Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Balesettől féltik a gyalogosokat

Az egyik legkritikusabb közlekedési csomópont Sopronban a Lackner és a Ferenczy utca kereszteződése.
A körforgalmak építése megosztja a város közvéleményét. A Lackner Kristóf és a Ferenczy János utca kereszteződésébe tervezettel kapcsolatban közel 40 aláírással érkezett levél szerkesztőségünkbe. Ebben a lakók azt kérik, ne épüljön meg a körforgalom.

Az egyik legkritikusabb közlekedési csomópont – nagy gépjármű- és gyalogosforgalommal – Sopronban a Lackner és a Ferenczy utca kereszteződése. Éppen ezért már a kilencvenes évek elején jelzőlámpával látták el. A „körforgalmi hullám" ide is elért, azonban a környéken élők máris tiltakoznak ellene.

Ezt a környéken élők levélben is kifejtették Walter Dezső polgármesternek, amelyet eljuttattak szerkesztőségünkbe is. Véleményük szerint a nagy gyalogosforgalom miatt indokolt lenne, hogy maradjon a jelzőlámpás rendszer, mert ez ad nagyobb biztonságérzetet a gyalogosoknak.

„ Mivel a helyi autóbusz-közlekedés megállója egyben gyűjtőmegállóként is funkcionál a Ferenczy János utcai oktatási központban tanuló diákoknak – akik a város más pontjairól érkeznek ezekbe a tanintézetekbe –, illetve az innen felszálló tanulók részére, akik a Fáy András Közgazdasági Szakközépiskolában, a Fenyő Téri Általános Iskolában, a Doborján Ferenc Óvoda és Általános Iskolában, illetve a Brennbergbányai Általános Iskolában tanulnak, a nagy gyalogosforgalom alapvetően a jelzőlámpás rendszer fenntartását indokolja."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aszúszüret Sopronban

Sopronban emberemlékezet óta nem volt aszúszüret, de idén a Vincellér-ház klasszikus aszúbort… Tovább olvasom