Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 18°C Még több cikk.

Lebontják Sopron első moziját

A tervek szerint lebontják a Lackner Kristóf utcában Sopron első mozi épületét.

Egy újabb, a városképet meghatározó épület sorsa vált bizonytalanná. A polgármesteri hivatal műszaki irodájában már ott van az az építésiengedély-kérelem, amely szerint gyakorlatilag lebontják az első soproni mozi épületét, helyette tizenhárom lakást és öt üzletet húznak fel.

Dr. Dobos József, a műszaki iroda vezetője érdeklődésünkre elmondta, valóban megérkezett hozzájuk a kérelem.
 – Döntés azonban még nem született – tudtuk meg Dobos
Józseftől. Az irodavezető hozzátette, ismeretei szerint a főépítész többször átterveztette a leendő épületet annak ellenére, hogy az eredeti – amely magántulajdonban van – nem műemlék és helyi védettség alatt sem áll.

Dr. Kubinszky Mihály építész, a Városszépítő Egyesület elnöke határozottan ellenzi, hogy lebontsák Sopron első moziépületét.
– A városképet meghatározó épületről van szó, amelynek építészeti és kultúrtörténeti jelentősége van – jelentette ki dr. Kubinszky Mihály, ezért nem szabad(na) lebontani, átépíteni. – Azonban: ha a Győri kapura benzinkutat lehetett építeni, ha lebonthatták az Ady Endre út és a Deákkúti út sarkán állott villát, ha az Erzsébet utcában egy historizáló stílusú épületre emeletet lehetett építeni, akkor én már semmin sem csodálkozom.

Walter Dezső polgármester, akit arról kérdeztünk, hogy van-e kapcsolat, és ha igen, milyen, az építtető és a városvezetés között, határozottan kijelentette: nincs semmilyen kapcsolatuk.

– Hogy mi legyen a volt mozi sorsa, azt természetesen a szakemberekre bíztam, az ő dolguk építészeti kérdésekben dönteni – mondotta a polgármester. – Elém úgy került az ügy, hogy az építkezés városi területet is érintett. Kuslits Tibor főépítész szerint az eredeti épület legértékesebb része, az oromfal megmarad.

– A tervezővel többször módosíttattuk a terveket, annak érdekében, hogy az oromfal megmaradjon. Megtárgyalta a tervtanács is. Az utcai homlokzat egy üvegfal mögül lesz látható. Véleményem szerint a Lackner Kristóf utcai egykori mozi nem a legsikerültebb épülete Schármár Károlynak. A mostani építészeti megoldással a Lackner utca sorházas beépítési jellege teljessé válik. Annak idején egyébként a mozi csak 12 évre kapott fennmaradási engedélyt.


Az első soproni filmszínház

Schármár Károly 1911-ben tervezte, az első soproni mozi (kinematográf) részére. Tizenöt évig működött itt a mozgókép színház, egészen addig, míg a Torna utcában fel nem épült új otthona. A második világháború végéig könyvtár volt, aztán raktárként, az utóbbi években  pedig üzletként hasznosították.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hideg sör és sramlizene

Két helyszínen is zajlott a munka ünnepe: a kempingben, illetve a plázánál felállított sátorban. Tovább olvasom