A Jobbik konkrét személyek megnevezésével az egyházak érintettségéről beszélt az állambiztonsági múlttal foglalkozó keddi országgyűlési vitanapon.
Az MSZP és a Jobbik felszólalásaival ért véget a személyszállítási törvény részletes vitája. A parlament jövő kedden folytatja munkáját.
Az MSZP, a Jobbik és az LMP más-más okból, de egyaránt kritizálta az információszabadságról szóló törvény módosítását.
A kis-, közepes- és nagygazdaságok harmonikus egyensúlyát kell megteremteni a magyar agráriumban.
Közkegyelmet kaptak a december 23-i, az Országház épülete körül tartott LMP-demonstráció résztvevői.
A nemzetgazdasági miniszter pénteken jelentette be, hogy megállapodást kötöttek az új munka törvénykönyvének a kollektív munkavállalói jogokra és a munkaviszonyra vonatkozó részéről a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletekkel.
Feljelentést tett a fideszes L. Simon László a Velencei-tó kapuja elnevezésű, a tó keleti partszakaszán található szabadstrandon indult nagyberuházás ügyében hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A kormánypártok szerint a 2012-es költségvetési javaslat határozott, helyes választ ad a válságra.
A megyei intézmények állami fenntartásba adásáról is szóltak többek között az interpellációk az Országgyűlés hétfői ülésén.
Schiffert nem lepi meg, hogy Lázár János a vitában "továbbra is azt a bolsevik típusú érvelést alkalmazza, hogy mindenki, aki vele ért egyet, a világos oldalon áll, mindenki, aki a másik oldalon van, az a sötét oldal".
