Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

A legnagyobb magyarra, Széchenyire emlékeztek Nagycenken - képgaléria

Húsvétvasárnap délelőtt Nagycenken gróf Széchenyi István halálának évfordulójáról is megemlékeztek.

Csorba János polgármester köszöntőjében kiemelte: 1860-ban is húsvétvasárnap volt, amikor Széchenyi István, a legnagyobb magyar véget vetett életének.

Az emlékünnepségen adták át hivatalosan a felújított Széchenyi teret is, amelyet Henczel Szabolcs nagycenki plébános áldott meg.


Széchenyi-ünnepség Nagycenken - fotók: Gosztonyi Miklós.

Az Alpokalja-Ikvamente Leader-közösség nevében Gaál István elnök, ágfalvi polgármester üdvözölte a jelenlévőket és méltatta a beruházás közösségi jelentőségét.

A Széchenyi emlékünnepségen dr. Tóth Imre múzeumigazgató mondott ünnepi beszédet, majd a helyi társadalmi szervek, valamint az Országos Széchenyi Kör képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit a Széchenyi-szobor talapzatán.

A Széchenyi tér rekonstrukciója 22 millió forintba került, ebből 13 millió pályázati pénzből származik. Nagy László faszobrász felajánlásából immár három kopjafa is ékesíti a teret.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Változik a menetrend a GYSEV vonalain

Április 15-től a GYSEV Zrt. vasútvonalain több járat menetrendje megváltozik. Tovább olvasom