Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Bankkártyás fizetés Sopronban a parkolásért hétfőtől

Hétfővel bevezeti a bankkártyás parkolódíj-fizetést a Sopron Holding Zrt.; 32 helyen lehet majd a Magyarországon is új módszerrel rendezni a számlát.
 
A rendszert üzemeltető önkormányzati cég szakemberei az év eleje óta tesztelik az elsősorban a belvárosi, magasabb díjért igénybe vehető helyeken bevezetett rendszert, amelyet a fizetős övezet kiterjesztésével és egy zónákra bontott, differenciált díjemeléssel együtt vezetnek be február elsején - erősítette meg az MTI értesülését Kuslics Balázs, a városháza szóvivője, megemlítve: az automatáknál továbbra is lehet fémpénzzel és a holding által kibocsátott chipkártyával rendezni a számlát.

Kuslics Balázs közlése szerint bár új utcák bevonásával bővül a fizető övezet a városban, ez nem váltott ki lakossági tiltakozást. A gépjárművezetők ugyanis eddig előszeretettel parkoltak ingyenesen a fizető zónák szélén lévő utcákban, így viszont gyakran az ott élők autóinak nem maradt hely.

Ezért - mondta - az érintettek közül sokan kérték az utcájukat is érintő zónabővítést, hiszen inkább megvásárolják a kedvezményes lakossági bérletet, de így nagyobb eséllyel meg tudnak állni a házuk előtt. A szóvivő elmondta: a díjrendszer átalakításával az az önkormányzat egyik célja, hogy minél többen vegyék igénybe a közelmúltban átadott, a parkolási rendszerbe bevont mélygarázst, ezért itt jóval kevesebbet kell majd fizetni, mintha valaki a felszínen parkolna.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. miria 2010. február 14. 15:23
    „Nem vezetési gondok miatt nem használom a mélygarázst . Egyszerübben meg lehet oldani hogy minnél több helyre , minél rövidebb idö alatt elérjek . Sopronban nincs nagy távolság , ha van idő lehet sétálgatni . Felölem mindenki ott parkol ahol akar . Használd sokat Pistike a mélygarázst , lesz mindig böven bent szabad helyed . Én nem fogom.”
  • 20. Pistike 2010. február 08. 10:59
    „"Pistike én nem más érdekeit nézem ,föleg nem az parkolocégét . hanem a sajátomat"

    Én is a saját érdekemet neézem, és nem a parkoló cégét!
    Az én érdekem az, hogy találjak parkoló helyet -a mélygarázsban mindig van-, és minél olcsóbb legyen -ha már fizetni kell érte.

    "Ha autoval megyek nem fogok lebumlizni a mélygarázsba"

    Aki tud vezetni, annak nem okoz gondot...”
  • 19. miria 2010. február 05. 21:43
    „Pistike én nem más érdekeit nézem ,föleg nem az parkolocégét . hanem a sajátomat . Nem igazán ez a lényege a mondandomnak ,Felháborito, hogy egyre több pénzt szednek be a semmiért , és ez már a fideszes önkormányzat . Ha dolgom van a belvárosban , megprobálom szombaton , vagy 6 ora után intézni . Kispostákon is ugyan ugy el lehet intézni . Ha autoval megyek nem fogok lebumlizni a mélygarázsba , majd sétálgatni . inkább a löverekben sétálok ,”
  • 18. polgmester 2010. február 05. 13:56
    „Ez rá vall a mostani városvezetésre!Ész nélkül mindent,de a lakósság,autósok zsebére!
    Nekik nem kell fizetni!Pedig Ők tudnák csak igazán kifizetni,nem a kispénzüek!
    SZEMÉTSÉG rájuk nézve!”
  • 17. Pistike 2010. február 03. 16:50
    „16. miria

    "Soha nem fogom használni a mélygarázst , szerencsére egyre kevesebb dologért kell bejönni a központba , ha be kell , akkor már az egyszerübb parkolásért fizetek ."

    Na és? Kivel tolsz ki?
    Ha a belvárosba kell mennem autóval, MINDIG a mélygarázsban parkolok, mert ez sokkal EGYSZERŰBB.
    Biztos, hogy mindig van hely és még olcsóbb is. Sőt! Az első fél óra ingyenes. Ha be kel mennem a postára, és elintézem a dolgaimat egy fél órán belül, még fizetni sem kell a parkolásért.”
  • 16. miria 2010. február 03. 06:53
    „ez aztán a pofátlanság , még hány bőrt akarnak lehuzni az autosokrol ? Fizetjük a sulyadot , fizetem a lukszusgarázsom után az adot , jereváni társasház alatt lévö ikergarázs fele , meg a parkolásért próbálnak minél több helyen . Mit gondol a kedves fideszes városvezetés ? Soha nem fogom használni a mélygarázst , szerencsére egyre kevesebb dologért kell bejönni a központba , ha be kell , akkor már az egyszerübb parkolásért fizetek .”
  • 15. lolkapolka 2010. február 01. 09:53
    „Kuslics <moderálva>. most akkor tüntessünk? álljon az egész város parkolójegy nélkül? azzal is csak ti nyertek, azt csináltok amit akartok. szánalmas legalja banda! takarodjatok! mind esetre ha valaki szervez valamiféle autós tüntetést én benne vagyok..”
  • 14. végfordulat 2010. február 01. 09:52
    „A Végfordulaton nincs felfestve az autók helye,nincs parkoló óra.Mégis hogyan képzelik a díjfizetést?Szeretném ha egy illetékes válaszolna.”
  • 13. mindigatutit 2010. február 01. 09:34
    „és vajon mennyit kérhettek ezek a " szakemberek" ,akik tesztelték a rendszert.bár nem tudom mit kellett egyáltalán tesztelni?”
  • 12. józanparaszt 2010. január 31. 18:50
    „Kuslits úr! Ezt az ordtó nagy marhaságot ki adta az Ön szájába? Énaz új övezetben lakom, de akiről tudok senki nem kérte fizetős parkolókat, sőt elleneztük!! Ennyit az önkormányzat "polgárbarát" voltáról!!!!”
  • 11. Mankapunka 2010. január 31. 17:19
    „Hol vannak a P+R-es parkolóitok????????????????????????????”
  • 10. vitriol2 2010. január 31. 15:02
    „Most hogy ujbol átolvastam a cikket, rájöttem, hogy az egész parkolás "átalakitásért" a magasabb dijakért és ujabb "területek" bevonásáért az a gaz szoci. -elözö- önkormányzat tehet.Miért? hát azért mert a mi joságos fidesznyik helyi "uralkodoink" a szocik bünét igyekeznek semlegesiteni:
    "minél többen vegyék igénybe a közelmúltban átadott, a parkolási rendszerbe bevont mélygarázst"
    azért talán mégis ez áll közelebb az igazsághoz:
    "Igaz lehetne másként is, például ha nem lenne "szemét-ügyünk" maradt volna annyi pénze az ön.kormányzatnak, hogy maradt volna a régiben a "parkolás"”
  • 9. iparos 2010. január 31. 13:11
    „Nyaltátok a seggüket, egytöl-egyig! Pedig amennyi kárt csináltak ennek a városnak/ mélygarázs nem átadása, pereskedések/- csak azért, hogy betartsak az elöttem lévö garniturának- csupán pártérdekböl!
    Fodor Te ugyan olyan pipogya maradtál, mint az osztályba voltál! Volt osztálytársad!”
  • 8. soproni 2010. január 31. 11:39
    „"Kuslics Balázs közlése szerint bár új utcák bevonásával bővül a fizető övezet a városban, ez nem váltott ki lakossági tiltakozást." Ezt komolyan gondolta Kuslics úr?????”
  • 7. Freddy01 2010. január 31. 11:23
    „moderálva”
  • 6. dzsi 2010. január 31. 11:16
    „moderálva”
  • 5. vitriol2 2010. január 31. 10:57
    „Én egyettértek a fizetős parkolás befezetésével, de MINDENHOL.Igaz ekkor is mi a "kisemberek" fizetünk(rá), mivel a becsületes(?) önkormányzati képviselök egyből 100%-os egyettértésben megszavaznák maguk számára az ingyenességet.De javaslom a "járda-dij"vagy a" levegővételi-dij" bevezetését is, Igaz lehetne másként is, például ha nem lenne "szemét-ügyünk" maradt volna annyi pénze az ön.kormányzatnak, hogy maradt volna a régiben a "parkolás"”
  • 4. Csetneky 2010. január 31. 09:48
    „Nagy szerencse, hogyha gyalog megy az ember, egyelőre azért még nem kell úthasználati díjat fizetni. Az viszont egyértelmű, hogy mindez a mélygarázs miatt van, azt kell tehát áldani, aki azt elkezdte.”
  • 3. lolita 2010. január 31. 09:45
    „Szemetseg most mar tenyleg nemlehet sehol megallni ugy hogy ne fizess,de mindenhol ez van sajnos.”
  • 2. ggg 2010. január 31. 07:43
    „bankkártyás fizetés pfff. ha lenne ott egy csepp esze valakinek is, akkor talán a mobilos fizetést nyomatják. az van mindenkinél...”
21 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Generációk váltják egymást az erdőmérnöki karon

Juhász Lenkének a szülei is Sopronban jártak egyetemre, sőt, testvére, barátja és annak szülei is. A… Tovább olvasom