Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Kortárs magyar design-kiállítás nyílt Sopronban - fotók

A Nyugat-magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetében október 17-én nyitotta meg kapuit a Designed in Hungary rendezvénysorozat.


– A design elérhető mindenki számára, ezzel a mottóval indítjuk útjára kezdeményezésünket – jelentette ki Sommer Klaus, a Designed in Hungary rendezvénysorozat társszervezője.

Mint mondta, minden esély megvan arra, hogy Sopron a meglévő szakmai potenciáljával a régió designközpontjává nője ki magát.
 A budapesti Design Terminállal közös rendezvényük középpontjában az a kiállítás áll, amelyet Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter nyit meg október 19-én este 7-kor az AMI-ban.

Kortárs magyar design-kiállítás Sopronban


– A Designed in Hungary alapvető célja, hogy a hazai tervezők sora és a tervezői szemlélet eljusson a fővároson túlra, népszerűsítse és támogassa a hazai tervezőművészetet a soproni és a szomszédos ausztriai régióban – tette hozzá Ács Zoltán, a Design Terminál kreatív igazgatója.

– A szervezők a kiállítás mellett több kísérő programot is kínálnak az érdeklődőknek. A Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány nemzetközi szakmai találkozót, egész napos workshopot rendez 19-én – említette Borbély Sándor az alapítvány részéről. Vissi András szervező részletezte, a programban a kreatív vállalkozásokat támogató,  koordináló „ernyőszervezetek" mutatkoznak be hazánkból és Ausztriából. Délután a design világában jegyzett cégek képviselői mutatják be sikertörténeteiket az ötlettől a piacra jutásig.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kockázatról és csalásról

A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaság-tudományi Karán két konferenciát is rendeznek a napokban. Tovább olvasom