Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Aszúszüret Sopronban

Sopronban emberemlékezet óta nem volt aszúszüret, de idén a Vincellér-ház klasszikus aszúbort készít.
A Vincellér-ház az elmúlt években már palackozott kései szüretelésű zenitet, idén azonban klasszikus aszúbort készítenek, igaz, kis mennyiségben, amelynek jelentősége elsősorban különlegességében rejlik. Mint megtudtuk, 110 kilogramm aszúszemet szedtek a szorgos asszonykezek.

Az aszúszemeket csömöszöléssel „feltárták" (fellazították a szemek héjszerkezetét), majd 100 liter idei, kései szüretelésű zenithez – amelynek mustcukorfoka 31–32 volt és már kiforrott – 60 kilogramm aszútésztát adtak. Ezt követően kipréselték és új barrique hordóba tették. A pincében 11–12 fokon két-három hónapig erjesztik. Az így készült aszúbor 5–6 puttonyos lesz.

Sopron bár napjainkban a kékfrankos hazájaként ismert, egykoron fehérborairól volt híres, és a borvidéken előbb készítettek aszúbort, mint a világhírűvé vált Tokajban. Hiteles leírások már 1524-ből tudósítanak aszúborról, 1526-ban pedig Fertőfehéregyházán (Donnerskirchen) volt aszúszüret. Az ott készült bor később az Esterházyak fraknói várába került. Sopronban és környékén csak a XIX. század végén – a filoxéra járványt követően – került előtérbe a kékfrankos. A helyi borászok már régóta hangoztatják: a vörösborok mellett a zenit lehet az a fajta, amelyből nagy bor készülhet.

Az első újbor

A hagyományokhoz híven, a Taschner Borház elkészítette az idei év első újborát. A Kisalföld érdeklődésére Taschner Kurt elmondta, a palackokba került Irsai Olivér finom, elegánsan muskotályos-bodzás illatú, ízében szép, kellemes savgerincű, fiatal bor.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kínos soproni vereség

Álmos, kora délutáni hangulatú mérkőzésen kaptak ki a Soproniak. Tovább olvasom