Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 22°C Még több cikk.

A hónap végétől épül a golfpálya

A tervek szerint e hónap végén megkezdődhet Zsirán a golfpálya építése. A területre a jó adottsága következtében szállodákat is terveznek.

Utolsó fázisába érkezett Zsirán a 18 lyukú golfpálya építésének előkészítése. A Kisalföldben erről már beszámoltunk, akkor a kivitelező, valamint a beruházó óvatosan nyilatkozott. Információnk szerint a beruházás a napokban kapja meg az építési engedélyt. Első ütemben 2008-ra a 18-ból 9 lyuk készül el. Emellett még idén elkezdődik a kiszolgálóegységek megépítése is. Az összességében egymilliárd forintos beruházás mögött osztrák tulajdonú, de Magyarországon bejegyzett cég áll.

A komplexumtól sokat várnak a településen. Ennek jegyében ötven építési telket alakítottak ki, amelyekből tízet már értékesítettek. Dorogi Árpád polgármester lapunknak elmondta, a kilencszáz négyzetméteres, közművesített telkeket 2,5 millió forintért árulják. A kisgyermekes családok az árból egymillió forint kedvezményt kapnak. A kialakított fejlesztési övezetben több ütemben száz apartmanházat húznak fel. A területre a jó adottsága következtében szállodákat is terveznek. Mindehhez azonban további befektetőket keresnek a településen.

– A magyar oldalon a kedvezőbb árakkal tudunk versenyképesek lenni – folytatta a polgármester. – Ausztriában, a locsmándi (Lutzmannsburg) fürdőkomplexum mellett öt négycsillagos, két háromcsillagos szálloda, négy panzió és számos kiadó szoba várja a vendégeket, miközben a szomszédos település közel akkora, mint Zsira.

P. H. L.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Marad Sopronban a sörgyár

Szó sincs arról, hogy a soproni sörgyár termelését leépítik, illetve Szlovákiába helyezik át – értesült a Kisalföld. A Brau Union Hungária Sörgyárak Nyrt. további fejlesztéseket tervez. Mégis, Sopronban makacsul tartja magát a hír, hogy a termelést fokozatosan leépítik, majd áttelepítik Szlovákiába. A jól értesültek tudni vélik, hogy az új gyárat már építik északi szomszédunknál. Tovább olvasom