Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Augusztus végére elkészül a Halász utca

Sopron - Augusztus végére készül el a Halász, és öt környező utca aszfaltborítása. A 205 millió forintos munkálatok az önkormányzat saját beruházásában valósulnak meg.

Befejeződött a közelmúltban a Halász utcában az ISPA program keretében a csapadékcsatorna-hálózat kiépítése. A területen már megkezdődött az aszfaltborítás teljeskörű helyreállítása. – Ennek keretében felújításra kerül a Jégverem, a Halász, a Szeder és a Paur Iván utcák útfelülete – tudtuk meg Kuslics Balázstól, a városháza sajtószóvivőjétől. – A kivitelezés során 2640 méter szegélyt építünk át, 5120 négyzetméter út kap új aszfaltszőnyeget és 2740 négyzetméter járdafelületet újítunk fel.

A Halász utcában és környékén
A Halász utcában és környékén már megkezdődött az aszfaltborítás teljes körű helyreállítása. Fotó: Magasi

Mint megtudtuk, a kivitelezés határideje augusztus 30-a. Az önkormányzat a környező hat utca felújítására kötött egy szerződést. A Halász, a Szeder, a Jégverem, a Paur Iván, az Uszoda és a Csik Ferenc utcák együttes felújítási költsége 205 millió forint, melyet teljes egészében az önkormányzat finanszíroz.

Olvasóink írták

  • 2. zeta62 2009. augusztus 23. 14:31
    „Ez szuper!A bökkenő csak az,hogy nem egyszintű lesz és az aknafedők megintcsak tönkreteszik a futóműveket.Nem értem ha ennyi pénzt ráfordítanak akkor miért nem csinálják meg normálisan? Érdekes a határ másik oldalán még a foltozást sem vesz észre az arra közlekedő!”
  • 1. végfordulat 2009. augusztus 09. 09:45
    „Ez nagy öröm ,de remélhetően nem mossa el az eső mint a végfordulati aszfaltot!Ott ugyanis mély gödrök vannak,mert ezek szerint vízzel oldódó az aszfalt!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiürítették és bezárták a kápolnát, háborognak a hívek

Sopron - Február óta zárva tart a Halász utcai Szentháromság-kápolna. A hívek sérelmezik, hogy… Tovább olvasom