Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Baleset Nagycenknél

Szerencsére nem történt személyi sérülés abban a közúti balesetben, ami Nagycenknél, a 85-ös és a 84-es főútvonalak kereszteződésében történt szombaton este fél kilenckor.
A kereszteződésbe – a kivilágított táblák és jelek ellenére – körültekintés nélkül hajtó sofőr figyelmetlensége ezúttal „csak" anyagi kárral járt. A két összetört személyautó mentéséhez a tűzoltóság is kivonult, nekik kellett ugyanis az úttestre folyt motorolajat s hűtőfolyadékot felitatni.

Fotó: Magasi
Fotó: Magasi

Olvasóink írták

  • 9. miracle 2009. február 16. 18:05
    „1soproni.
    Azért mert először van a 3 kiemelt, a címük is nagyobb betűvel van, utána a többi sorban.
    Azt hiszem.

    Lobbo71
    Esetleg az egész M1-es is állhatna 146 körforgalomból egymásután, nem? Aztán akkor nem lenne baleset, csak 20 km/h-val. Fenti helyen behajtani a 84-esen autókázó elé nem kis bravúr.”
  • 8. Ritt 2009. február 16. 12:49
    „Itt csak a figyelmetlenség miatt vannak balesetek.Én kizártnak tartom,hogy aki nem figyel az ott karambolozik.Tessék lassítani és figyelmesen körültekinteni.”
  • 7. zotyo 2009. február 16. 12:06
    „"Jó lenne megint megkeresni ezt a f..zt, és odarángatni, hogy mutassa meg, hol épül az autópálya. Utána meg a fejét a betonba verni. Ezt a részét szívesen vállalom."
    Tisztelt Lobbo71!Ha a kör forgalomban és autópályán nem figyelsz szinte ugyan ez megtörténhet!De ahogy te írtad én is ezt tenném veled mert aki megint másban keresi a hibát az sem különb annál akiről írtál!Próbáljon meg mindenki figyelmesebben vezetni!Ettől lesz jobb a közlekedés!”
  • 6. 1soproni 2009. február 16. 10:06
    „Árulja már el valaki, hogy a legfrissebb cikk, miért nem legfelül van az oldalon!
    Miért lett a legfrissebb cikk az oldalon a 4.?
    Még jó, hogy van RSS :)”
  • 5. Lobbo71 2009. február 16. 09:47
    „jockey, a körforgalomnak nem az a lényege, hogy ne legyen baleset, hanem az, hogy ne legyen súlyos. Egy körforgalomban nehéz összehozni személyi sérülést, mert ha össze is megy 2 autó, mindegyik max 20-30 km/h-val megy, nem 80-90nel.
    Valóban figyelni kellene, csak sajnos a balesetekben mindig van egy vétlen fél, aki hiába szabályos, ha a másik nem adja meg az elsőbbséget. A vétlenek érdekében kellene a körforgalom, nem azért, hogy a figyelmetleneket megmentse.”
  • 4. jockey 2009. február 16. 09:37
    „A körforgalom tényleg jó lenne, ettől függetlenül azonban figyelni sem ártana. Mert az a jóképességű, aki ott nem adja meg az elsőbbséget és nekimegy a másiknak, a körforgalomnál ugyanúgy kihajthat a balról érkező elé.”
  • 3. 1soproni 2009. február 16. 09:31
    „Intel!
    Egyetértek.”
  • 2. Intel 2009. február 16. 09:30
    „Nagyon jól ki van világítva már, olyan, mint egy reptér...

    Ezért nem is értem, hogy mit csinálnak ott egyesek...”
  • 1. Lobbo71 2009. február 16. 09:16
    „Megint ugyanaz, ugyanott...
    Egyszer írt a Kisalföld egy illetékesről, aki azt nyilatkozta valamikor 2002-2003-ban, hogy azért nem csinálnak ide körforgalmat, mert hamarosan megépül az M-akárhányas autópálya. Jó lenne megint megkeresni ezt a f..zt, és odarángatni, hogy mutassa meg, hol épül az autópálya. Utána meg a fejét a betonba verni. Ezt a részét szívesen vállalom.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Töretlen lendületben a lakásépítés?

Sopron - Új lakásokra, apartmanházra és óvodabővítésre vonatkozó elképzeléseket véleményezett a… Tovább olvasom