Kisalföld logö

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 7°C Még több cikk.

Az anyatej az egészségügy büdzséjét is védi

Sopron - A védőnői szolgálat idén is megrendezi az anyatej világnapját. Az augusztus 5-i programra meghívták azokat az édesanyákat, akik szoptatják kisbabájukat, s a várandósokat is, hogy hasznos ismeretekkel gazdagodjanak.


Varga Györgynétől, a soproni védőnői szolgálat vezetőjétől megtudtuk, a szoptatás több mint a táplálás, az ily módon etetett babák és anyukájuk között egy hihetetlenül erős lelki kötődés alakul ki. Az anyatejnek fontos szerepe van a betegségek megelőzésében, ellenanyag-tartalma miatt egyetlen tápszer sem vetekedhet vele, így a szoptató anyukák a saját pénztárcájuk mellett sokat spórolnak az egészségügynek is.

A szoptatás során nagyon szoros lelki kötődés alakul ki a baba és a mama között. (Képünk illusztráció)
A szoptatás során nagyon szoros lelki kötődés alakul ki a baba és a mama között. (Képünk illusztráció)

– A csütörtökön 10 órakor a Fáy-iskolában kezdődő programunk köszönet és köszöntés is egyben. A babák a szoptatás során az élelemmel együtt immunanyagokhoz is jutnak, amit a mi szakmánkban az első védőoltásként jegyzünk. Örömteli, hogy Sopron eredményei az anyatejes táplálás tekintetében az országos átlagnál is jobbak, 4 hónapos korig az édesanyák 60 százaléka, 6 hónapos korig 42 százalékuk, a babák 1 éves koráig vagy azon is túl az anyukák 38 százaléka szoptatja csecsemőjét – fogalmazott a vezető védőnő.

– Ha koraszülött vagy kis súlyú a baba és inkubátorba kerül, ritkán tudja mellre tenni az édesanya. Ha túl aggódós a mama, akkor kevesebb teje termelődhet, s ha fél attól, hogy éhezik a kicsi, hamar ˝kikönyörgi˝ a tápszer felírását orvosától. Így még kevesebbet szoptat majd, még kevesebb anyatej termelődik, s kezdetét veszi egy aggodalmakkal teli ördögi kör. Ilyenkor jut fontos szerep a támogató családnak, a megértő, segítő egészségügyi szakembereknek és a védőnőknek, akik a szoptatásra ösztönzik, s ebben segítik az édesanyát. A csütörtöki rendezvényen dr. Barna Krisztina előadása mellett műsorral is kedveskedünk a meghívott anyukáknak – tette hozzá a védőnői szolgálat vezetője.

Olvasóink írták

  • 5. defg 2010. augusztus 06. 10:32
    „Az előadásokból semmit sem lehetett hallani a jó magyar hangosításnak köszönhetően. A szervezők közül pedig senki nem tudott hangerőt adni a mikrofonokra. A kismamák csak ültek és néztek, mert egy betűt sem hallottak. Természetesen kipróbálták előző nap a hangerőt, csak elfelejtették számításba venni a sok-sok embert még több kisbabával, akik ugye nincsenek csendben.Hozzátenném, hogy az előadások alatt egy baba sem sírt. Mindemellett nem lehetett hallani! Köszönjük a meghívást!”
  • 4. máris 2010. augusztus 05. 09:38
    „A MELLEK KÖZÖTT, MILYEN PICI A BABA FEJE ! BIZTOS FIÚ, MOKÁNY, MAGYAR FÉRFI LESZ BELŐLE !!!”
  • 3. dr.Kovacs 2010. augusztus 04. 14:52
    „jogos. biztos a baba. a mama pedig v.mi kisalföldös titkárnő :D”
  • 2. bobo 2010. augusztus 04. 14:12
    „A kép melyik része illusztráció: a baba vagy a mama?”
  • 1. muskátli 2010. augusztus 04. 13:03
    „ha már olyan nagy divat lett, hogy mindenbe belekeveredik az angol, akkor legalább ne büdzsét hanem budget-et kéne irni egy cimszóban. igy röhej”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vakáció a játszótereken

Huszonegy kiépített, többnyire EU-konform játszótér áll a vakációzó gyerekek rendelkezésére… Tovább olvasom