betűt kell beírni. Így kapott végül elfogadó SMS-t, 35 perccel a parkolójegy érvényességének lejárta után. Ez esetben a sors kegyes volt hozzá, a kérdéses időpontok között nem ellenőrizték ott a kocsikat. Így is legalább negyven percet telefonálással és idegeskedéssel töltött, de legalább ezt megúszta büntetés nélkül.

Tanácsolja, hogy az autósok ilyen helyzetekre is készüljenek fel, nehogy úgy járjanak, mint ő...

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pulykafesztivál Újkéren

Az Őszirózsa Nyugdíjas Klub pulykahúsból készült remekei nyerték az Újkéri Pulykafesztivál… Tovább olvasom