Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 11°C | 21°C Még több cikk.

Felújítják a hercegi lakosztályt

Áprilisig befejeződik az Esterházy-kastély nyugati szárnyának tudományos feltárása.

Eredeti aranyozású szegélyek, Esterházy „Fényes" Miklós idejéből való tapétamaradványok, valamint falfestmények kerültek elő az Esterházy-kastély nyugati szárnyának fal- és fakutatásai során.

– A nyugati szárny tudományos feltárásai áprilisig befejeződnek. A kastéllyal egyidős relikviák, illetve korabeli és a XVIII–XIX. századi falfestmények a műemlékegyüttes történetének napvilágra került újdonságait jelentik. Feltett szándékunk, hogy a kastély nyugati traktusában kialakítandó képtárral, a kincstárral és a két időszaki kiállítóhelyiséggel párhuzamosan restauráljuk s az utókornak megőrizzük a fal- és fakutatások eredményeit – közölte Bodrogai László, az Eszterháza Központ főigazgatója.

– Ezzel együtt folytatódik a kastélyhoz köthető muzeális tárgyak felkutatása, hogy az Esterházy-örökség soha nem látott teljessége táruljon a látogatók elé. Terveink szerint a nyugati szárnyat még idén megnyitjuk a nagyközönség előtt. Kormányzati döntés szól arról, hogy a négyszáz négyzetméteres hercegi nagy lakosztályt – amely az ötvenes években szolgálati lakásokként szolgált – is helyreállítjuk.

A falkutatás során előkerült a Fényes Miklós idejéből való festett könyvtár, az úgynevezett „hamiskönyvtár
A falkutatás során előkerült a Fényes Miklós idejéből való festett könyvtár, az úgynevezett „hamiskönyvtár". Jobbról Bodrogai László főigazgató, mellette Kisterenyei Ervin festő-restaurátor.


Az idei fejlesztések érintik a kiskastélyt is. Az épületet turisztikai EU-s pályázati pénzből újítják fel, kiállításoknak, közösségi tereknek ad helyet, míg udvarát négy-ötszáz személyt befogadó rendezvényhelyszínné alakítják. Május végén nyílik a kastélypark legendás rózsakertje, s közel két hektáron gyógynövénykertet hoznak létre, látványlepárlóval. Mindez középtávon nemcsak új munkahelyek létrejöttét, hanem az EK vonzerejét, önfenntartó képességének növelését is jelenti.

Tavaly március elsejével állt fel az Eszterháza Központ, hogy az Esterházy-kastély rehabilitációja révén Közép-Európa egyik legnagyobb kulturális, tudományos és fesztiválhelyszíne jöjjön létre. Egy évvel ezelőtt negyven munkatárs dolgozott a kastélyban, ez a szám folyamatosan emelkedik. Nyárra már nyolcvanöten látják el a kastéllyal kapcsolatos feladatokat. A közel egy év alatt hat tudományos fokozattal rendelkező művészettörténészt, történészt is felvettek.

Koncerthelyszín
Az idei Eszterházi Vigasságok programját a napokban véglegesítik, amely az ország egyik legjelentősebb, több hónapos kulturális kínálata lesz.
  

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felborult egy személyautó a 85-ös főúton: a sofőr megsérült

A baleset Fertőszentmiklós és Vitnyéd között történt: a helyszínen forgalomkorlátozásra kell számítani. Tovább olvasom