Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Komornoki: A nehéz helyzetben is kitartok a holding mellett

A tervek szerint fél éven belül elköltözik jelenlegi helyéről a Sopron Holding Zrt. Dr. Komornoki László vezérigazgatót a várható változásokról, a holding kintlévőségeiről és az előttük álló feladatokról kérdeztük.

Gratulálunk az ismételt igazgatói kinevezéséhez. Gazdaságilag nehéz időszakban vállalta a folytatást. Nem tart attól, hogy nem lesz túl népszerű? – tettük fel a kérdést dr. Komornoki Lászlónak, akinek vezérigazgatói kinevezését a legutóbbi közgyűlésen hosszabbították meg.

– A személyi ügyekben a tulajdonos önkormányzat döntése a mérvadó. Részemről a változó, nehéz gazdasági helyzetben is szükséges, hogy az önkormányzat és a munkatársaim mellett kitartsak.

Komornoki László.
Komornoki László.
A legutóbbi közgyűlésen döntöttek arról, hogy elindulhat az Inkubátorház értékesítési folyamata. Várhatóan mikor történik meg az értékesítés?

– Figyelembe kell venni a jelentősen nyomott ingatlanpiacot, ezért az értékesítés időpontját még nem tudjuk. Amennyiben komoly vevőt találunk, az önkormányzat előzetes jóváhagyása szükséges az adásvételi szerződés megkötéséhez.

– A befolyt összeggel a Sopron Holding Zrt. gazdálkodhat, vagy átkerül a város költségvetésébe?

– A befolyt vételárból a Holding hitelterheit csökkentenénk – a törlesztés mértéke 2012-ben megközelíti a 100 millió forintot – ha ezen felül még marad összeg, abból a városüzemeltetés gépparkját korszerűsítenénk.

– Az, hogy új tulajdonosa lesz a jelenlegi központjuknak, jár-e átszervezéssel? Maradnak a régi helyükön, vagy átköltöznek? S mi lesz az ügyfélszolgálatok sorsa?

– A város IGSZ intézménye a Sopron Holding Zrt. tulajdonában lévő ingatlanban működik. A megszűnő IGSZ feladatait a jövőben máshol végzik. Reméljük, 2012 első felében át tudunk költözni a helyére. Az épület értékesítéséig a megüresedő irodákat bérbe kívánjuk adni. Az ügyfélszolgálatok elhelyezése is változni fog.

– A nyár elején a holdingnál is volt létszámleépítés. Ez mennyire látszik meg a városon? Jut elég munkatárs a városüzemeltetési feladatok ellátására?

– A város kevesebb összeget tud a városüzemeltetési feladatokra
˝Azok a fogyasztók azonban, akik sokkal tartoznak, Sopron közösségének tartoznak, ami elfogadhatatlan. A tartozásokat honlapunkon december 1-jétől folyamatosan közzétesszük˝
fordítani 2011-ben, mint 2010-ben, ennek kedvezőtlen hatását próbáljuk csökkenteni. A folyamatos takarékosság több kisebb átszervezéssel és további létszámcsökkentéssel jár. Az Önkormányzat módosította rendeleteit, és a városüzemeltetés feladatait részben megosztotta az épület tulajdonosokkal, mely szerint az utcaszegélyig az épület tulajdonos kötelessége a járdát és a zöld sávot tisztán tartani, síktalanítani, de ez a rendeleti szándék, még nem teljesül maradéktalanul.

– A közelmúltban frissült a távhő tartozással rendelkezők listája. S ezen szerepel a kórház és az egyetem, hogy csak a nagyobbakat említsük. Adott esetben előfordulhat, hogy szüneteltetik a szolgáltatást?

– A ki nem fizetett szolgáltatásokat – távhő, lakbér, parkolás – folyamatosan csökkenteni, szüneteltetni kívánjuk. A kórház esetében törvény írja elő, hogy kötelezően szolgáltatnunk kell. Azok a fogyasztók azonban, akik sokkal tartoznak, Sopron közösségének tartoznak, ami elfogadhatatlan. A tartozásokat honlapunkon december 1-jétől folyamatosan közzétesszük, bízva abban, hogy a nyilvánosság ereje segít a kintlévőségek csökkentésében.

– Milyen tervei vannak, a még hatékonyabb működésre? Egy szint után már nem lehet tovább ésszerűsíteni. A pénzt viszont elő kell teremteni.

– A holding hiteleinek jelentős csökkentése, a városüzemeltetés korszerűsítése, ezekben az ügyekben együttműködés az önkormányzattal, a lakossággal, a munkatársaimmal. Amennyiben kedvezően változnak a gazdasági körülmények, akkor azokat a forrásokat hatékonyságnövelésre fogjuk visszaforgatni a Holdingba.

Olvasóink írták

  • 14. @méhecske@ 2011. december 06. 17:13
    „kérdem a hatóság mikor fog Vizsgálodni a holdignál
    lenne mit
    hanyag munka végzés hivaTALI VISZA ÉLÉSEK
    s HAD NE SOROLJAM A TÖBIT”
  • 13. Rozmaringvirágszál 2011. november 21. 21:39
    „Nála korrektebb embert nem ismerek Sopronban! Soha senkinek nem akart és nem is tett rosszat, viszont mindig, mindenhol segített! Kár, hogy csak egy van belőle! Azon kevesek közé tartozik akivel én is szívesen dolgoznék!
    Jól jár vele a város, becsülje meg!”
  • 12. MotorosPista 2011. november 21. 19:16
    „Igazán jó fej, ehhez kétség nem fér!
    Erőt egészséget neki:))))”
  • 11. Freddy01 2011. november 21. 17:56
    „Látom az itt hozzászólók többsége ismeri Laci bátyánkat. Eszméletlen nagy szíve van, és egyszerűen ember. Méghozzá a javából. A Soproniaknak az lenne talán a mentőöv, ha magasabb pozícióban lenne. Remélem még nagyon sokáig a Holding élén ő lesz. Talán még lesz szebb, és jobb Világ is.”
  • 10. FREDDY/S 2011. november 21. 14:26
    „Annyi pénzért egy süllyedő hajón is kitartanák, még akkor is ha a léket pont megtaláltam, nemde...”
  • 9. koczanz 2011. november 20. 20:28
    „Tisztességes ember egy tisztességtelen korban! Erőt, egészséget és az Isten áldását a munkádhoz!”
  • 8. látó 2011. november 20. 19:48
    „Pedig sok dologban másként (leginkább más szemszögből láttam a helyzetet) ítélem meg a Holding helyzetét, ha nem lett volna teljes mértékben közgazdasági analfabéta az elmúlt 4 év városvezetése, nagyjából csak a Holdingon keresztül 2 Mrd-t lehetett volna megspórolni, hasonló színvonalon, gondolom azért ma ez nem jönne rosszul kamatokkal együtt..”
  • 7. látó 2011. november 20. 19:43
    „Komornoki úr jő vezető, sok sikert neki továbbra is , sajnálom, hogy nem dolgozhattunk együtt....”
  • 6. DK 2011. november 20. 16:57
    „Olyan ember, akit a bal és jobb oldal eltud fogadni.
    Legyen sikeres, és soha ne engedje magát a politikai érdekek alá helyezni, döntései, munkái, mindig szakmai eredetűek legyenek!”
  • 5. Orfeusz 2011. november 20. 08:18
    „Egy vezetőnek - különösen a mai helyzetben - bitang nehéz a helyzete, sok az álmatlan éjszakája. Komornoki jó vezető, akár egy minisztériumot is el tudna vezetni. Kár, hogy pályája utolsó éveiben alkotó munka helyet válságot kell kezelnie! Isten segítse munkájában és egészségében! Hajrá Komornoki! Hajrá Sopron!”
  • 4. bali00004 2011. november 19. 14:25
    „ingyen semmi nincs! valamelyik párt hozta, nevezte ki. hogy mit mond, és majd mit engednek meg neki, az már más kérdés. ha úgy érzi,akkor szembe mehet a "főnökeivel" vagy marad, vagy ő lesz a leggyengébb láncszem. az egyenes, korrekt dolgokat nem szeretik a hatalmon levő pártok. :-) eddig dolgozhatott. majd kiderül, meddig. van egy mondás!:- mindig annak nótáját fújd, aki felvett a szekerére!”
  • 3. Kuvasz 2011. november 19. 13:53
    „Gratulálok Laci, sok sikert, Te megbízható pont vagy a város vezetésében.”
  • 2. DK 2011. november 19. 11:56
    „Nagyon kemény munka vár rá, hiszen nagyon sok évek alatt hátra hagyott rendetlenséget kell eltakarítania!
    Sok sikert benne!”
  • 1. solitary 2011. november 19. 10:52
    „Sok sikert! Jó kezekben van a Holding, Komornoki úr kitűnő vezető.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Balesetek okozóit kerítették kézre rövid időn belül Sopronban

Nem mindennapi esetek szemtanúi találtak megfelelő módot arra, hogy segítsenek a balesetet okozó gépkocsivezetők felderítésében. Tovább olvasom