Pannonhalma - A monostor védőszentjére emlékeztek pénteken a bencések. A hagyományos Szent Márton-díjat idén Sebestyén Márta énekes vehette át Várszegi Asztrik püspök főapáttól.
A Szonda Ipsosnak A szólás szabadságában ismertetett, de a Népszabadságban is közölt felmérése szerint a megkérdezettek 68 százaléka tart attól, hogy a Fidesz kezdeményezte "polgári engedetlenségi mozgalom" zavargásokhoz vezet, és csak 24 százalék nem tartja ezt valószínűnek.
Az 1921-es soproni népszavazásra emlékezve tartották meg a hűségnapi rendezvényeket csütörötkön.
A pápa várható magyarországi látogatásakor boldoggá avatja a vészkorszakban üldözött zsidókat mentő, vértanúhalált halt Salkaházi Sárát. A szociális testvért 1944 decemberében a Duna-parton végezték ki a nyilasok azokkal együtt, akiket bújtatott.
Tíz évvel ezelőtt alakult meg a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület. Az évfordulón rendezett ünnepi konferencián beszédet mondtak az egyesület volt elnökei és a mostani: Mádl Ferenc, Granasztói György és Martonyi János.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán megkoszorúzta a magyar és a szovjet hősök emlékművét, jelen volt a sárospataki könyveket bemutató kiállítás megnyitóján, találkozott a négy parlamenti párt vezetőjével, majd ellátogatott a budapesti Petőfi téri ortodox templomba.
A pártok számára egyáltalán nem közömbös, hogy mikor lesz a választások első időpontja.
Horváth Elemér '56-ban hagyta el Csornát és Magyarországot, de még ma is csornainak vallja magát.
Több utcára új burkolatot készíttetett, új művelődési házat azonban nem tudott építtetni Tét.
Egy évvel várossá válása után Jánossomorja szerepet bővíteni és kistérségi központtá szeretne válni.
