Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Ismerkedjen az internettel!

A soproni városi könyvtár sikeres pályázata révén kedvezményesen ismerkedhetnek meg az érdeklődők az internet világával. A tanfolyamra június 24-én és július 1-jén lehet jelentkezni.

– A Széchenyi István Városi Könyvtár eredményesen szerepelt egy országos informatikai pályázaton, s több mint hárommillió forint értékű multimédiás számítógépes rendszerrel gazdagodott – tudtuk meg Horváth Csabától, a közgyűjtemény igazgatójától. – Az elnyert pályázatnak köszönhetően mód nyílik arra is, hogy százan a könyvtár hálózatán kedvezményes tarifával sajátítsák el az internet használatát. A tízfős csoportok részére a húszórás tanfolyam augusztus elsejétől kezdődik, személyenként ezer forint befizetése mellett.

 A tanfolyamra június 24-én, hétfőn és július 1-jén személyesen lehet jelentkezni a Pócsi utcai könyvtárban, délelőtt 10 – 11, illetve 16 – 17 óra között. Elsősorban a felnőtt korosztályból várják az érdeklődőket.

Az igazgató elmondta még, a beiratkozott könyvtári tagok a tanfolyammentes időszakban – augusztus 4-től – ingyenesen használhatják az internetet. Időpont-egyeztetés telefonon keresztül is lehetséges. A Városi Könyvtár július 6-tól augusztus negyedikéig zárva tart, ám a bánfalvi és a kurucdombi fiókkönyvtárak ebben az időpontban is fogadják az érdeklődőket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ózontól a termálig

Bár az igazi szezon még várat magára, a soproni és Sopron környéki kempingek nem panaszkodhatnak… Tovább olvasom