Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Fia védelmében verte más gyerekét

Fiát ért sérelmet torolt meg egy idegen lakásban az a 40 éves soproni férfi, akit súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, továbbá magánlaksértés és rongálás vétsége miatt állítottak bíróság elé.

Az ütlegelésbe torkolló események még tavaly májusban zajlottak le az egyik soproni lakótelepen. Az illető kiderítette, az a fiatalkorú, aki összeszólalkozott fiával, melyik lakásba szokott vendégségbe járni, hogy találkozzon egy lánnyal. Becsöngetett, majd beengedését követelve dörömbölt az ajtón, s rúgta is azt. A lány és a fiú közül az utóbbi nyitott ajtót. Felnőtt nem tartózkodott a lakásban.

A nyíló ajtót a felbőszült férfi nagy erővel berúgta – megrongálva ezzel a másik, nyitott ajtót is –, majd a lakásban perceken át ököllel ütötte a fiatal arcát, mellkasát, tarkóját. A sértett hamarosan a földre rogyott, a férfi még ott is verte. A botrányos jelenetnek csak akkor lett vége, amikor a lány segítségért átfutott a szomszédhoz, aki átjött és végül rendet teremtett. Az ügyészi vádirat szerint ˝figyelemmel a bántalmazás módjára és a bántalmazott testtájékra, a bántalmazás alkalmas volt súlyosabb, 8 napon túl gyógyuló sérülés okozására˝.

Dr. Szabó Magdolna bíró a büntetlen előéletű vádlottat nyolc hónap – kétévi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte. A bíróság kötelezte a vádlottat 27 ezer forint kártérítés, valamint nyolcezer forint bűnügyi költség megfizetésére is. Az ítélet jogerős.

Olvasóink írták

55 hozzászólás
  • 55. Baradlay 2010. április 17. 01:40
    „Logikus!!!! A fiamert en is osszevernek mindenkit! Igaz o verne mindenkit ossze mert egy kemeny csavo!”
  • 54. fatslimboy 2010. április 09. 18:10
    „de száz szónak is egy a vége,gondolom hogy az apukának nem jutott volna eszébe csak úgy hobbiból máshoz betörni ha nem lett volna rá nyomos oka,és a fiú is inkább suliba ment volna mint a kórházba estig.tehát ha a richárd tudott volna vísekedni és nem azt hitte hogy a kóterba,vagy indiába van akkor ez nem történik meg.
    ez megint csak azt bizonyítja,hogy ezek nem ide valók.
    most tudom csak sajnálni Ózd mellett élő HETÉSIEKET ott a fehérek a kisebbség és mindennap rettegéssel félelemmel telik nekik.”
  • 53. quaestor 2010. április 09. 06:55
    „Maximálisan egyetértek az előttem szólókkal. Nem vagyok cigány gyűlölő, de sajnos a mai világban nekik mindenhez van joguk, még ahhoz is, hogy büntetlenül megússzanak különböző élet és/vagy vagyon elleni bűncselekményeket, ilyen-olyan okokra hivatkozva. Hiába....a bíróság jogot szolgáltat, igazságot nem.

    Az én lányomat is megruházta két "fél kisebbségi", ráadásul ketten mentek egy ellen a jó szokásukhoz híven.
    Persze, hogy én is megbőszültem, és simán alkalmaztam volna velük szemben a talio elvét.
    Jelenleg az ügyészségen fekszik az ügy. Ennek ellenére egy általam kezdeményezett és menekülési utat nem hagyó személyes találkozó alkalmával "elbeszélgettem" velük és megígértem nekik a visszavágót. Ekkor már nem nevettek...”
  • 52. Csetneky 2010. április 08. 21:18
    „49. soproni 63

    Elvileg lehetne igazad is, csak egy roppant lényeges dolgot hagytál figyelmen kívül. Mégpedig az időrendi sorrendet, ami azután meghatározza az ok-okozati összefüggést is. Tehát a 18 éves ökölvívó edzésre járó egy semmiségért ne kezdje el ütni-verni a 14 éves srácot, mert az nem szép dolog. Viszont ha már ilyen "kemény" gyerek volt, akkor mérkőzzön egyet a joggal mérges apával is, ott mutassa meg, mit tud. Persze, ezután jöhetne a logikád szerint a rokonság szamurájkarddal, de pont az a lényeg, hogy nem kell elkezdeni és akkor nincsen folytatás. Ez ennyire egyszerű dolog. Tehát még egyszer, nem kell elkezdeni. Mert ugye a szamurájkardos rokonság után meg jöhetnének a vadászpuskás haverok és a sor folytatódna, amig ember él a Földön. Ennek pedig nincs élrtelme, tehát nem kell elkezdeni.”
  • 51. Lárika 2010. április 08. 21:00
    „Bocs: nem különb, hanem külömb.”
  • 50. Lárika 2010. április 08. 20:55
    „Nem válaszoltál a kérdéseimre :-) Nem torzsalkodás volt volt, hanem az idősebb verte a fiatalabbat. A 18 éves már nem gyerek: nagykorú, szavazhat.Miért különb? Mert védte a fiát. Roma vagy sem: erőszakos, garázda. Engednéd vele járni a lányodat? :-))))))”
  • 49. soproni63 2010. április 08. 16:41
    „Lárika
    A tettekből itélsz?!
    Két suhanc közötti torzsalkodásból indult a dolog. Az egyik nagy szájú- amit én is elítélek- megüti a másikat.
    De ugyan úgy elítélem, hogy aztán a megtermett felnőtt, agyonveri a másik gyereket. Ő miért különb???
    Mert felnőtt, vagy mert nem cigány, vagy mert akit meg vert az cigány???????????
    A felháborító, hogy egy vétlen lakás tulajdonosának okozott kárt. És miért, mert egyeseknek bántja a szemét, hogy egy nem roma lány, roma fiúval jár. Ha mindenki a szemet-szemért elvet követné hová jutnánk?
    Ha a roma fiú valamelyik családtagja, vagy haverja erősebb lenne, mint a verekedő apuka, akkor jogosan verné őt agyon? Akkor ő is megtanulná milyen az ha erősebb üti, és neki is hasznára válna??”
  • 48. Filtec 2010. április 08. 16:29
    „Re: #41. soproni63

    Tényleg. Bocs. Elkerülte a figyelmemet. Ez az átka, ha valaki lapolvasó (scanner) :)”
  • 47. Lárika 2010. április 08. 16:07
    „Kedves (?) soproni63!
    Én nem ismerem őket, de ezek szerint Te sem :-)))))
    Én Téged nem ítéltelek el, de Te engem igen :-)))))
    Az embereket a tetteikből ítélem meg: valaki ok élkül a nyílt utcán megvert egy nála fiatalabb fiút. Ez alávaló dolog szerintem. Szerinted nem? Ja, és bűncselekmény is.
    Most már ő is tudja, milyen, ha egy erősebb üti. talán hasznára válik ez a tapasztalat.
    Ha az említett hölgy nem szereti a gyűlölködést, akkor mit szeret egy ilyen emberen?
    Válaszokat kérek és ne gyűlölködést! :-)”
  • 46. soproni63 2010. április 08. 15:49
    „Lárika
    Véleményt írtál, akkor gondolom ismered apukát és fiacskáját. Mi szükséged lenne az én információmra amit amúgy sem értenél meg. Gondolom olyan lány, aki nem ítél meg embereket külsőségek alapján. Esetleg még tanul is, többek között felkészült történelemből is, megértette, hogy a gyűlölködés hová vezet.
    Rossz időbe születtél. Az 1940-es években lenne a helyed. Ha tanultál történelmet akkor tudod mire gondolok, és hova helyeznélek.”
  • 45. Lárika 2010. április 08. 15:33
    „Kedves soproni63!
    Ha ismered a fiút és az apát, oszd meg velünk légy szíves az információidat. Az általad tisztelt hölgyet személyesen nem ismerem, de a fajtáját sajnos annál jobban. Miféle lány áll össze egy a cikkben említett kisebbségi úriemberrel?
    Kedves novap!
    Mindenben egyetértek Veled ; egy dologban tévedsz: van nekik mindenük az államtól a mi adónkból. Több is, mint, ami a becsületes ember gyerekének jut. És mégis elveszik a másét sajnos.
    Üdvözlöm a moderátort! :-D”
  • 44. soproni63 2010. április 08. 13:55
    „Sityu1971
    Nem fikáztam a gyereket,ezt te és a többi cimborád teszi a másik féllel, pedig nem is ismered.Ti hogy jöttök ehhez???????????? Vagy nektek lehet?????????
    Pontosan tudom kikről van szó. A "kedves, udvarias" fiút, és a "hős" apát is ismerem.Pontosan ismerem a részleteket, de ti csak azt hallottátok amit apuka mondott el.
    Mellesleg nem vagyok roma származásu, de nálad gyülölködöbb embert kevest láttam. Remélem nem olyan a szakmád ahol ártani tudsz másnak, csak mert nem tetszik a bőre szine, a származása, a haja, a szeme színe, stb....”
  • 43. sityu1971 2010. április 07. 22:00
    „soproni63 neked inkább rákosi63-nak kellene hívnod magad. Véded a fajtádat, vagy mi? Idegenül fikázod a gyereket? Hogy jüssz te ehhez? Amennyuben nem ismered a részleteket akkor mi alapján írsz Te ilyen hozzászólást. Nem tudom, Te mit szólnál, ha a Te fiadat vernék meg? Gondolom megkeresnéd a CIGÁNYgyereket, és megdícsérnéd, adnál neki egy puszit, meg venné neki egy doboz cigit, meg egy üveg pálinkát! GRATULÁLOK.....”
  • 42. soproni63 2010. április 07. 17:52
    „Még egy utolsót:
    Senki nem választhatja meg a családját, azt, hogy hova szülessen vagy, hogy egyáltalán megszülessen.
    Senki nem nevelőotthonban akar felnőni. Nem a csecsemő, vagy a kisgyermek tehet arról, hogy a szüleinek nem kell!!! De valószínű, hogy ez alól a "tisztelt" mocskolódók a kivételek, ők biztos megválaszthatták, hova szülessenek és milyen származással.”
  • 41. soproni63 2010. április 07. 17:32
    „Na, ezért tart itt ez az ország, mert ilyen alakokkal van tele. Gyűlölködni, uszítani, utálkozni. Ez megy.
    Milyen érdekes, hogy csak a brutálisan verő apa "jó barátai " vannak tisztába azzal, hogy mi történt!! Gondolom hasonszőrüek, mint a "példás apa", aki jó korán megtanítja a gyerekének, hogy ütni-vágni kell, az a jó.
    Különbnek gondolni magukat, többre tartani. Remélem a mocskolódok gyerekét, egyszer majd egy ilyen "csendes, jól nevelt, udvarias fiú" fogja megalázni, megverni, aki mögött majd ott tornyosul a megtermett apuka!! Mert félreértés ne essék, egy ilyen embernek mint az apa, és akinek ilyen a társasága mint akik hozzászóltak csak erőszakos, mindenkin átgázoló gyereke lesz, hisz erre nevelik, és a végén maga is elhiszi, hogy több, különb mint a másik. Pedig dehogy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    De ha azt a logikát követjük, hogy üssünk-vágjunk, akkor a vétlen lakás tulajdonosa menjen, és rugdalja szét "rendes apuka" ajtaját???? Hol lenne ennek a vége??????????????
    Filtec, ha tudsz olvasni, láthatod a cikkben a bírónő nevét!!!
    Lárika! Azt kellene r......ni, akit ismersz. Nem illik ilyen szavakat használni, csak a saját társaságodban.”
  • 40. Filtec 2010. április 07. 15:53
    „ 

    Ki volt ez a .... bírónő? Van neve?
    Nem akarom bántani, csak jó lenne nyilvánosságra hozni.
    Titok nem lehet, hisz a bíróságokon is ki van írva a nevük. (Tárgyalóterem száma, a tárgyalás ideje, bíró neve, stb.)

    Egyszer kapná el ez a .<moderálva>. valamelyik porontyát! Kíváncsi lennék, hogy akkor milyen ítéletet hozna?”
  • 39. Filtec 2010. április 07. 15:45
    „10 percet siet a Kisalföld PC órája.”
  • 38. Filtec 2010. április 07. 15:44
    „Re: #30. hozzászólás Csetneky

    100%-ig egyet értek Veled!

    Ünnepek alatt nem volt itt a <moderálva..> bácsi.
     
    Most már itt van. Védi is a fajtáit!
     
    Na ez hány percig lesz fennt?
    2010.04.07. 15:34:00”
  • 37. sityu1971 2010. április 07. 14:44
    „Elég jól ismerem a részleteket. A srác akit leütött a cigány gyerek természetesen nem cigány! rendes, udvarias fiú. A cigány 18 éves . Természetesen az apa is feljelentette a cigány gyereket, de nálunk igy lessz a tanúból vádlott.....A megrongált tárgyakkal kapcsolatban a bírónő valami olyasmit mondott, hogy nem arra irányult a támadás, így ezekkel senki nem foglalkozott. A nagyképű bokszoló gyerek a klub edzőjével fenyegetőzött. Amikor én régen sportoltam, és az edzőmnek ilyen jutott volna a tudomására, biztos vagyok benne, hogy a következő edzésen egy nálam ügyesebb, és erősebb edzéstársammal rakott volna össze, és egy kicsit elvették volna a kedvem a verekedéstől....”
  • 36. novap 2010. április 07. 14:13
    „A verést elszenvedő fiú megrongált és tönkrement értékeit (ruházat,tel.) kifizettettem volna a gettossal a bírónő helyében!!Nemhogy még az apa fizessen,könyörgöm!!! Ő csak visszabalhézott,megvédte a saját gyerekét.Ha feljelentette volna mi lett volna??A gettos cigánygyerek tagadott volna, tanú nem lett volna aki ellene valljon,ismerjük ezt már!!!Balhé meg volt,büntetés nincs,cigógyereknek a mellkasa dagadt volna a büszkeségtől,és csak röhögött volna apán is és fián is.Ez lett volna.Perköltséget ez esetben is az apa fizette volna valószínűleg.Így hogy az apa gondoskodott a kölcsönkenyér visszajár szituról így még ha fizetnie is kell ezért akkor is elégedettebb lehet és büszke magára mert nem hagyta szó nélkül a fia sérelmét. "Ha megdobnak kővel dobj vissza te is kővel!!!" Ez így helyes a mai világban.
    És ki tudja a megvert fiú milyen lelkisérülést szenvedett,elfelejteni nem fogja soha az biztos.De a cigányokat máris utálja és OKKAL!!!(Igaz azt nem tudjuk hogy ők romák e,a lényeg hogy nyílván sokkal normálisabbak mint az aki elsőként ütött.)
    A sértett és megbántott emberek fizetnek itt kérem szépen,ez ám az igazság.A cigó meg röhög a markában.És ki lesz a következő akibe beleszakad ez itt a kérdés.
    Nem igazságos ítálet,bár az igazságszolgáltatás sosem az igazságos ítélethozatalairól volt híres.”
55 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baleset: gyermek sérült meg

Egy gyermek sérült meg abban a közlekedési balesetben, amely szombaton délelőtt történt Sopronban a… Tovább olvasom