A piarista rend szállót és turistaközpontot rendezett be a város egyik legrégibb, most elkészült és teljesen felújított épületében. A volt főhercegi kastély új szerepében szeptemberben nyitja meg kapuit. Mosonmagyaróváron a közel háromszáz éves kastély utolsó lakója Habsburg Frigyes volt, majd államosították, aztán kollégiumot alakítottak ki benne.
Megújul a mosonmagyaróvári Habsburg-ház: a piarista rend szállót és turistaközpontot rendez be a város egyik legrégibb, augusztusra teljesen felújított épületében. A volt főhercegi kastély új szerepében szeptemberben nyitja meg kapuit.
A Kisalföld március 12-i számában megjelent „Sértő kifejezések az osztálytermekben” című írásunk nyomán a mosonmagyaróvári piarista iskola igazgatója közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz.
– A mosonmagyaróvári piarista iskolában folyamatosan sértegeti a gyerekeket egy pap-tanár. Az érintettnek még hittanóráján is minden lány „prostituált” és minden fiú „strici” – állítja egy érintett szülő. Az intézmény nem reagált a vádakra. Egy másik helyi középiskolában „alulszocializált majmoknak” nevezték a gyerekeket – írja egy olvasónk.
Amíg a mosonmagyaróvári Piarista Általános Iskola és Középiskola tanulóinak a nyári szünet szórakozással telt, addig az iskola vezetősége és pedagógusai – szabadságuk egy részét feláldozva – az intézmény fejlesztésén, szépítésén fáradoztak.
A mosonmagyaróvári piarista iskola igazgatója júliustól már nem Farkas István atya. Információink szerint tartományfőnöki belső vizsgálat után javasolták a vezetőcserét. Az atya utóda Sárközi Sándor lett, aki elsődleges feladatként a tantestületen belüli békés légkör kialakítását és jó szakmai munkát szeretne elérni.
A mosonmagyaróvári tizenkét évfolyamos piarista iskola és rendház épületegyüttesében nagyszabású felújítás folyik. Külső-belső tatarozás, díszkövezés, vizesblokk-korszerűsítés. Persze csak az épület felújítása kevés egy iskola tartalmas létezéséhez.
Nyolcvannyolc oldalon változatos témákkal jelent meg a Moson Megyei Műhely (MMM) legújabb száma.
Kisebb kényszermegszakítással évszázadok óta tevékenykednek a megyében férfi- és női szerzetesrendek. Munkájukkal, amelyhez 1990 után ismét lehetőséget kaptak, gazdagítják a hitéletet, az oktatást és a szociális szeretetszolgálatot.
