Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Elültették a 188. hársfát a magyar tudományért

A magyar tudományt ünnepeljük november 3-án. E napon 1825-ben Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság megalapítására.

Ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását. A 188. évforduló alkalmából az MTA vezetése – a Nyugat-magyarországi Egyetem, valamint a soproni kutatóközpontok professzorai és más képviselői jelenlétében – elültették a 188. kislevelű hársfát a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. (Taeg) kezelésében lévő sopronpusztai Akadémiai Emlék- erdőben. Németh Tamás akadémikus, az MTA főtitkára kiemelte: aki fát ültet, bízik a jövőben.

Az Akadémiai Emlékerdő a magyar tudomány ünnepe alkalmából újabb hársfával gazdagodott. Fotó: Magasi
Az Akadémiai Emlékerdő a magyar tudomány ünnepe alkalmából újabb hársfával gazdagodott. Fotó: Magasi


Pálinkás József, az MTA elnöke lapunknak elmondta: hetvenkilenc olyan kutatócsoportot állítottak fel, amelynek tagjai kiemelkedő körülmények között tevékenykedhetnek. Ezzel is arra ösztönzik a tudósokat, kutatókat, hogy idehaza hasznosítsák tehetségüket, tudásukat.

E hónapban pedig 9,5 milliárdos beruházást adnak át. Olyan kutatóközpont jött létre Budapesten, amely a világon bárhol megállná a helyét.

A megemlékezés a nagycenki Széchenyi-mauzóleum kápolnájában folytatódott, majd megkoszorúzták a legnagyobb magyar sírhelyét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szétlőtt városok: összeköt a szabadság - fotók

„Szétlőtt Városok. Poznan-Budapest 1956" – ez annak a vándorkiállításnak a címe, amelyet… Tovább olvasom