Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Elhunyt Kézdy György: a héten játszott volna a Petőfi pódiumszínpadán

A héten lépett volna a soproni színpadra Ákombákom című önálló estjével Kézdy György Jászai Mari-díjas színművész.

Szombaton és vasárnap lépett volna a soproni publikum elé Kézdy György Jászai Mari-díjas színművész Ákombákom című önálló estjével. Betegségére hivatkozva a múlt héten arra kérte a soproni színházat, tegyék későbbi időpontra estjét. Áprilisban egyeztek meg. Mégsem jön a közkedvelt színész a soproniakhoz. Szombatra virradó éjszaka elhunyt. Szerdán lett volna 77 éves.

Kézdy György
Kézdy György


Kézdy György 1936-ban született, pályája során ötször terjesztették fel Kossuth-díjra, de egyszer sem kapta meg. A jellegzetes arcú és orgánumú Kézdy számtalan színdarabban, tévé- és mozifilmben játszott, a tévénézők mint a Szomszédok örökké morgó Virágh doktoraként emlékeznek rá.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1962-ben végzett. A debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, majd 1967-ben a Pécsi Nemzeti Színház tagja lett. 1977 és 1978 között a kecskeméti Katona József Színház színésze volt. 1978 és 1987 között a Nemzeti Színház tagjaként játszott, majd a Játékszínben is fellépett. 1987-től 1993-ig a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt, 1993-ban került a veszprémi Petőfi Színházhoz.

2006-ban Ivánka Csaba-díjat kapott, és megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét is. Pályája végén szabadfoglalkozású színészként dolgozott.

Pataki András soproni színidirektor szerepre is hívta volna – tudtuk meg Varga Róberttől, a soproni színház sajtósától. Valószínűleg Varga Róbert készítette Kézdy Györggyel az utolsó videointerjút, éppen akkor, amikor önálló estjéről, az Ákombákomról mesélt. Az interjú hamarosan a soproni Petőfi honlapján is látható lesz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A traffipax célkeresztjében: januári ˝top˝ gyorshajtók - fotók

A rendőrök számos sebességtúllépést rögzítettek januárban is Vas megyében. Galéria. Tovább olvasom