Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Ingyenlakás Fertőszéplakon az átiratkozóknak

Meghökkentő vállalkozásba kezd a fertőszéplaki önkormányzat azért, hogy megtarthassák nyolcosztályos iskolájukat.
A kistelepülések többsége mindent elkövet, hogy legalább az általános iskolájuk ne szűnjön meg. Ilyen Fertőszéplak is, ahol eldöntötték, mindenáron nyolcosztályos általános iskolát működtetnek. Azok a szülők, akik akár már október elsejétől hozzájuk íratják át felső tagozatos gyermeküket, a tanulmányi idő alatt ingyen lakhatnak a faluban.

Fertőszéplakon az iskola fenntartása eddig összesen 56 millió forintba került, ebből 32 milliót az állam adott, 24 milliót pedig az önkormányzat. A hiányzó 12 tanuló normatív állami támogatása további 12 millió forint lenne, ezt az összeget most a település teremti elő.

Nyilvánvaló volt azonban, hogy lépniük kell, ezért úgy határoztak, az önkormányzat tulajdonában lévő közművesített telkeken saját beruházásban és esetleg hitelből lakásokat építenek. Egyelőre tizenkettőt.
Azok a családok, akik vállalják, hogy a környező településekről október elsejétől hozzájuk járatják felső tagozatos gyermeküket, egészen addig ingyen lakhatnak, míg csemetéjük Fertőszéplakon tanul.
Mint megtudtuk, abban az esetben, ha meglesz a szükséges létszám, azonnal elkezdik a házak építését, amelyeket jövő tavasszal, nyár elején vehetnek birtokba a családok. Addig is különböző kedvezményeket adnak a gyerekeknek – például az utazáshoz, az étkezéshez –, a családoknak pedig, ha szükséges, albérleti hozzájárulást. Szeptember 21-én a polgármesteri hivatalban tartanak részletes tájékoztatót az érdeklődőknek.

Kérdés persze, hogy mi lesz a lakásokkal azt követően, ha a gyermek befejezte általános iskolai tanulmányait. Bozsvári István szerint erre is gondoltak. Amennyiben a család úgy dönt, akkor továbbra is maradhat az akkor érvényben lévő bérleti díj ellenében, vagy megvásárolhatja az 50–60 négyzetméteresre tervezett lakást. Egy-egy ezer négyzetméteres telken két lakásból álló házakat építenének úgy, hogy azok a későbbiekben – ha lesz rá igény – összenyithatók lesznek. A polgármester nem fél attól, hogy a helyiek ellenérzését válthatja ki a döntés, ugyanis – mint mondta – ez az ára annak, hogy gyermekeik helyben járhassanak iskolába.

– Amikor a nyáron áttekintették a képviselők az iskola helyzetét, kiderült, összesen – a következő tanévet is beleszámítva – tizenkét tanuló hiányzik ahhoz, hogy az intézmény minimális létszámú, nyolcosztályos iskolaként működhessen – mondta Bozsvári István polgármester. – Akkor úgy döntöttünk, inkább vállaljuk a pluszterheket, ami a normatív támogatás elmaradásából a falura hárul.

Ha a terv nem valósul meg, akkor is a helyben élők fizetik meg az elmaradó 12 millió forint állami támogatást – vélekednek Fertőszéplakon. Ezzel szemben ha lesz elegendő jelentkező, akkor hosszabb távon is megmaradhat az iskola, növekszik a lakosságszám, és az értékes ingatlanokkal tovább gyarapodik a faluközösség.

A település vezetőinek döntése egy kicsit váratlanul érte Fejes Zoltánnét, az iskola igazgatóját, aki jelenleg 117 tanulóért felel.
– Tény, ahhoz, hogy nyolcosztályos iskola működhessen, a hetedik és nyolcadik osztályban 15–15 tanulónak kellene lenni, de hetedikbe csak heten járnak. Az ötödik-hatodik osztályból pedig négy tanuló hiányzik. Ebben az esetben a településnek kell pótolnia a kieső normatív támogatást. Az elképzelés nekem is új, ezért érdeklődéssel várom az eredményt. Hosszabb távon – úgy tűnik – nem lesznek gondjaink, mert tizenhat elsősünk van.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pusztuló Széchenyi-emlékek

A nagycenkiek szeretnék megmenteni a végső pusztulástól a Hidegségi utcában lévő egykori Széchenyi-majorságot, miközben készülnek Széchenyi István születésének 215. évfordulójára. A területen lévő magtárakból, istállókból egyet felújíttatott jelenlegi tulajdonosa, egy osztrák család, de a többi épület egyre rosszabb állapotba kerül. Tovább olvasom