Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Ingyenes internet a könyvtárban

A beíratkozott tagok augusztus óta ingyen internetezhetnek a soproni városi könyvtárban. A látogatók tíz gépen szörfözhetnek a világhálón.
A soproni Széchenyi István Városi Könyvtár tíz – internetezésre alkalmas – számítógépet és hozzá tartozó operációs rendszert nyert a Széchenyi-terv pályázatán. A mintegy 3,5 millió forint értékű rendszert üzembe helyezték, és augusztustól már használhatják is a világhálót a könyvtárlátogatók.
Kutasi Ferenc szakirodalmi tájékoztató könyvtáros érdeklődésünkre elmondta, az ingyenes internethasználati lehetőséget a könyvtár nyitvatartási idejének nyolcvan százalékában – általában délelőtt tíztől este hatig – biztosítják. (Ez egyébként a pályázat feltételei között is szerepelt.) A világhálón szörfözőket szükség esetén szakember segíti, illetve folyamatosan húszórás tanfolyamot is indítanak a kezdők részére. Ezen a böngészés alapvető műveleteit, illetve az internetes keresés technikáját sajátíthatják el az érdeklődők. A heti két-két alkalommal – hétfőn és pénteken, illetve kedden és csütörtökön – tartandó tanfolyamokra ezer forint regisztrációs díj ellenében lehet felíratkozni. Éves szinten mintegy száz jelentkező okítására számítanak.
Az ingyenes internetezési lehetőséget a 14 éven felüli könyvtári tagok számára biztosítják. Az érdeklődők életkor szerinti megoszlása meglehetősén tág, a tinédzserektől egészen a nyugdíjasokig terjed. Érdeklődésünkre a könyvtárban elmondták, a világháló használatát illetően egyelőre nincs tematikai szűkítés, de a későbbiekben – a technikai feltételek birtokában – bizonyos oldalak látogatását feltehetően korlátozni fogják.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fertő-átúszás: ilyen még nem volt

Nyolc vállalkozó kedvű amatőr sportoló tegnap – az előzetes terveknek megfelelően –… Tovább olvasom