Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Feltétel nélkül kell szeretni a gyereket

Németh Istvánné kiemelkedő óvodapedagógiai munkájáért országos elismerést, Brunszvik Teréz-díjat vehetett át Budapesten Balog Zoltán minisztertől.

Németh Istvánné azon kevesek közé tartozik, akik egyetlen munkahelyen kezdték el és fejezték be pályafutásukat. A soproni óvóképző főiskola elvégzése után negyven évig dolgozott a Ferenczy utcai óvodában. Ebből két évtizeden át, nyugdíjba vonulásáig az intézmény vezetőjeként tevékenykedett. Másfél évtizede a megyei pedagógiai intézet szaktanácsadója. A kötődést erősíti, hogy unokája, Szandra, aki ősszel már a harmadik osztályt kezdi meg, szintén ebbe az intézménybe járt.

A Brunszvik Teréz-díjas Németh Istvánné: Mindig és mindenki az elfogadásra vágyakozik.
A Brunszvik Teréz-díjas Németh Istvánné: Mindig és mindenki az elfogadásra vágyakozik.


– Ásványrárói vagyok, édesanyám az ottani óvodában dolgozott. A győri egészségügyi szakközépiskolában tanultam, onnan egyenes út vezetett a soproni óvóképzőig. Diploma után férjhez mentem, itt maradtam – utalt a kezdetekre Németh Istvánné, akinek munkásságát, szakmai tevékenységét korábban miniszteri Aranykatedra-díjjal, miniszteri dicsérettel, Benedek Elek-díjjal jutalmazták.

– A gyermeki lélek mit sem változik az idő folyásával: mindig és mindenki az elfogadásra, a feltétel nélküli szeretetre és a dicséretre vágyakozik – osztotta meg tapasztalatát a kitüntetett.

– Szerintem az a pedagógus jár el helyesen, aki olyannak fogadja el a gyermeket, amilyen. Abból az igazságból kiindulva próbáltam meg nevelni őket, hogy mindenkiben igen sok a jó és szép tulajdonság. Abból, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetem egyik gyakorlóóvodája lehettünk, rengeteg előnyünk származott: első kézből kaptuk meg a pedagógiai újítások eredményeit s bevontak bennünket a témakör kutatásaiba is.

– Az óvodában mindig nagyon jó légkör uralkodott. Nem is ment el tőlünk senki a több fizetés reményében. Példaértékű közösség gondozza az óvodásokat itt – zárta Németh Istvánné.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lélekben is megerősítették dolgozóikat

Több mint 135 millió forint uniós forrást nyert el a Soproni Gyógyközpont dolgozói oktatására. A… Tovább olvasom