Kisalföld logö

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -7°C | 2°C Még több cikk.

Fertőszéplakon és Petőházán is újráznának

Fertőszéplak polgármestere három választást nyert meg két teljes ciklusa alatt, Petőházán pedig több mint húsz éve áll a község élén a jelenlegi faluvezető. Mindketten úgy döntöttek, folytatnák...
Vidéken is mindenütt készülnek az őszi, helyhatósági választásokra. Ki úgy, hogy elhatározta, megméretteti magát, ki úgy, hogy eldöntötte: befejezi polgármesteri pályafutását. A legtöbb községben egyelőre csak szóbeszéd: ki lesz az új polgármester?

Jelentős adóbevételek

Hogy egy községnek jól avagy rosszul megy-e a sora, az sokban függ a faluvezetéstől, de meghatározó az is, van-e jelentősebb ipar, vállalkozás a településen. Ha van, az már fél siker. Példa erre Fertőszéplak és Petőháza is, ahol az éves költségvetés jelentős részét teszi ki az adóbevétel.

Főállásban irányít

Fertőszéplakon Bozsvári István 1998-ban lett először polgármester. 2002-ben újraválasztották, két évvel később viszont feloszlatta magát a képviselő-testület. A faluvezető akkor mélypontról jött fel: vádolták, perelték és a magánélete is központi témává vált. Az időközi választáson három kihívója akadt, mégis ő nyert. Most még nem is hallott vetélytársról, a kérdésre viszont határozottan felel: – Igen, újra indulok a polgármesterségért.

Bozsvári István főállásban látja el az 1160 lakosú Fertőszéplak irányítási feladatait. Szerinte nem is lehet ezt másképp csinálni. – Egyre több szakmaiságot igényel a településvezetés, ráadásul a legtöbb feladatot csak a gyakorlatban lehet elsajátítani, mert nem tanítják az egyetemek a polgármesterséget.

A község évi közel kétszázmilliós költségvetésének legalább harminc százalékát teszi ki a helyi adóbevétel, köszönhetően az itt megtelepült negyven vállalkozásnak, köztük egy nagy termelővállalatnak. Szerencsésnek érezhetik magukat a széplakiak, bár polgármesterüknek erről sem hétköznapi a véleménye: – Ahol nincs mit elosztani, ott munka sincs vele, széttárják a kezüket, hogy nincs. Mi itt igyekszünk a rendelkezésünkre álló összegeket okosan felhasználni. Ám sokszor így is irigységgel találkozunk. Felajánlottuk a térség fejlesztése érdekében, hogy ha más Fertő parti településnek nincs pénze a pályázatok önrészét állni, mi segítünk. Igaz, kemény garanciákat kértünk és feltételeket is szabtunk, elvégre a község pénzéről van szó, de volt, aki inkább a banktól kért kölcsön.

Fertőszéplakon azon túl, hogy ki lesz jövőre a polgármester egy másik nagy kérdés is foglalkoztatja a helyieket. Kevés a gyerek az iskolában, Fertőd pedig nagyon közel van...

Községi elöljáró

Községi elöljáróból lett Petőházán polgármester Módos János. Gyakorlatilag több mint húsz éve irányítja a falut, ha a választói úgy döntenek, ötödik ciklusát kezdi meg ősszel. Fél évvel ezelőtt mégis úgy tűnt, befejezi...

– Igen, nemrég még úgy gondoltam, most már visszavonulok, de úgy alakultak a község ügyei is, meg aztán a falubeliek is arra ösztönöznek, hogy folytassam – mondja a polgármester, aki mindvégig társadalmi megbízatásban látta el feladatait. A ma már nyugdíjas Módos János nem hallott vetélytársakról, pedig a korábbi választásokon mindig akadt több kihívója is.

Petőháza is szerencsés község. Egyrészt csaknem 1050-en lakják, így nem kell a „racionalizálástól" tartaniuk, másrészt a faluban működő cukorgyár adója lehetőséget ad a 160 milliós költségvetésű településnek a fejlesztésekre is. A rendszerváltás óta például három új utcával bővült Petőháza. Az adóbevétel lehetővé teszi azt is, hogy az önkormányzat vállalni tudja az óvoda és az iskola alsó tagozatának működtetését.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tíz nap alatt hat baleset

Az elmúlt tíz napban hat motoros szenvedett, illetve okozott súlyos közlekedési balesetet Sopronban.… Tovább olvasom