Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Felfüggesztett börtönt kapott a vádlott

Sopron - Egy év négy hónap – három évre felfüggesztett – börtönbüntetést kapott K. G. fertőszentmiklósi lakos, akit a bíróság bűnösnek talált a 2006-ban a Fertő Tavi Nádgazdaságtól ellopott 54 alumíniumcsónak ellopásában.
Eredménytelen szembesítés, meglehetősen zavaros és hiányos tanúvallomások, s – bírói ráhatással – egy összegben átvett hétszázezer forint kártérítés átvétele színesítette a Soproni Városi Bíróságon azt a büntetőpert, amelynek előzménye 2006 tavaszára nyúlik vissza (Kisalföld, 2006. április 26., Ötvennégy nádszállító csónakot vittek el).
A vízi eszközök alumíniumból készültek, egyenként hat méter hosszúak és – vasmerevítőkkel együtt – 150 kilósak voltak. A csónakokat feldarabolták, s azok a színesfémtelepeken végezték.

Dr. Németh Csaba bíró bő kétórás tárgyalás után, az enyhítő és súlyosító körülményeket figyelembe véve hirdette ki ítéletét. Fotó: Magasi Dávid



Több mint 5 milliós kár

A dr. Czinege Helga vezetőügyész által ismertetett vádirat szerint a büntetett előéletű K. G. két segítőtársával 54 csónakot lopott el, az 5,1 millió forintos kár nem térült meg. Az elkövetőnek mint különösen visszaesőnek, folytatólagosan és jelentős értékre elkövetett lopás miatt kell felelnie a bíróságon.

„Úgy tudta, megvásárolta..."

K. G. újabb vallomást már nem akart tenni, ugyanakkor elismerte részbeni bűnösségét. A civil életben színesfémmel és bontással foglalkozó férfi azonban csak huszonhét csónak ellopását vállalta magára. Ezzel együtt azt állította, egyik ismerőse kérésére vitte el a tóról fényes nappal és több fordulóval a nádszállító vízi járműveket, mert úgy tudta, azokat társa megvásárolta  a Fertő Tavi Nádgazdaságtól. A tanúként meghallgatott egykori vezérigazgató azonban közölte a bíróságon: 2006 tavaszán nem adtak el alumíniumcsónakokat. Az említett ismerős – aki korábban üzlettársa volt a vádlottnak – szintén tagadta, hogy bármi köze lenne a bűnügyhöz. Az a két ember, aki tevőlegesen segített a vádlottnak a csónakok eltüntetésében, meglehetősen hiányosan emlékezett a történtekre. Másrészt kiderült, ők K. G. házában laknak. A vádlott és egykori üzlettársa szembesítése sem hozott eredményt, mindketten kitartottak álláspontjuk mellett.

Hétszázezer készpénzben

Dr. Koszorú István, a vádlott ügyvédje ugyanakkor bejelentette: K. G. már 2006 őszétől törleszteni próbálta a nádgazdaságnak az általa okozott kárt, de minden esetben visszaküldték a feladott ötven- és százezer forintokat. Ezért most hétszázezer forint készpénzt szeretne átadni a nádgazdaság ügyvédjének, dr. Nagy Sándornak, aki először ódzkodott ettől – mondván, erre nincs felhatalmazása –, ám bírói ráhatással végül átvette az összeget. Dr. Németh Csaba bíró végül kihirdette az ítéletet: K. G. egy év négy hónap – három évre felfüggesztett – börtönbüntetést és 80 ezer forint pénzbüntetést kapott, s kötelezték további 2,1 millió forint kártérítésre is. Az ítélet jogerős.

Olvasóink írták

  • 7. efi99 2008. március 01. 15:38
    „Akkor tehát kb 3 milliós haszonnal jött ki a buliból, ha jól értem.”
  • 6. gondolkodo 2008. február 23. 15:23
    „én lopok,5.2mill ezért kapok1.4honap felfüg,mint kissebségi 3évprobaidöre de ha te magyarvagy azonnal ellőzetes majd min 6év hurrá=demokrácia köszi Gy ferike”
  • 5. papaesz 2008. február 21. 14:44
    „ez tényleg hihetetlen.miért nem lehet ezeket rendesen megbüntetni.ugyanaz a helyzet,mint múltkor az utazó bűnözőknél.ez az igazságszolgáltatás egy nagy fos”
  • 4. csabazs 2008. február 21. 06:01
    „Ez az igaszság ítélet megcsúfolása! Az előttem szólóknak teljesen igazuk van! Amúgy SZÉNYEN, a bírói ítélet!

    A bíró rossz vagy a vádlottnak volt tök jó ügyvédje?”
  • 3. Sportos 2008. február 20. 10:41
    „Hurrá!! Szabad a lopás, közröhej.”
  • 2. joco 2008. február 20. 06:36
    „Ez az egész egy jó kabaré jelenet is lehetne. Sajnos ilyen a magyar igazságszolgáltatás.”
  • 1. Oskar 2008. február 19. 15:16
    „Mi ez ha nem felhívás arra hogy nyugodtan lopj a büntetés smafu.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felújítják az egyetem műemlék könyvtárát

Sopron - Több mint négymillió forintos költséggel felújítják az Egyetemi Könyvtár műemlék… Tovább olvasom