Máriakálnok és Püski polgármestere nem jelölteti magát, Ásványráró első embere meglepetésnek szánja terveit, a többi szigetközi településvezető újraindul az őszi választásokon.
Van, ahol már nincs keret a szúnyoggyérítésre, máshol a falu összefogására számítanak vagy a település gazdálkodja ki a permetezés költségeit. Hol irtják még a vérszívókat augusztusban?
Dunaremete–Bős - Közel egymilliárd forintból komplex turisztikai összeköttetés lehet Szigetköz és Csallóköz között: komp indulna, kikötői létesítmények és utak épülhetnek. Az első körön már túljutott a projekt.
Dunaremete - Néhány súlykorlátozó tábla kihelyezésével saját telephelyéről tiltották ki teherautóit egy dunaremetei vállalkozónak. Kanka Tibor mint mondja, több mint félmilliós gépjárműadót fizet az önkormányzatnak, ám járműveit így nem is használhatja. A polgármester szerint őt nem keresték még ez ügyben.
Dunaremete - A kikötőnél szabadtéri színpadot és hallépcsőt alakítanának ki, az Öreg-Dunán sétahajókat indítanának a dunaremeteiek. Egy nemzeti park beindulását természetőrrel is segítené az önkormányzat.
Szétválás után elmérgesedőben a helyzet négy község között is. Intézményi szakadása után Dunaremete Püskivel vitázik a vagyonmegosztásról, Károlyháza és Kimle között a vasútállomás névtáblája és az iskolások utáni hozzájárulás miatt van feszültség. Pert persze senki sem szeretne.
Dunaremete - Hétfőn hivatalosan bezárta kapuit a Dunaremete mellett megszervezett elektronikus zenefesztivál, a Shivamoon – de sokan még így is kitartóan rúgják a port. Folyamatosan csomagolják össze az igen látványos dekorációkat, díszítéseket, a külföldi látogatók is lassan hazautaznak.
Kistérség - Településének akaratát érvényesítené a mosonmagyaróvári kistérségi ülésekről nem hiányzó levéli polgármester, míg a legkevesebbszer döntő várbalogi csak az őket érintő kérdésekben határozna. Górcső alatt a polgármesterek tanácsüléseken való részvétele.
Régió - „Képviselő-testületünk a június 28-i ülésén kimondta Dunaremetével való körjegyzőség kialakítását 2008. január 1-jétől. A szükséges előkészületek folyamatban vannak" – fogalmazott hivatalosan a darnózseli polgármester.
A Szigetközbe érkező turisták folyamatosan keresik a csónakázási lehetőségeket. Egy öreg-dunai sétahajó beindítása vonzóbbá tehetné a tájegységet. Igény lenne rá, talán üzemeltető is, ám a gázlóküszöböknél csak 70–80 centiméter mély a víz.
