Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Vadászösvényeken a Rába mentén

Az a vadásztársaság, amelyik eltér a vadgazdálkodási tervében megfogalmazottaktól, büntetést fizet. A tervezet a lőhető őz tarvadak (suta, gida) számát is rögzíti. A terveket január végéig kell teljesíteniük a társaságoknak.
Találat után: A hivatásos vadász, Abdai Krisztián, a vadat elejtő Boros Zoltán és az őzsuta.
Január végétől tilos lesz az őzvadászat, ám a vadásztársaságoknak addig teljesíteniük kell az illetékes hivataloknak benyújtott tervüket, a darabszámot. Ha ettől eltérnek, büntetést fizetnek. Ez a vadgazdálkodás része és így van ez a Rábamenti Vadásztársaságnál is, melynek vadászait őzcserkelésre lapunk is elkísérte.

Az éremesélyes bak

Első utunk a beírókönyvhöz vezet, a vadászok itt jegyzik be, mikor, melyik területre és hányan indulnak ki. A vadászatot vezető hivatásos vadász, Abdai Krisztián rövid eligazítást tart a résztvevőknek, majd a rábapordányi határban, az úgynevezett Kölesmajornál térünk le a műútról. A terepjáróra igencsak nagy szükség van. A laza, nedves, felolvadt talajon így is csak lépésben lehet haladni, gyakran felmordul a motor. A Keszeg-ér partjánál aztán kétfelé válik a társaság, kezdődik a gyalogos cserkelés.

Miközben óvatosan, hang nélkül próbálunk lépkedni a fasor árnyékában, számos fácán repül fel előttünk, s vadnyulak is szép számmal ugranak föl rejtekükből.

– Szinte érzik, mikor vonatkozik rájuk vadászati tilalom, mert olyankor nem is félnek az embertől – jegyzi meg Abdai Krisztián. – Ugyanígy az őzek is, most egyet sem látni, bezzeg tilalom idején akár meg is lehetne őket simogatni.

Talán fél órája megyünk a dűlőúton, amikor végül a szántás közepén megpillantunk egy népes vadcsoportot, a távcső is előkerül és a szakértő szem pár száz méterről is meglátja, melyik lőhető.
– Az első bak, nagyon szép, barkás agancsa van, néhány év múlva akár érmes is lehet. Mögötte suta áll és két gida, de messze vannak – sorolja észrevételeit a hivatásos vadász és sétálunk tovább, hogy a szembeszélben minél közelebb kerüljünk a csoporthoz. Ám ez nem sikerül, mivel a „csapatvezető" bak a levegőbe fülel és hirtelen vágtába kezd. Megriadtak valamitől vagy szagot fogtak, meg sem állnak, míg „lőtávolon" kívülre nem kerülnek. – Ilyen a vadászat. Volt, amikor egy óra alatt hatot lövettem külföldi vendégünkkel. Úgy látom, ma nem lesz ilyen szerencsénk, változó a széljárás, hamar kiszúrnak bennünket az állatok.

A természet is tesz a túlszaporodás ellen

Azért folytatjuk utunkat, közben egy őz tetemét látjuk az árokparton és megtudjuk: ebben a szezonban a szokásosnál is több állat hullott el.
– Nemcsak a vadászok, a természet is tesz a túlszaporodás ellen. Letompulnak a vadak érzékszervei, hamar áldozatául esnek az erősebbnek, vagy valamilyen betegség tizedeli az állományt. Éppen emiatt nemrégiben két elhullott példányt is elküldtem laboratóriumi vizsgálatra. Az a suta sem húzza sokáig, amelyik amott áll, az erdősáv mellett – mutat a vadász egy körülbelül kétszázötven méterre tébláboló őzre. – Csak rá kell nézni és látszik, milyen gyenge állapotban van. Rápróbálok, hátha sikerül.

A vadász óvatosan lemászik az árok mélyébe és osonva közelít a vadhoz. Puska a vállhoz, szem a célkereszten, ám a lövés célt téveszt, a suta riadtan elszelel.
– Előfordul az ilyen, majd legközelebb meglesz – nyugtatja talán saját magát is a vadász, de látszik rajta: kicsit bántja, hogy hibázott, főleg egy „civil" előtt.

A pásztori erdőnél találkozunk időközben a másik vadászcsoporttal, nekik sem volt szerencséjük, pedig – ahogy elmesélik – több rudlival (őzcsapat) is találkoztak. Amíg a terepjáróhoz igyekszünk, régi vadászélmények kerülnek elő. Ki, mikor, milyen körülmények között lőtt ilyen vagy olyan vadat. Egyikük például azt idézi fel, amikor mintegy kétszázötven méterről sikerült leterítenie egy bakot, de emlékezetesek a téli rókavadászatok történései is.

Eközben a járműhöz érünk és rövid megbeszélés következik, hol is folytassuk a cserkelést. Megegyeznek, hogy visszakanyarodunk kocsival oda, ahol már egyszer gyalog jártunk, hátha visszatértek az őzek is. És tényleg van vadászösztön, egy nyolc-tíz állatból álló csoport a szemünk előtt vágtat át egyik tábláról a másikra, az erdősávon át. Gyorsan ki az autóból, irány a fasor, mert a vadászok abban bíznak, hogy a vadak egy kanyarral visszatérnek arra a területre, ahol a kocsival leálltunk. Mi, a nézelődők az árokpartra húzódunk és onnan figyeljük a mozgást. Nem telik el tíz perc, először egy, majd utána még három őz ugrik ki a fasorból. Feszülten várjuk a lövést, mire a velünk tartó vadász felvilágosít: csak ha megállnak, akkor lőhetők. Futó vadra etikátlan és tilos tüzelni. Újabb fél óra telik el várakozással, amikor vagy tíz állat bukkan föl, szintén az erdősáv rejtekéből.

Utolsó falat a sutának

– Ha szerencsénk van, megállnak – súgja vezetőnk és abban a pillanatban valóban, ahogy ő fogalmaz, „leböknek" az őzek. Cserkelőtársainkat viszont nem látjuk. – Biztosan távcsövön keresztül választják ki a lőhetőt – teszi hozzá a vadász és abban a pillanatban hallatszik a puskalövés. Az őzek nekiiramodnak és már-már azt gondoljuk, megint célt tévesztett a golyó. De az egyik példány rövid vágta után kiválik a csapatból és mind erőtlenebbül szedi a lábait, végül összeesik a mező közepén, kettőt rúg még, aztán vége. A lőtt vadhoz sietünk, egy suta lett a zsákmány.

– Szép lövés volt, nem szenvedett szegény pára – mondják a vadászok, majd kezdődik az ilyenkor szokásos szertartás. Kalappal a kézben állják körbe a vadat, gratulálnak az elejtőnek, és az őzsutának is megadják a végső tiszteletet. Sebére füvet tépnek, betakarják, szájába úgynevezett „utolsó falatot" tesznek.

A vadászatvezető a sikeres lövő kalapja mellé „töretet" tűz. Ez a hagyomány, melyet a Rába partján is ápolnak.

A fényképezkedés után megkezdik a zsigerelést, azaz a vad testéből eltávolítják a belső szerveket és a hátsó lábába beleakasztják a krotáliát, azaz a vadazonosító számozott jelet. Mikor ezzel végeznek, autóba ülünk, és a félnapos séta után a közeli falu kocsmájában igazán jólesik a hideg ebéd. Természetesen vadhúsból készült kolbász a menü, puha kenyérrel. Ebéd után még megbeszéljük a délutáni programot és rövid ejtőzés után indulunk tovább. Ám a délután már nem hoz szerencsét, a szél is feltámadt, talán az őzek is óvatosabbak lettek a hírre: vadászok járják a mezőt. Néhány órás séta után a vadászok úgy döntenek: legközelebb folytatják.

– Mindent megtettünk, szép vetélkedés volt ez a mai vad és vadász között. Jó levegőn voltunk, jól éreztük magunkat és ez a vadászat lényege – foglalják össze röviden a történéseket, miközben a beírókönyvnél „kiírják" magukat...

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ellátatlanul maradhatnak a kisfalvak

Félő, hogy az EU-csatlakozáskor hatályba lépő, a minőségbiztosításról szóló és a kiskereskedők… Tovább olvasom