Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 13°C Még több cikk.

Közel egymilliárd forint a SOPRONTISZK iskoláinak

A Sopron Térségi Integrált Szakképző Központ (SOPRONTISZK) nyertes uniós pályázatának köszönhetően, közel egymilliárd forintból korszerűsíti a vele szerződésben álló hét tanintézményt.

A TISZK új központjának is hamarosan otthont adó Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnázium Tanműhelyében épületgépészeti kabinetet és egy új műhelyt alakítanak ki.

A Handler Nándor Szakképző Iskolában régészeti felügyelet mellett már el is kezdődött a felújítás és a bővítés. A belső udvar egy részének lefedésével multifunkcionális teret alakítanak ki, és egy új akadálymentes liftet építenek be.

A Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskolában felújítják a villanyhálózatot, új termekkel, eszközökkel fejlesztik az iskolát, a Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Vendéglátó Szakképző Iskola pedig a szakmai gyakorlat színvonalának fejlesztése érdekében új berendezéseket kap, többek között új bárpultot, hűtőpultot, éttermi asztalokat és székeket.

A Kozmutza Flóra Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben új szakot indítanak és ehhez kerül kialakításra egy válaszfallal ketté választott tanterem, míg a Danubius Hotels Szakképző Iskola új, napkollektoros rendszerrel és modern szerverszobával bővül.

A Nyugat-magyarországi Egyetem Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskolájában a tervezett bővítés keretén belül egy teljes fafeldolgozó üzemet rendeznek be.

A kivitelezőket közbeszerzési pályázaton már kiválasztották, a munkálatok befejezésének végső határideje 2010. október 31.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megfúrták - Fertőszentmiklósról érkezik az ivóvíz Sopronba

Öt új kutat fúrnak Fertőszentmiklós térségében. A tervek szerint az innen nyert vizet Sopron, illetve Pomogy és Hasfalva felé továbbítják. Tovább olvasom