Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Fertődön lett volna: elhalasztják a V4-ek találkozóját

Elhalasztják a visegrádi négyek (V4) miniszterelnökeinek augusztusra tervezett magyarországi csúcstalálkozóját.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton arról tájékoztatta az MTI-t, hogy: "Orbán Viktor miniszterelnök a csehországi belpolitikai helyzetre tekintettel az augusztus végi informális V4-csúcstalálkozónak egy későbbi időpontban történő megtartására tett javaslatot".

A korábbi tervek szerint a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák kormányfő augusztus 24-én a fertődi kastélyban tárgyalt volna egymással.

Csehországban azután alakult ki belpolitikai válság, hogy Petr Necas miniszterelnök júniusban korrupciós botrányok miatt lemondásra kényszerült. Az államfő által utódjának jelölt Jirí Rusnok és az általa vezetett szakértői kormány pedig most szerdán nem kapta meg a parlamenti alsóház bizalmát.

Ennek nyomán a prágai közszolgálati televízió jelentése szerint Jirí Rusnok kedden benyújtja lemondását Milos Zeman köztársasági elnöknek. Közben a parlament három pártja jelezte: kezdeményezik a parlament feloszlatását és új választások kiírását.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drága traktorokat loptak az ausztriai Felsőpulya mellett

A nyomok Magyarországra vezethetnek. feltételezhető, hogy a járműveket Kőszeg és Sopron között… Tovább olvasom